Helyi hírek
Mátyás katonái is járhattak itt
2007-08-02 13:19
Akár Mátyás király legendás fekete seregének katonái, s Kinizsi Pál is koptathatták valamikor azt a kőküszöböt, amely – más falmaradványokkal, tárgyi emlékekkel együtt – napvilágra került Diósgyőrben. A Lovász Emese régész vezette csoport június közepétől dolgozik a XV. századi „elővár” vagy „huszárvár” maradványainak feltárásán, amely annak idején a várkatonaság és lovaik elszállásolására szolgált.
Nagy melegben folyik a helyszínen a „sziszifuszi” munka, körülbelül tízen ássák, kutatják a romokat, a vár nyugati kerítésfalánál. Lovász Emese elmondja, régóta sejtik, hogy ez az alaposan feltöltött udvar rejt valamit. 2002-ben, a Széchenyi-terv kapcsán pedig konkrétan is felmerült a terület feltárása, s a csak oklevelekből, utalásokból ismert titokzatos huszárvár pontos helyének, alakjának feltérképezése. Kiderült, hogy annak idején, amikor befejeződött a Diósgyőri vár feltárása, a várudvar nyugati kerítését középkori falakra építették rá. Ezt azonban nem dokumentálták kellőképpen, s több mint 30 év elteltével, új ásatásokkal kellett igazolni, hogy a kerítés alatt valóban ott a középkori fal, amely a huszárvárhoz tartozhatott. Aztán ahogy haladtak az ásással a kerítéstől az udvar felé, kirajzolódtak a merőleges falak is, valamint az átjárást biztosító ajtónyílások, küszöbök, padlók maradványai. A feltárás jelenleg körülbelül 400 négyzetméteren folyik, s a várban zajló rendezvények, idegenforgalom miatt idén nem is tervezik a terület bővítését. Nagyjából három helyiség körvonalai bontakoztak ki, ezek kicsi, pár négyzetméteres alapterülete komoly fejtörést okoz a régészeknek. Lovász Emese szerint ugyanis ilyen létesítményeknél általában – logikusan – mindig a földszinten voltak a lóistállók, ezek a helyiségek azonban méretüknél fogva nem lehettek erre alkalmasak - s ugyanígy katonai kaszárnyának sem. Egyelőre az is rejtély, emeletes volt-e az épület, ami bizonyos: diósgyőri huszárvárat az 1600-as évektől már úgy emlegetik a feljegyzések, hogy „elpusztult”, „megsemmisült”. Nagy valószínűséggel leégett, a feltárás során találtak elszenesedett gerendákat, kiégett padlómaradványt. Nem építették újjá, a XVII. századtól szemetesgödörnek használhatták a romokat, szép számmal kerültek elő ebből, s az ezt követő korokból származó kerámia-maradványok, csontok és egyebek.- Az eddigi leletek alapján valószínűnek tartom, hogy a huszárvár „L” alakú építmény volt. Az is valószínű, hogy utoljára az 1500-as évek végén játszott komoly szerepet, amikor többször betörtek ide az egri török csapatok, s a környékbeli falvak lakói a várba menekültek – fejti ki Lovász Emese, miközben a rekonstruált alaprajzokat nézegetjük. Egyelőre még nem tudni, milyen módon és ütemben sikerül bővíteni a feltárás területét, de a jövő év második felében – a megfelelő állagmegóvási munkák után – már a nagyközönség számára is szeretnék megnyitni a diósgyőri huszárvár romjait.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-18 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.