Külföld

Fellobbant az olimpiai láng Sanghajban

2007-10-03 12:11

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE specolimpia.jpg

A 2007-es Speciális Olimpia megnyitó ünnepségén a Shanghai Stadionban hétszázezer néző ünnepelte a bevonuló 7500 sportolót. Soha nem látott szervezési munkálatok mellett zajlott a valóban grandiózus nyitó ünnepség. A tűzijátékkal, színpompás táncelőadásokkal és a Don Mischer rendező és producer által megálmodott, táncosok által előadott, fényeffektekkel és tűzijátékkal gazdagított szuperprodukció négy különböző jelenetet foglalt magában, amelyek a négy alapvető emberi tulajdonságot szimbolizálják.

Az erőt, az ember fizikai és lelki értelemben vett erejét, a bátorságot, a másokkal történő megosztást, illetve a technikát, amelynek segítségével szimbolikusan az ember kreativitásának és fantáziájának kihasználásával az álmainál is magasabbra képes törni.
Hu Tin Tao, Kína miniszterelnöke hivatalosan megnyitotta az olimpiát, majd Tim Shriver (a tragikus sorsú elnök, J. F. Kennedy unokaöccse), a Speciális Olimpia elnöke köszöntötte a résztvevőket. Beszédében hangsúlyozta, hogy egyre nagyobb szükség van mindenkire, aki bátorítja a sportolókat, és aki részt vesz a Speciális Olimpia mozgalomban, komolyan véve annak küldetését.
A nagyszabású rendezvényen fellépett a világhírű zongoraművész, Lang Lang. Ugyancsak jelen volt a nyitóceremónián a kínai származású amerikai sztár, Jackie Chan, valamint Kalifornia kormányzója és a Speciális Olimpia globális nagykövete, Arnold Schwarzenegger.
Hollywood sztárjai, Bruce Willis, Colin Farrell és Eva Mendes szintén részt vettek a megnyitó ünnepségen.
Colin Farrell a következőket mondta: „a társadalom és így mindannyiunk felelőssége megszüntetni a korlátokat a segítséggel élők számára. Az integráció az egyetlen járható út ahhoz, hogy az értelmi fogyatékossággal élő emberek számára kinyissuk a világot.”Colin Farell 2003-ban szülővárosában, Dublinban, a XI. Nyári Speciális Olimpián találkozott először a speciális olimpikonokkal. „Az élmény, az érzés, a hangulat megfogott és soha többé nem engedett. Hálás vagyok, hogy ismét részese lehetek ennek a nagyszerű eseménynek, hogy Veletek, Önökkel lehetek és ebből a szempontból mindegy, hogy otthon vagy itt Kínában.”
Fellobbant tehát a „Remény lángja” a Shanghai Stadionban jelezve, megkezdődött a XII. Speciális Olimpia. A sanghaji olimpián 165 országból 7500 sportoló, 3000 edző és kísérő, 40 000 önkéntes segítő, 20 000 családtag, valamint a média képviseletében 2000 újságíró érkezett. Mellettük érdeklődők ezrei utaztak Kínába, az olimpiára. Az olimpián 21 hivatalos sportágban 33 különböző versenyhelyszínen mérkőznek a sportolók, de 4 bemutató sportág is bekerült az olimpia programjába, olyan igazi különlegességekkel, mint sárkány- és oroszlántánc, krikett, sárkányhajózás és az idehaza már jól ismert Motor Activity Training Program (mozgásélmény program).Magyarországot 11 sportágban 68 olimpikon képviseli majd a következő sportágakban:
Asztalitenisz (4), atlétika (6), erőemelés (6), görkorcsolya (8), judo (2), kerékpár (7), kosárlabda (10), labdarúgás (10), tollaslabda (4), torna (4), úszás (7).

Novák Edina


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!