Helyi hírek
Miskolcon forgatott a Cairo
2007-08-01 11:26
Miskolcon forgatták nemrégiben a második nagylemezére készülő Cairo együttes beharangozó klipjét. A filmben látható a belváros, azon belül a frissen átadott Kazinczy kert is. Sőt az M30-as autópálya egy-egy szakasza is szerepel, amely nem ismeretlen a csapat tagjai számára, ugyanis szinte nap mint nap használják a sztrádát, amikor a fellépésekre sietnek. A helyszínek azért is különlegesek, mert nagyon ritka az olyan klip, amelyben egy város szépsége is megelevenedik. A filmben az együttes tagjain kívül a rajongók is feltűnnek, statiszta-szerepekben.
Az együttes ráadásul eddig egy igazán egyedülálló ötlettel rukkolt elő, ugyanis a második albumuk felvételeinek részleteit már egy hónappal a megjelenés előtt közzétették a weboldalukon, hogy a rajongók véleményt formálhassanak a még csiszolgatásra váró számokról. Akik ezt megteszik, azok nem csak segítik a csapat munkáját, hanem az ősszel megjelenő korongból dedikált példányokat kapnak, persze ha a szerencse is melléjük áll. A lemez munkálatai mellett a Cairo szinte az egész nyarat koncertezéssel tölti. Mindössze egy rövid hétvégét, azaz „tanulmányutat” engedélyeztek maguknak, s mivel a név kötelez, mi más lehetne az úti cél, mint Egyiptom…Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-18 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.