Gazdaság

A válság ellenére is fejleszt a Vodafone

2009-10-12 08:33

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE _mg_7131.jpg

A gazdasági válság a mobilpiacon is érezteti hatását, ez azonban nem akadályozza meg a Vodafone Magyarországot abban, hogy a jelenlegi 1700 fős létszámát tavasz végére 2000-re emelje, főként a budapesti pénzügyi, illetve a miskolci ügyfélkiszolgáló központ alkalmazotti létszámának bővítésével.

Beck György, a Magyarországon tíz évvel ezelőtt induló Vodafone Magyarország vezérigazgatója elmondta, a gazdasági válság hatására a magyar mobilpiac is visszaesett, igaz, nem olyan nagy arányban, mint az autóipar vagy az építőipar, s jóval, mintegy 3 százalékponttal kisebb mértékben, mint a bruttó hazai termék (GDP).

A mobilpiac első kilenc havi, 4,5 százalékos mérséklődésének több oka is van: egyrészt a gazdasági válság hatására nemcsak munkahelyek és vállalkozások szűntek meg, hanem kisebb-nagyobb mértékben visszaesett a családok jövedelme is.

A visszaesés másik oka az, hogy az idén Brüsszel tovább mérsékelte az unióban az SMS- és az adatroaming díjait, míg a magyar szabályozó, a Nemzeti Hírközlési Hatóság a mobil végződtetési díjakat csökkentette 20 százalékkal.

Ugyanakkor a szélessávú mobilinternet továbbra is dinamikusan, havi 20-30 százalékos növekedést produkálva fejlődik, miközben például a vezetékes DSL-típusú internet stagnál, s a kábelnet is csak 3 százalék körüli bővülést mutat havonta.

A vezérigazgató az év hátralévő részéről elmondta, az utolsó három hónapban fellendülést várt, ám ez a válság miatt korántsem lesz akkora, mint amekkora az elmúlt évek október-decemberében volt.

Beck György azzal kapcsolatban, hogy az idén 300-400 ezerrel csökkent az aktív mobilosok száma, kifejtette: válságban, a munkahelyek és a vállalkozások tömeges megszűnése idején, illetve akkor, amikor a családok jövedelme is csökken, nem meglepő az előfizetők számának visszaesése sem. Ezen túlmenően az is befolyásolta az előfizetések számát, hogy korábban több olyan kártyát is adtak a szolgáltatók az embereknek kipróbálásra, amit aztán később már nem használtak.

Hozzátette, a 12 millió körüli előfizetői szám túlzó volt, előbb-utóbb konszolidációnak kellett bekövetkeznie a piacon.

A vezérigazgató a leányvállalat helyzetéről elmondta, a válság ellenére nem gyengült, inkább erősödött a vállalat pozíciója. A csökkenő forgalom miatt kiesett bevételeket pedig a hatékonyság növelésével és költségcsökkentéssel kompenzálták. A Vodafone Magyarország a Vodafone csoporton belül egyértelműen az „éltanulók” közé tartozik.  A társaság az elvárt nyereséggel működik, ám a pénzügyekről a vezérigazgató anyavállalati előírások miatt bővebben csak a pénzügyi év március végi lezárását követően nyilatkozhat.

Beck György szerint a magyar cég teljesítményét azzal is elismeri az anyavállalat, hogy Budapestre telepítette a ma már 6 országot, köztük Németországot és Portugáliát is kiszolgáló pénzügyi, illetve Miskolcra a regionális ügyfélkiszolgáló központját.

A vezérigazgató a jövőt illetően további, jelentős fejlődést vár a szélessávú mobilinternet-piacon, valamint a mobilfizetés elterjedését illetően. Kifejtette, a parkolás, a lottózás és az autópályamatrica-vásárlás területén már sokan használják ezt az alkalmazást, amit szeretnének kiterjeszteni a BKV- és MÁV-jegyek vásárlására is. S bár az sms-alkalmazás erre a két területre is kész, a két társaság egyelőre nem fogékony a bevezetése iránt.

Beck György a szabályozással kapcsolatban elmondta, szeretnék elérni, hogy minél hamarabb szabadítsák fel a 900-as frekvenciát a mobilinternet előtt, mivel ezzel jelentősen csökkenhetne a digitális szakadék Magyarországon. Ezáltal ugyanis mainál sokkal nagyobb területen válna lehetővé a mobil internet alkalmazása.

Újra kellene gondolni a mobilfrekvencia-díjakat is, amelyek a vezérigazgató szerint túl magasak, s így némiképpen visszafogják hálózatépítés tempóját is.

Hozzátette: miközben a vezetékes szélessáv fejlesztését brüsszeli pénzekkel is ösztönzi a kormány, a mobil szélessáv továbbra is inkább a tűrt, semmint a támogatandó kategóriában van.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!