Közélet
Nem válhat le Tapolca Miskolcról
2009-10-12 12:45
A Fővárosi Bíróság nem támogatta a miskolctapolcai népszavazás eredményét. A döntésről hétfőn értesítették a Miskolctapolca Leválását Előkészítő Bizottság tagjait. A miskolctapolcaiak tavaly decemberben népszavazáson döntöttek arról, hogy szeretnének leválni Miskolcról, mert nem voltak elégedettek a városrész fejlődésével.
Az indokoknál többek között az szerepel, hogy nem hívtak meg egy helyi önkormányzati képviselőt a bizottságba még a népszavazás előtt, nem dolgoztak ki javaslatot a vagyonértéki jogok megosztásáról, és nem tájékoztatták megfelelően a lakosságot - mondta el Kispataki Éva, a Miskolctapolca Leválását Előkészítő Bizottság elnöke.A bíróság egyetértett az Önkormányzati Miniszterrel abban, hogy a kezdeményezés előkészítése során a Leválást Előkészítő Bizottság olyan eljárási szabályokat sértett meg, amelyek utóbb nem pótolhatók. Eszerint ˝nem került bevonásra a helyi települési képviselő, a bizottság nem tett javaslatot a vagyoni jogok és kötelezettségek megosztására és viselésére, a népszavazást megelőzően nem kérte a miskolci képviselő-testület állásfoglalását a javaslatról, ennek hiányában a polgármester nem tehetett eleget annak a törvényi kötelezettségének, hogy lakossági fórumon ismertesse a testület álláspontját.˝
A bíróság közleménye szerint a végzés ellen fellebbezésnek helye nincs, és ezzel együtt az idei évre megszűnt a településrész lehetősége arra, hogy leválást kezdeményezzen.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-17 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.