Közgyűlés

Este tíz után zárva lesznek a garázsboltok?

2009-05-29 11:19

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE grazsb.jpg

Az MSZP miskolci önkormányzati frakciója kezdeményezi, hogy este tíz óra után egyetlen kis garázsbolt se tarthasson nyitva Miskolcon. Az indítvány, amellyel az éjszakai közterületi italozást szeretenék visszaszorítani, júniusban kerül a városi közgyűlés elé - hangzott el a párt mai sajtótájékoztatóján.

Dr. Simon Gábor frakcióvezető elmondása szerint Miskolcon több helyen működnek éjjel-nappal, de legalábbis késő éjszakáig, hajnalig nyitva tartó garázsboltok. Ezekben az üzletekben éjszaka többnyire alkoholt vásárolnak az emberek, s azt helyben, vagy a környéken - parkokban, játszótereken - fogyasztják el. A köztéri italozást csoportosan, hangoskodva művelik, zajonganak, zavarják az ott élők nyugalmát, s gyakorta követnek el rongálásokat is. - A kereskedelmről szóló törvény 2006 óta lehetőséget ad az önkormányzatoknak, hogy szabályozzák az üzletek nyitva tartását. Az MSZP miskolci önkormányzati frakciója éppen ezért azt kezdeményezi, hogy a júniusi közgyűlésen tárgyaljanak a képviselők erről a problémáról, s rendeletmódosítás révén hatalmazzák fel a hivatal hatósági osztályát a nyitvatartási korlát bevezetésére. Mindez természetesen csak ezekre a kis boltokra lenne érvényes, a tiltás nem vonatkozna a vendéglátóipari egységekre, nagyáruházakra, szuper- és hipermarketekre - emelte ki a frakcióvezető - Nagyon sok ezzel kapcsolatos panaszt, bejelentést kapunk a város egyes részeiről - tette hozzá Nyírő Pál közbiztonsági tanácsnok, a rendeletmódosítás kezdeményezője. - A hangoskodás, randalírozás rengeteg bosszúságot okoz a környéken élőknek, a városnak pedig nagyon sokba kerül a széttört játszótéri eszközök, megrongált parkok helyreállítása. Csak az Avason megközelíti a 60 millió forintot az a károkozás, amit az éjszakai vandálok okoztak. A Hősök terén nemrégiben 30 millióból kellett helyreállítani a rongálások következményeit, de Diósgyőrben is több tízmilliós a kár.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!