Gazdaság

Rendet tesz a kormány a hiteleknél

2009-10-20 09:30

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A kormány a hitel- és pénzintézeti törvény módosításával kötelezné a bankokat arra, hogy a hitelszerződések módosításáról 60 nappal korábban tájékoztassák az ügyfeleket. A szerdán a kormány elé kerülő javaslat szerint, ha az ügyfelek nem fogadják el a változtatásokat, 60 napon belül díjmentesen fel tudják mondani a hitelszerződésüket.

Szollár Domokos elmondta: az új szabályokban a kormány azt is előírná, hogy akinek hitele van, bármikor élhet majd részleges, vagy teljes előtörlesztés lehetőségével, úgy, hogy közben az előtörlesztési díjat maximálnák. Hozzátette: a javaslat felső határt szabna a gyorskölcsönök kamatának is. Ismertetése szerint sok rászoruló és kiszolgáltatott állampolgár, ha hirtelen kerül nehéz helyzetbe, gyakran csak gyorskölcsönnel tudja helyrebillenteni gazdálkodását. Rajtuk segítene a kormány ezzel a tervezett döntéssel - közölte.

A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a kabinet ezen kívül szigorúbb tájékoztatási kötelezettséget írna elő a fogyasztói hitelekkel kapcsolatban. Mint mondta, azért, hogy közérthető, világos, részletekbe menően, példával alátámasztott tájékoztatást kapjon minden ügyfél mielőtt döntést hozna a hitel felvételéről.

Emlékeztetett arra: gyakorlatilag a lakossági hitelezéssel foglalkozó intézetek 98 százaléka önkéntesen aláírta a banki magatartás kódexet, a kormány mégis azt tervezi, hogy a kódex egyoldalú szerződésmódosításokról szóló részét beemelné a bankokat szabályozó hitel és pénzintézeti törvénybe. Mindezt annak érdekében, hogy egy intézet se tudjon kibújni a szabályzat alól. Szollár Domokos hangsúlyozta: a kormány dolga, hogy átlátható, világos rendszert hozzon létre a hitelezés területén, és feladata is megvédeni az ügyfeleket az esetleges visszaélésektől, banki erőfölénytől.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a Magyarországon felvett hiteleket ki kell fizetni. A bankrendszer, sőt az egész gazdaság működése kerülhet veszélybe, ha a hitellel rendelkezők úgy éreznék, illetve bátorítást kapnának arra vonatkozóan, hogy nem kell visszafizetni a hiteleket - jelentette ki a kormányszóvivő.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-10-12 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!