Külföld

Eltűnt magyar diákok nyomában

2009-07-26 11:00

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Karára jelentkező diákok nem szerepelnek elkülönítve a vstup.info összukrajnai portálon, ahol elvben a felvételi verseny alakulását kísérhetik nyomon a jelentkezők.

Végéhez közeledik a felvételi kampány a felsőoktatási intézményekben, ezért szerettünk volna beszámolni olvasóinknak arról, mi a helyzet az Ungvári Nemzeti Egyetemen, mindenekelőtt annak Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Karán. Amikor azonban a vstup.info internetes oldalra kattintottunk, amely nyomon követi a felvételi helyzetét Ukrajna valamennyi felsőoktatási intézményében, csalódnunk kellett, abban ugyanis a magyar kar nem szerepelt. Ez persze önmagában nem csoda, hiszen a hivatalos oktatási minisztériumi portál képzési szakirányok szerint csoportosítva adja meg a jelentkező diákok nevét, az általuk a két emelt szintű érettségi vizsgán elért összesített pontszám alapján rangsorolva őket.
Megtaláltuk például az egyetemen immár évtizedek óta működő magyar szakot, ahová a július 20-i állapotok szerint tizennégyen nyújtották be jelentkezésüket a nappali képzésen rendelkezésre álló 45 helyre. Csakhogy a magyar karon három tanszék működik, a magyar nyelv mellett a magyar történelem és európai integrációs, valamint a matematika és fizika tanszékek, hiszen történelem, matematika és fizika szakos hallgatók számára is hirdettek meg magyar csoportokat.
A magyar karra jelentkező diákoknak sokáig nem sikerült a nyomára bukkanni, akárhogyan kerestük is őket az állami portálon. Ez elviekben csak azt jelentheti, gondoltuk, hogy Kijevben nem tudnak a magyar csoportok indításáról, de legalábbis nem tartják számon azokat önálló szakirányonként. Esetleg Ungváron nem tartották fontosnak tájékoztatni erről Kijevet?
Természetesen nem kizárt, hogy a fővárosban egyszerűen nem szerettek volna vacakolni néhány tucatnyi magyar diákkal, s ezért nem különítették el atyánkfiait az ukrán felvételizők tengerétől. Csakhogy ebben az esetben jogos azoknak a jelentkezőknek a panasza, akik a jelenlegi rendszer szemére vetik, hogy a magyar diákok nem tudhatják, milyen eséllyel pályázhatnak felvételre az Ungvári Nemzeti Egyetemen a \"magyar helyekre\".
Végül mégiscsak rábukkantunk néhány magyar jelentkezőre, akik többnyire a szakirányok szerint összeállított jelentkezési listák végén szomorkodtak. Például a történelem karra, ahol szeptembertől 80 diák kezdheti meg tanulmányait, a július 20-i adatok szerint 489-en nyújtották be jelentkezésüket. A lista vége a következőképpen fest: 477. Матей Собіна Тіберіївна, …482. Ладані Жанетт Олександрівна, 483. Ференцик Мар`яна Степанівна, 484. Ференц Олександра Золтанівна, …487. Тарці Іштван Степанович, 488. Бан Наталія Василівна, azaz vélhetően magyar iskolát végzett diákokról van szó. A magyar diákok ugyanígy ott vannak a matematikára és fizikára jelentkezők között is, természetesen jobbára ugyancsak a lista végén.
Hogy miért sereghajtók mindenütt a magyar oktatási intézmények végzősei, azt nem nehéz megérteni: az ukrán nyelv és irodalom vizsgán szerzett alacsony pontszámaikkal aligha lehetnek versenyképesek azok között, akik anyanyelvüknek mondhatják az államnyelvet. Az azonban már mindenképpen érdekes kérdés, hogy amennyiben az egyetemen van különálló magyar kar, a magyar diákok miért nem szerezhetnek hiteles információt a felvételi verseny állásáról, s arról, hogy majdan minek alapján dönti el a felvételi bizottság, közülük ki nyer felvételt az egyetemre, s ezen belül ki tanulhat ingyenesen, azaz jut be az államilag finanszírozott helyekre.
Megkerestük ez ügyben az UNE felvételi bizottságát, ám ott senki sem \"ért rá\" tájékoztatást adni, amiként a magyar karon sem akadt, aki hivatott lett volna megválaszolni kérdéseinket. Jelen helyzet szerint tehát csak annyi bizonyos, hogy a magyar jelentkezők mindenütt a jelentkezési listák végén, messze a felvételi ponthatár alatt tanyáznak, azaz normál helyzetben nem sok esélyük van a tanintézménybe való bekerülésre. Számukra nem árt tehát megfontolni, hogy a július végéig még hátra lévő néhány napban más felsőoktatási intézményekbe is benyújtsák jelentkezésüket, amennyiben ezt eddig nem tették volna meg.
Természetesen az is elképzelhető, hogy cikkünket olvasván az illetékesek valamelyik számukra kedvesebb kárpátaljai lapban részletes magyarázattal szolgálnak majd arra vonatkozólag, idén miként versenyeztetik igazságosan és átláthatóan a magyar diákokat az UNE-n, s elmarasztalják a Kárpátalját, amiért már megint csomót keresett a kákán. De ha így lesz, mégiscsak sikeresnek mondhatjuk a kezdeményezésünket, hiszen sikerül elérnünk, hogy a magyar felvételizők részletes tájékoztatást kapjanak a felvételi állásáról és menetéről, ahogyan azt elvben minden ukrán állampolgár alanyi jogon megérdemelné. 


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-07 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!