<<< Vissza :: Programpont 15-06-05 |
Hétvégén igazi nyári idő lesz, így aki a múlt héten elszalasztotta, most kipróbálhatja a most átadott Miskolctapolcai Strandot. A kinti, fürdőrésze 9-től 19-ig, a wellness része pedig 9-tól 21 óráig várja a látogatókat. A strandon 50 méteres úszómedence, családi medence és játszótér található, bent pedig élmény- és masszázsmedencék, dézsa működik, valamint gőz-, jég és sókabin, infra-, magma- és herbáriumszauna segít a relaxációban, vagy a méregtelenítésben.
*********
Szombaton véget ér a 86. ünnepi könyvhét. Az utolsó nap a legkisebbeké. Délelőtt 10-től játékos gyermekfoglalkozások lesznek az Erzsébet téren a kicsiknek arcfestéssel és makettezős szakkörrel, ügyességi közlekedésbiztonsági játékkal, megzenésített verseket énekel a Sajtkukacz zenekar, de fellépnek a Dolce Dance táncosai is. Fél egykor pedig átadják a diósgyőri várnak a gyerekek segítségével elkészített óriás mesekönyvet.
**********
Szintén szombaton szebbé varázsolhatják a kis kedvencek egy napját. Aki szereti az állatokat, sétáltathat, simogathat és akár örökbe is fogadhat. Nyílt napra várja az érdeklődőket a Miskolci Állategészségügyi Telep, a Fonoda utcán délelőtt 10-től délután 2 óráig.
*****
Könnyed nyáresti program, a kultúra és a jókedv jegyében. Szombaton este fél9-től játsszák a Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínházában Eisemann Mihály-Halász Imre-Békeffy István nagysikerű darabját, az Egy csók és más semmi címmel. Annie szerepében Jancsó Dórát, Dr. Sáfrányében Salat Lehelt, Péterében Ódor Kristófot, Robicseknéjében Nádasy Erikát láthatja a közönség. Dr. Sándort az év színésze, Harsányi Attila alakítja.
******
Szomolyán immár hagyományos, hogy minden évben megrendezik a Cseresznye Fesztivált. Ilyenkor minden a mézédes gyümölcsről szól. A program ma kezdődött, de aki esetleg részt szeretne venni rajta, nem maradt le semmiről, mert a hétvégén is, egészen vasárnapig várják a látogatókat.
*****
Aki kedveli a focit és még nincs szombat estére programja, nézze a Bajnokok Ligája döntőjét a Belvárosi ligetben. Több, nagyméretű kivetítőn és tévén kísérhetik figyelemmel a szurkolók a Barcelona és a Juventus összecsapását. A szünetben vetélkedők és kvízjátékok is lesznek, nyereményekkel.
Cimkék: Városinfó, Programajánló,
A lejátszó betöltése... |
|
FRISS VIDEOHÍREK
Politikai, közéleti magazin
Helyzetkép 2015-06-10 (00:50:00)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 19:00:15 |
16 csapatos lesz az OB I.
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:00:01)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:52:05 |
Mindenkit érdekel az új vár
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:13)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:51:41 megszólalók: Keresztes Edina,,;Veresné Tar Gabriella,tárlatvezető, |
Közbiztonsági fórum az Avason
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:51)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:51:38 megszólalók: Glatz Katalin,önkormányzati képviselő,Fidesz-KDNP;Kovács László Csaba,közterület felügyeleti és rendészeti vezető,MÖR;Kiss Gábor,alpolgármester,;06-80-46-00-46,, |
Szemétszedés Lyukóban
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:15)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:50:23 megszólalók: ATMO,,;ATMO,,;ATMO,,;Csikja Vanessza,,;Deák-Bárdos Mihály,,önkormányzati képviselő,, Fidesz-KDNP;ATMO,, |
Lyukóban ellenőrzött a hatóság
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:56)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:48:47 megszólalók: Atmo:Juhász Róber (nincs felirat)t,,;Juhász Róbert,,;Papp Ferenc,,;Kovács László Csaba,közterület felügyeleti és rendészeti vezető,Miskolci Önkormányzati Rendészet |
Nyári diákmunka
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:55)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:47:54 megszólalók: Varga Viktória,,;Boros Jenifer,, |
Fecske gyűrűzés
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:02:06)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:46:57 megszólalók: Pusztai Leó,,;Somoskői Péter,,alelnök,,Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bütkki helyi csopor;Szabó György,, stratégiai igazgató,,MIVÍZ Kft. |
Csődvédelmi törvényjavaslat a családokért
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:00:21)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:45:45 megszólalók: Földessy Judit,igazgató,Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény |
Ezrek operája a Jégcsarnokban
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:00:23)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:45:13 megszólalók: Kesselyák Gergely, fesztiváligazgató,BartókPlusz Miskolci Operafesztivál |
![]() |
még több videohír... |
Miskolc TV mai műsora
2023-10-03 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!