<<< Vissza :: Lisztérzékenyek -EU hírek |
Kifli, kenyér, zsömle – mindennapi, alapvető élelmiszerek szinte mindannyiunk számára. Szinte. Vannak ugyanis olyanok, akinek kifejezetten ártanak ezek a pékáruk. Ők a lisztérzékenyek. Bíró Zsuzsanna közülük való, mármár két éve küzd a betegséggel, amely azt mondja, teljesen megváltoztatta az életét. Zsuzsannának az árpát, a rozst, a búzát és a kölest betegsége miatt teljes egészében ki kell zárnia az étrendjéből, ezek helyett főleg kukoricát, burgonyát és rizst fogyaszt. A fiatalasszony kenyerét is maga süti, ehhez azonban speciális lisztre van szüksége, amely viszont jóval többe kerül, mint a hagyományos liszt. A Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete szombaton éppen arra akarta felhívni a figyelmet az egyik miskolci hipermarketben, hogy Magyarországon legalább százezren szenvednek ebben a kórban, segítséget, támogatást viszont nem igazán kapnak. dr. Przetacznikné Szuhai Judit, a Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesületének miskolci csoportvezetője szerint Borsod megyében százötven, a szervezet által is nyilvántartott lisztérzékeny él, azok viszont akik még nem regisztráltatták magukat, vagy nem is tudnak betegségükről, jóval többen vannak. Az egyesület nekik is igyekszik segíteni, nemcsak a mai kitelepüléssel, hanem a Semmelweis kórház kultúrtermében minden hónap első péntekén megrendezett találkozókkal is, amelyeken a betegek tanácsokat kaphatnak a kenyérsütéssel és a lisztérzékeny étrend kialakításával kapcsolatban is.
Cimkék:
|
FRISS VIDEOHÍREK
Politikai, közéleti magazin
Helyzetkép 2015-06-10 (00:50:00)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 19:00:15 |
16 csapatos lesz az OB I.
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:00:01)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:52:05 |
Mindenkit érdekel az új vár
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:13)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:51:41 megszólalók: Keresztes Edina,,;Veresné Tar Gabriella,tárlatvezető, |
Közbiztonsági fórum az Avason
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:51)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:51:38 megszólalók: Glatz Katalin,önkormányzati képviselő,Fidesz-KDNP;Kovács László Csaba,közterület felügyeleti és rendészeti vezető,MÖR;Kiss Gábor,alpolgármester,;06-80-46-00-46,, |
Szemétszedés Lyukóban
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:15)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:50:23 megszólalók: ATMO,,;ATMO,,;ATMO,,;Csikja Vanessza,,;Deák-Bárdos Mihály,,önkormányzati képviselő,, Fidesz-KDNP;ATMO,, |
Lyukóban ellenőrzött a hatóság
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:56)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:48:47 megszólalók: Atmo:Juhász Róber (nincs felirat)t,,;Juhász Róbert,,;Papp Ferenc,,;Kovács László Csaba,közterület felügyeleti és rendészeti vezető,Miskolci Önkormányzati Rendészet |
Nyári diákmunka
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:55)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:47:54 megszólalók: Varga Viktória,,;Boros Jenifer,, |
Fecske gyűrűzés
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:02:06)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:46:57 megszólalók: Pusztai Leó,,;Somoskői Péter,,alelnök,,Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bütkki helyi csopor;Szabó György,, stratégiai igazgató,,MIVÍZ Kft. |
Csődvédelmi törvényjavaslat a családokért
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:00:21)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:45:45 megszólalók: Földessy Judit,igazgató,Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény |
Ezrek operája a Jégcsarnokban
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:00:23)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:45:13 megszólalók: Kesselyák Gergely, fesztiváligazgató,BartókPlusz Miskolci Operafesztivál |
![]() |
még több videohír... |
Miskolc TV mai műsora
2023-05-28 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!