Környezet
Fekete hattyú a tapolcai csónakázó tóban
2009-10-16 16:35
Új lakó költözött a miskolctapolcai csónakázó tóba. A bütykös fehér hattyúk és vadkacsák mellé most egyenesen Hollandiából érkezett, egy fekete hattyú. A tojó most barátkozik az új párjával és környezetével.
A csónakázó tó üzemeltetője, Fekete György, akinek már harmadik alkalommal kellett fekete hattyú tojót hoznia, mert eddig minden alkalommal kilopták a vízből. Egy ilyen madár beszerzése viszont 45 ezer forintba került, megérkezése után pedig szinte azonnal a gyermekek kedvencévé vált.A fekete hattyú néhány napja Hollandiából érkezett, ahol egy tenyésztésre alkalmas tóban keltették. Egy ilyen madár hossza 110 centiméter, szárnyfesztávolsága pedig a 160-200 centimétert is elérheti, testtömege pedig maximum 9 kg lehet. Tollazata tiszta fekete, fodrokkal a hátán. Evezőtollai fehérek, főleg repülés közben feltűnőek. A tapolcai madarat viszont soha nem láthatjuk majd repülni, hiszen csonkolt a szárnyvége, így nem tud a magasba emelkedni.
A madár növényevő, vízinövények hajtásait és leveleit eszi, olykor a szárazföldi füvekből is legel. Hosszú nyakának köszönhetően a víz alól 1 méteres mélységben is keresgélhet. A tó üzemeltetője az elmúlt időszakban többek között pontyokat, valamint ezüstkárászokat is telepített a vízbe. Emellett pedig egy védett madárfaj, a jégmadár is a tó környékén talált otthonra, a madár idén négy fiókát költött. Így a nyári szezont követően is érdemes kilátogatni Miskolc egyik legszebb városrészébe.
Fotók:
Sólyom Sándor
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-09-20 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.