Miskolci Turisztikai Kft.
26 éves a Vadaspark
2009-08-22 00:26
26 évvel ezelőtt augusztus 20-án nyitotta meg kapuját, az akkori Vadaspark. A hosszú hétvégén így színes programokkal, többek között látványetetéssel, lovagoltatással és állatsimogatással várják az érdeklődőket. Augusztus 20-ra elkészült a bejárat közelében az az állatsimogató, ahol a látogatók a nyuszikkal kerülhettek közelebbi kapcsolatban A nap folyamán még kaméleonnal , egerészölyvvel és pitonnal ismerkedhettek a gyermekek.
A hosszú hétvégén az állatsimogatáson felül az Európai Ragadozókért Kampányhoz kapcsolódóan totó várta a nagyobbakat, és itt a hazai ragadozó fajokról is többet tudhattak meg az érdeklődők.A kenguruugrálónál azt is kipróbálhatták a gyermekek, tudnak-e akkorát ugrani, mint a szöcske, a béka, vagy akár a kenguru. Augusztus 20-án ünnepelt az Állatkert, a 26. születésnap alkalmából színes programokkal, többek között játszóházzal, póló- és arcfestéssel is várták a gyermekeket. A születésnapon az állatkert új igazgatója példát mutatva a gyermekeknek még a tigrispitont is felvette a nyakába. A hosszú hétvégén még látványetetéssel és lovagoltatással is készülnek a Vadaspark munkatársai. A hátralévő napokban ezért hosszabbított nyitva tartással, azaz 9-től 20 óráig várják az érdeklődőket a Miskolci Állatkertben.
Nézze meg televíziónk felvételeit itt!
Forrás: Miskolc Televízió- Tomorszki Ivett
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-18 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.