Gazdaság

Tömeges elbocsátások a Bosch-csoportnál

2009-09-16 05:11

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE boschmillio.jpg

Az idén 10 ezer embert akar elbocsátani a Bosch német járművillamossági cég – nyilatkozta kedden Franz Fehrenbach, a cég vezérigazgatója. A Magyarországon is működő vállalat azt tervezi, hogy további 100 ezer dolgozóját rövidített munkaidőben foglalkoztatja az autóipari termelés visszaesése miatt. A Miskolcon is két üzemmel jelenlévő cég dolgozóiban joggal merült fel tegnap a kérdés, hogy ismét lesznek elbocsátások?  

Ficzere Ferenc, a Bosch-csoport regionális kommunikációs igazgatója ugyanakkor azt mondta, hogy a magyarországi Bosch csoport vállalatai már korábban léptek, és bíznak benne, hogy további csoportos létszámleépítésre nem lesz szükség. Mint mondta az adatok nem az év hátralévő részére, hanem az egészre vonatkoznak, és jelentős részben már lezajlottak az elbocsátások.
boschgyules.jpg
Hazánkban is már korábban, az év elején megtették a szükséges lépéseket a gazdasági válság hatásainak mérséklésére, aminek köszönhetően stabilizálódott a helyzetük, és nem terveznek további leépítést. Jelenleg csaknem 7 ezer alkalmazott dolgozik a Bosch-csoport magyar cégeinél.  


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!