Gazdaság
A munkáltatók több mint fele nem emelné a béreket 2010-ben
2009-10-21 09:22
A munkáltatók 57 százaléka befagyasztaná a béreket 2010-ben, 6 százalékuk bércsökkentésben gondolkodik, és csak 37 százaléka tervez emelést - derül ki egy kutatás összegzéseként, amelyet több mint 600 munkáltató megkérdezésével végeztek.
A megkérdezett cégek által foglalkoztatott munkavállalók száma meghaladja az összes magyarországi foglalkoztatott 5,5 százalékát. A kutatásban részvevőknek mindössze 37 százaléka tervez átlagosan 5,2 százalékos béremelést 2010-ben. A munkáltatók 57 százaléka a bérek befagyasztását, míg 6 százaléka átlagosan 13 százalékos bércsökkentést prognosztizál.A felmérésből az is kiderül, hogy a vizsgált munkakörök - felsővezetők, középvezetők, kereskedelmi munkakörök, diplomás szakemberek, ügyviteli munkatársak, fizikai munkavállalók - közül a "nyertesek" a diplomás szakemberek. Ők átlagosan 5,6 százalékos béremelésre számíthatnak a kutatásban részvevő munkáltatók 42 százalékánál. A munkáltatóknak csaknem 40 százaléka ugyanakkor a fizikai munkavállalók bérét is emelné, míg a felsővezetők és a kereskedelmi területen dolgozók fizetését jövőre csak cégek 32-33 százaléka növelné.
A felmérés rámutat, hogy "a 2009. második felére kialakult közhangulatnak megfelelőn a vesztesek, a felsővezetők". Esetükben átlagosan 17 százalékos bércsökkentéssel tervez a magyar tulajdonban levő munkáltatók 12 százaléka. Hozzáteszik: a munkáltatók egyoldalúan úgy oldhatják meg a bércsökkentést, hogy olyan bérelemeket csökkentenek, amelyek nem részei a munkaszerződésnek és nem jogszabályok által előírtak.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-10-04 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.