MiNap Online

„Diszkréció” a művésztelep alkotásaiból

2007-08-25 22:05

A 2007-es Miskolci Művésztelep újra kísérletet tesz arra a hagyományra, hogy a meghívott képzőművészeket egy kohéziót teremtő fogalom köré csoportosítsa. A megtalált fogalomra reflektáló művészek - a fogalom értelmezési tartományának szűkebb, illetve tágabb határainak megfelelően - lehetnek adott műfajban alkotók vagy a képzőművészet más-más műfajaiban tevékenykedők is. A 2007-es év címadó fogalma a „Diszkréció”.

A „diszkréció” hívószava lehetővé teszi, hogy akár a műhöz kapcsolódó kiindulási pont is merőben eltérjen. A látszólagos különbségek ellenére azonban a meghívott művészek mindegyikét jellemzi a tapintat, a visszafogottság. A választás helyességét és a „diszkréció” fogalmának jogosságát az alkotások, s rajtuk keresztül az alkotók közelebbi vizsgálata igazolhatja leginkább. A sort nyitó Elekes Károly munkáit a „ne bántsuk, csak tegyünk hozzá” elv fémjelzi a leginkább. Műveinek alapját olyan talált - már kész - képek alkotják, amelyek a találkozás pillanatában eredeti formáikkal újabb metaforákat ébresztenek a művészben. Az új metaforák megfestése, egybeforrasztása a talált képpel egy újabb egységként szimbiózissá alakul. Elekes képein a régi és új megbonthatatlan, diszkrét és alázatos harmóniát képez. A megbonthatatlanság jellemzi Erdélyi Gábor képtárgyait is, ahol az egymásra feszített/festett matériák rétegei gondosan elfedik a művész keze nyomát, s az olykor transzparens rétegek segítségével elillan az anyag és a művészi szubjektum jelenléte csak valahol a távolban érezhető. A szigorú redukció egy végtelen puritán objektumot hagy maga után, ahol kizárólag a legfontosabb mondanivalónak maradhat hely, de annak értelmezését ugyanakkor nyitva hagyja. Szintén a minimumra redukált a művész jelenléte Szíjj Kamilla grafikái esetében, ahol a nagyméretű felületeken a formai józanságot a rajzeszköz sötét színeinek aszkézisa még jobban erősíti. De míg Szíjj a teret a „kevéssel” hódítja meg, addig Braun András vásznain optikai horrorral sokkolja a néző retinahártyáját. A megfestett kavalkádban szintén hiába keressük a festő jelenlétét, helyette a dimenziók váltakozásával és a megfigyelt minimum gulliveri nagyságának élményével gazdagodhatunk. A nagyság élményét a behatárolatlan megtapasztalásáig fokozza Bernáth András „színes” monokróm festészete. Bernáth képei a mindenkori nézőt kizökkentik a monokróm kanonizált fogalmának határai közül, s a fény ösvényein keresztül elvezetik „A szín” millió árnyalatához. Hasonló az anyagi metamorfózis Szabó Ádám szobrainak „életében”. Nála a szobrok önálló életet élő antropomorf lények, ennek hitelességéhez a művész kizárólag narrátorként járul hozzá. A tárgyaihoz kapcsolódó filmekkel próbálja a lehetetlent igazolni, megkísérelve az anyag abszurd átalakulásának dokumentációját, amiben is a művész nem uralja, csupán megfigyeli az anyagot.
A műfaji különbözőségek ellenére a hat művész fogalmi kohézióját tökéletesen fedi a „diszkréció”, s mint ilyen izgalmas kihívást jelent egy művésztelep alkalmi közösségének megteremtésére. A meghívott kiváló művészek záró kiállítása egyike lenne annak a kialakulófélben lévő törekvésnek, amely azon igyekszik, hogy fontos kortárs képzőművészeti kiállítások ne feltétlenül Budapestre koncentrálódjanak. A hiányt áthidalva a művésztelep újabb lehetőség Miskolcnak és a résztvevő művészeknek is, hírnökként terjesztve a jelen képzőművészetét. A kiállítást szeptember 20-ig, naponta 10-től 18 óráig tekinthetik meg az érdeklődők a Miskolci Galériában.