Külföld

2012-ben jön el a világvége?

2009-07-31 08:29

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE nibir.jpg

Egyes feltételezések szerint a Nibiru, azaz a "10. bolygó" olyan közel lesz a Földhöz 2012-ben, hogy annak megfordul a polaritása, és az emiatt bekövetkező katasztrófák lakhatatlanná teszik a bolygót. A NASA 1983-ban jelentette be, hogy "megtalálták a tizedik bolygót". A Nibiru névre keresztelt égitestről már a sumérok is említést tettek, és egyes számítások szerint pontosan 2012-ben ér a Föld közelébe, amikor a maja kalendárium véget ér. 

A NASA később helyesbített, és azóta is cáfolja a tizedik bolygó létezését. A találgatások és az elméletek viszont elkezdődtek, és számos elmélet született arra vonatkozóan, miért is jön el a világ vége 2012-ben.
Mint ahogy arra is, hogy ha ha egyszer ilyen közel van ez a méretes bolygó (állítólag húszszor nagyobb tömegű, mint a Föld), miért nem beszél róla egyik kormány vagy a NASA sem? Állítólag azért akarják titokban tartani, nehogy tömeghisztéria törjön ki.

Amikor ugyanis a 3600 évente visszatérő égitest ideér, a Föld minimum polaritást vált, de az is lehet, hogy megáll a forgásban néhány napra, vagy akár hetekre. Ennek eredményeként pedig vulkánkitörések, cunamik, földrengések és egyéb katasztrófák következhetnek be, de az is lehet, hogy hirtelen beáll a következő jégkorszak. 

Ezt támasztja alá a maja kalendárium is, amely 2012. december 21-ig tart, s erre a napra fantasztikus dolgokat jövendölnek: „nukleáris holokausztot", teljes tudatossági szint váltást, valamint a népesség egytizedére való csökkenését.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-07 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!