Gazdaság
A kormány kincstárnoki rendszert szeretne a tárcáknál
2009-08-27 04:45





Biztos, hogy véletlen egybeesés, de az tény, hogy Gáspár napjának előestéjén - jelentése: kincset megőrző, kincstárnok - bejelentette a kormányszóvivő, hogy a kabinet tervei szerint a jövőben minden tárcánál kincstárnokok figyelnék a gazdálkodást, és jelentenék a Pénzügyminisztériumnak, ha az előre elhatározott céloktól eltérést tapasztalnak.
A kincstárnoki rendszer bevezetésére azért van szükség, hogy a kormány tartani tudja a költségvetést és a legfontosabb, 3,9 százalékos hiánycélt. Az elképzelések szerint a kincstárnokokon keresztül tartaná „rövid pórázon˝ a kormány a minisztériumokat és a központi költségvetés intézményeit. Ha az ezzel megbízott szakemberek hibát látnak a gazdálkodásban, azonnal közbeavatkoznának.Az a tegnapi kormánydöntést követően biztos, hogy a kincstárnoki rendszer átmeneti bevezetése során új személyek alkalmazására a költségvetési intézményeknél nem kerülne sor, a meglévő munkatársak mellékállásban látnák el a feladatokat. A tervek szerint szeptembertől indul majd az új rendszer, hogy milyen ütemben, arról a miniszterelnök dönt majd.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2025-02-19 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.