Helyi hírek
Fiatal tudósok seregszemléje
2007-08-08 15:06
Hatodik alkalommal rendezi meg a Miskolci Egyetem a PhD Hallgatók Nemzetközi Tudományos Konferenciáját. Ezúttal tizenegy országból 448-an vesznek részt, tartanak előadást a tízéves múltra visszatekintő, rangos rendezvényen. – A Miskolci Egyetemen 1993 őszétől folyik szervezett doktori (PhD) képzés, melyet kísérleti doktorképzés előzött meg – mondta el az előzményekről dr. Dobróka Mihály (fotónkon középen) tudományos és nemzetközi rektorhelyettes.
A hároméves képzés során a hallgatóknak tanulmányi és oktatási kötelezettségeik mellett tudományos kutatást is kell végezniük. A fokozat megszerzésének feltétele, hogy kutatási eredményeiket hazai és külföldi folyóiratokban, konferenciákon ismertessék. Ennek előmozdítása érdekében döntött úgy az egyetem vezetése, hogy kétévente megrendezi a PhD Hallgatók Nemzetközi Tudományos Konferenciáját.A rendezvény lehetőséget biztosít a PhD hallgatóknak, fiatal oktatóknak és kutatóknak tudományos eredményeik bemutatására, és nemzetközi megmérettetésére. A konferencia megismerteti az egyes országok PhD képzési rendszerét, és elősegíti személyes kapcsolatok kialakulását is - tette hozzá dr. Dobróka Mihály.
A konferenciát augusztus 12–18 között tartják, agrár, bölcsész, közgazdász, műszaki, orvosi, természettudományi és jogász szekciókban. A 140 magyar résztvevő mellett jönnek előadók Csehországból, Lengyelországból, Szlovákiából, Szlovéniából, Romániából, Finnországból, Olaszországból, Moldovából, Oroszországból és Szerbiából is.
A tudományos programok mellett a szervezők meg szeretnék mutatni a vendégeknek Észak-Magyarország idegenforgalmi nevezetességeit is. Ennek érdekében fakultatív kirándulásokat szerveznek Aggtelekre, Egerbe, Hortobágyra és Tokajba.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-19 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.