Operafesztivál

Operafesztivál - bécsi színekkel

2009-05-16 12:27

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE opfesz.jpg

Az idei operafesztivál Bécsbe, Európa és a világ egyik legnagyobb zenei fővárosába kalauzolja el a látogatókat. A hagyományos Bartók-repertoár mellett az osztrák fővároshoz kötődő zeneszerzők műveit kínálják június 10-21. között. A fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóját Bátor Tamás fesztiváligazgató elmondta: a válság hatásai őket is utólérték, kénytelenek voltak némiképp módosítani a programokon. Le kellett például mondaniuk a varsói kamaraszínház június 12-re tervezett előadását. A június 20-án rigai vendégjátékban bemutatandó Varázsfuvola előadásánál pedig a zenekart mondták vissza – mivel az utaztatásuk nagyon sokba került volna –, helyettük a Budapesti Filharmóniai Társaság „ugrik be”.

Mindezek mellett idén is színvonalas műsort állítottak össze, és a már megszokott koncepció szerint igyekeztek újdonságokat is színpadra vinni. Ilyen például az úgynevezett minifesztivál gyerekeknek, amellyel a fiatalok felé szeretnének nyitni. Ennek keretében például Szőnyi Erzsébet A didergő király című gyermekoratóriumát adja elő a Fazekas Iskola Gyermekkara és Vonószenekara, illetve Az igazmondó Juhászt az Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Ősbemutatót is láthat a közönség, Arnold Schönberg Mózes és Áron című darabját még nem állították színpadra Magyarországon, most Kocsis Zoltán vezényletével és Giorgio Pressburger rendezésében hangzik fel. Bartók Béla mindig is a Kárpát-medence népeinek összetartozásáról beszélt, ezért, – ahogy Bátor Tamás fogalmazott – tüntetőleg úgy állítják össze a műsort, hogy a visegrádi négyek összetartozását kifejezze. A fesztiváligazgató megköszönte a segítséget az ÉMÁSZ-nak, a Szerencsejáték Zrt.-nek, a Miskolc Holding Zrt.-nek, akik támogatása kiemelten fontos a nehéz gazdasági helyzetben.A Bartók+Bécs Miskolci Nemzetközi Operafesztivál részletes programjáról a www.operafesztival.hu oldalon tájékozódhatnak.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!