Belföld
Magyarország partner a szegénység elleni nemzetközi harcban
2007-08-03 11:49
A magyar kormány üdvözli Gordon Brown brit miniszterelnök 2007. július 31-én New Yorkban tett kezdeményezését, amelyben sürgeti a világ fejlett országait, hogy fokozzák erőfeszítéseiket az ENSZ 2000. évi csúcstalálkozóján meghirdetett millenniumi fejlesztési célok megvalósítása érdekében.Magyarország elkötelezett e közös célok iránt, és egyetért azzal, hogy 2015-ig azok megvalósításában még sok teendő vár a nemzetközi donor közösségre. A sikerhez szükséges, hogy a fejlett országok ne szavakkal, hanem mindinkább tettekkel is bizonyítsák politikai akaratukat. Sürgető összefogásra van szükség a fejlett és a fejlődő országok kormányzati szereplői, valamint a gazdasági és a civil szférák között. Csak így várható, hogy a rászorulók milliói számára is érzékelhetőbbé válik a változás a szegénység felszámolása, az oktatáshoz vagy az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés terén.Magyarország a nemzetközi donorközösség tagjaként aktívan kíván hozzájárulni a fenti célok teljesüléséhez. Ennek érdekében hazánk a következő években fokozatosan növeli a nemzetközi fejlesztési együttműködésre fordítható forrásait, ezzel is elősegítve a fenntartható fejlődés és az alapvető emberi jogok globális érvényesülését.Kormányszóvivői IrodaAz értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-18 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.