Gazdaság
Döbbenetes a vasútátalakítási terv Szabolcsban
2009-10-21 11:37
A kedden közzétett minisztériumi tervek Szabolcsot 276 kilométeren érintik, a megye 11 vonalából kettőben részben, ötben pedig teljesen leállnának a szerelvények. A fideszes többségű Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat „döbbenetesnek” tartja és tiltakozik amiatt, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű térséget érinti a legnagyobb mértékben a vasút átalakítási terv - mondta Seszták Oszkár közgyűlési elnök szerdán.
A kedden közzétett minisztériumi tervek Szabolcsot 276 kilométeren érintik, a megye 11 vonalából kettőben részben, ötben pedig teljesen leállnának a szerelvények - emlékeztetett a térségi helyhatósági vezető.Kijelentette: ez elfogadhatatlan a régió számára, hiszen "a vasútnak vidékmegtartó szerepe van", s ez a hatás különösen fontos jelentőséggel bírna a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben, így Baktalórántháza, Csenger, Fehérgyarmat, Mátészalka, Nyírbátor és Vásárosnamény körzetében, amelyeket kivétel nélkül érintik az elképzelések.
Szintén tiltakozik Salgótarján polgármestere a Budapest és a nógrádi megyeszékhely közötti közvetlen vasúti kapcsolat megszüntetése miatt. A városnak az infrastruktúra fejlesztésére van szüksége, nem pedig annak leépítésére, és a vasútvonal bezárására - írja közleményében Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz) arra reagálva, hogy a közlekedési tárca úgy döntött, megszűnik a közvetlen vasúti kapcsolat Salgótarján és Budapest között.
A polgármester emlékeztet a szocialisták 2006-ban tett ígéretére, miszerint Salgótarjánból egy óra alatt elérhető lesz Budapest. A valóságban azonban a 2002 óta halálútnak is nevezett 21-es főúton még csak "itt-ott" készült el a négysávosítás, a határhoz vezető vonatközlekedést pedig "teljesen magára hagyták". Ez év végére "a szocialisták kormányzásának eredményeként immár a vonatok sem fognak eljutni Budapestről Salgótarjánba".
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-10-04 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.