<<< Vissza :: Rendzavarás a megemlékezésen |
Továbbra is kitartanak állításuk mellett azok az ellentüntetők, akiket az MSZP március 14-i fáklyás felvonulásán ért atrocitás. Mikrai Mihály, önkormányati képviselő közben feljelentést tetta bíróságon, mivel szerinte rágalom, hogy rátámadt az egyik demonstrálóra. Váaraljai Zoltánné a bíróságon is kész megvédeni igazát. Közben kiderült, hogy a rendezvényre az MSZP buszokkal szállította a megemlékezőket. Kiss Gábor, Miskolc alpolgármestere szerint: a városban a rendszerváltás óta nem történt ilyen atrocitás.
Cimkék: Egyéb, Helyi hírek, Politika,
|
Hozzászólás
Írta don.camillo - 2013-03-21 21:22 | |
![]() Hozzászólás: 5 | Úgy látom az MSZP Miskolcról nem tudott pár embert összeszedni, akik miskolci polgárként részt vettek volna a demonstrációjukon. Szerintem ez mutat valamit! A miskolciaknak elegük van a szocialisták hazugságaiból! Az okos embert nem lehet megtéveszteni! Hangsúlyozom!: Az ő rendezvényük megemlékezéssel egybekötött DEMONSTRÁCIÓ volt, ahogy a hozzám bedobott szórólapjukon látom. Ebből kifolyólag miért ne lehetne ellendemonstráció!? |
Írta Mágus - 2013-03-22 00:49 | |
![]() Hozzászólás: 5 | Ez az elhallgattatási módszer a nagy elődjeiket idézi. Milyen ironikus, hogy ők nevezik magukat demokratáknak... Így is elég szégyenletes ez, nem, hogy meghúzná magát, talán akkor nem égetné magát meg a pártját még jobban. |
Írta Thuküdidész - 2013-03-22 10:58 | |
![]() Hozzászólás: 6 | ezzel csak a helyzetét rontja tovább a Képviselő Úr...ezt az embert sehol sem fogják komolyan venni!!! |
FRISS VIDEOHÍREK
Politikai, közéleti magazin
Helyzetkép 2015-06-10 (00:50:00)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 19:00:15 |
16 csapatos lesz az OB I.
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:00:01)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:52:05 |
Mindenkit érdekel az új vár
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:13)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:51:41 megszólalók: Keresztes Edina,,;Veresné Tar Gabriella,tárlatvezető, |
Közbiztonsági fórum az Avason
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:51)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:51:38 megszólalók: Glatz Katalin,önkormányzati képviselő,Fidesz-KDNP;Kovács László Csaba,közterület felügyeleti és rendészeti vezető,MÖR;Kiss Gábor,alpolgármester,;06-80-46-00-46,, |
Szemétszedés Lyukóban
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:15)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:50:23 megszólalók: ATMO,,;ATMO,,;ATMO,,;Csikja Vanessza,,;Deák-Bárdos Mihály,,önkormányzati képviselő,, Fidesz-KDNP;ATMO,, |
Lyukóban ellenőrzött a hatóság
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:56)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:48:47 megszólalók: Atmo:Juhász Róber (nincs felirat)t,,;Juhász Róbert,,;Papp Ferenc,,;Kovács László Csaba,közterület felügyeleti és rendészeti vezető,Miskolci Önkormányzati Rendészet |
Nyári diákmunka
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:55)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:47:54 megszólalók: Varga Viktória,,;Boros Jenifer,, |
Fecske gyűrűzés
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:02:06)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:46:57 megszólalók: Pusztai Leó,,;Somoskői Péter,,alelnök,,Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bütkki helyi csopor;Szabó György,, stratégiai igazgató,,MIVÍZ Kft. |
Csődvédelmi törvényjavaslat a családokért
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:00:21)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:45:45 megszólalók: Földessy Judit,igazgató,Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény |
Ezrek operája a Jégcsarnokban
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:00:23)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:45:13 megszólalók: Kesselyák Gergely, fesztiváligazgató,BartókPlusz Miskolci Operafesztivál |
![]() |
még több videohír... |
Miskolc TV mai műsora
2025-04-22 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!