Belföld
Ad pénzt a minisztérium
2007-08-06 12:58
A kormány és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium biztosítja a szükséges anyagi és technikai támogatást ahhoz, hogy a bükkábrányi bányaterületen felfedezett 8 millió éves mocsáriciprus-erdő fái megmeneküljenek – jelentette be Fodor Gábor, a környezetvédelmi és vízügyi miniszter pénteken Bükkábrányban. A szaktárca vezetője világszenzációnak nevezte a megtalált fákat. Elmondta: a 10 milliós nagyságrendű forrás, amely a fatörzsek megmentéséhez, megóvásához és elhelyezéséhez szükséges, bármikor felszabadítható és rendelkezésre áll.
A jövő héten megkezdődik a felkészülés a fatörzsek elszállítására, majd a tervek szerint a törzseket Ipolytarnócra, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának a napokban elkészülő látogatóközpontjába szállítják. A végleges konzerválási megoldás megtalálásáig gondoskodnak a páratlan lelet állagának megőrzéséről, hogy a nagyközönség megtekinthesse a törzseket. A miniszter tájékoztatása szerint a fatörzseket elszállításukig folyamatosan nedvesen tartják, hogy megőrizzék állapotukat, és elkerüljék a további romlást. Ipolytarnócon elsőként két fatörzset mutatnak majd be a tervek szerint. Ezeket egy körülbelül egy méter mély hatalmas akváriumba állítják, biztosítva az alsó rész folyamatos vízellátását. Fodor Gábor hangsúlyozta: a világon páratlan régészeti lelet megőrzésére egyelőre kifejezett technológiát nem ismernek. A szakemberek ennek kidolgozásán fáradoznak, a munka sürgető, hiszen a fák az időjárás hatásaira folyamatosan pusztulnak. A világon egyedülálló 8 millió éves mocsáriciprus-erdő fái eredetileg 30-40 méter magasak lehettek. A bükkábrányi lignitbányában mintegy három hete bukkantak rá az erdő maradványaira. A 16 fából álló lelet jelentőségét az adja, hogy eredeti állapotukban maradtak fenn, megőrizték faszerkezetüket, nem kovásodtak el.Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-18 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.