2014-12-03 19:00 Szerda |
Miskolc Ma (híradó :: Ismétlés ) |
|
|
Már van áram Ómassán Agregátor termeli az áramot Ómassán. Az utakat megtisztították, de a balesetveszély miatt továbbra sem közlekedik a 15-ös busz. Autóval sem veszélytelen még az Ómassa felé vezető út, ahol hétfő óta több száz fa dőlt ki, emiatt áram sem volt.... (a47131 ::feltöltve: 2014-12-03 :: megszólalók: Borbély Attila,,;Kerékgyártó Attiláné,,;Balatoni Attiláné,,;Kovács László,önkormányzati képviselő,KDNP;Kiss János,alpolgármester, )
|
|
|
A közfoglalkoztatás tovább bővül Miskolcon 5 ezren, a megyében pedig több mint 31 ezren vesznek részt a közfoglalkoztatásban. A téli közmunkaprogram hétfőn indult. Ezúttal a résztvevők nemcsak dolgozhatnak, hanem tanulhatnak is, így szakképesítést szerezhetnek tavaszra, ezzel is jav... (a47117 ::feltöltve: 2014-12-03 :: megszólalók: Péter János,,;Moczó János,,;Lórántné Orosz Edit,igazgató,B.-A.-Z. Megyei Munkaügyi Központ )
|
|
|
Sérült emberek dolgoznak Miskolc új éttermében Új étterem nyílt Miskolcon. A Batyu-Téka azonban más, sőt több, mint az összes többi. A belvárosi vendéglőt a Szimbiózis Alapítvány üzemelteti és fogyatékkal élőket foglalkoztat. A szociális ügyekért felelős államtitkár azt mondta, ez az étterem is a... (a47123 ::feltöltve: 2014-12-03 :: megszólalók: Jakubinyi László,elnök,Szimbiózis Alapítvány;Kiss Gábor,alpolgármester,;Czibere Károly,államtitkár,Emberi Erőforrások Minisztériuma )
|
|
|
Fogyatékossággal élők világnapja a Hivatalban Önkormányzati dolgozók, és látogatók ismerkedtek a fogyatékossággal ma a Polgármesteri Hivatal aulájában. A fogyatékosság világnapján 10 szervezet mutatkozott be. A hivatal dolgozói kipróbálhatták többek közt a jelnyelvet, a brei írást és a kerekessz... (a47132 ::feltöltve: 2014-12-03 :: megszólalók: Dudás Barbara,,;Fekete Sándor,,;Zimán Edvin,esélyegyenlőségi és fogyatékosügyi referens,Polgármesteri Hivatal )
|
|
|
Fogyatékkal élők világnapja a GYEK-ben A Fogyatékkal élő emberek világnapját ünnepelték a GYEK-ben is. Ezúttal a Gyermekrehabilitációs Osztály kis betegei adtak műsort az intézményt támogató szervezetek képviselőinek. A kicsik sem mentek haza üres szívvel és kézzel. Mesét kaptak ajándékba... (a47126 ::feltöltve: 2014-12-03 :: megszólalók: Zsuga Zsolt,sajtószóvivő,Miskolc Renegades;Hollósy András,adományozó,Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend Szent János kommenda;Barkai László,osztályvezető főorvos,Csecsemő- és Gyermekosztály, GYEK )
|
|
|
Éjszaka is figyelnek a hajléktalanokra Az utcán élő hajléktalanoknak segítenek elsősorban a szociális munkások a teajárattal. Melegitalt és kenyeret visznek a rászorulóknak. Miskolcon nappali melegedő, népkonyha, éjjeli menedékhely és átmeneti szálló is várja a hajléktalan embereket, mégi... (a47122 ::feltöltve: 2014-12-03 :: megszólalók: Tóth Gábor,,;Csikász Árpád,utcai szociális munkás,Vöröskereszt;Boronkai József,utcai szociális munkás,Vöröskereszt )
|
|
|
Új nagyfogyasztók csatlakoztak a távhőrendszerhez Három új nagyfogyasztó csatlakozott a miskolci távhőrendszerre a Horváth Lajos utcában. Csaknem 140 millió forintból kiépítették a távhőellátásához szükséges gerincvezetéket a Szentpáli utca - Kazinczy utca között, mindhárom intézmény hőközpontját és... (a47121 ::feltöltve: 2014-12-03 :: megszólalók: Nyíri László,ügyvezető,MIHŐ Kft. )
|
|
|
Nyílt nap a Miskolci Egyetemen Csütörtökön és pénteken kinyitja kapuit a középiskolások előtt a Miskolci Egyetem. A campuson a karok dékánjai mutatják be képzéseiket, de a leendő hallgatók tanórákat is látogathatnak, sőt megtekinthetik a korszerű laboratóriumokban összeállított l... (a47125 ::feltöltve: 2014-12-03 :: megszólalók: )
|
|
|
Illatszertár a Nagyszínházban Az Illatszertár lesz a következő premier a Miskolci Nemzeti Színházban. László Miklós vígjátékának premierje igazi adventi meglepetés a nézőknek. A különleges történetben mindenki örömét lelheti. Azért mindenki, mert ezúttal jelnyelvi tolmácsolásban ... (a47124 ::feltöltve: 2014-12-03 :: megszólalók: )
|
|
2014-12-02 19:00 Kedd |
Miskolc Ma (híradó :: Ismétlés ) |
|
|
Dőlnek a fák Ómassán Sorban dőlnek ki gyökerestől a fák Ómassán. Nem bírják a jég súlyát. A hétfői ónoseső miatt több centis jégpáncél borítja a fákat. A településen nincs áram és a tömegközlekedés is szünetel. A tűzoltók folyamatosan takarítják az úttestet, de egyelőre ... (a47104 ::feltöltve: 2014-12-02 :: megszólalók: Magyar Károly,,Miskolci Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság;Alföldi Attila,közbiztonsági referens,Polgármesteri Hivatal, Miskolc;Erdődiné Molnár Zsófia,meteorológus,OMSZ Miskolc )
|
|
|
A belvárosban nem okozott gondot a havazás Az egész éjjel tartó havazás a magasabban fekvő területeken okozott nagyobb gondot. A belvárosban is takarítani kellett az utakat, de a közlekedést nem zavarta meg az időjárás.... (a47099 ::feltöltve: 2014-12-02 :: megszólalók: Pásztor Imre,kommunikációs vezető,Miskolc Holding Zrt.;Kovács László Csaba,közterület-felügyeleti és rendészeti vezető,Miskolci Önkormányzati Rendészet )
|
|
|
Elfogták az erőszakolót Egy 19 éves fiú erőszakolt meg két héttel ezelőtt a Bársony János utcában egy 20 éves lányt. A szendrőládi férfit tegnap fogták el a rendőrök, miután bement egy 60 éves nő lakásába és összeszedte annak értékeit. Az asszony megzavarta a férfit, aki őt... (a47105 ::feltöltve: 2014-12-02 :: megszólalók: Janasóczky Attila,sajtóreferens,B.-A.-Z.Megyei Rendőr-főkapitányság )
|
|
|
Kérdések és válaszok - a kivándorlást fontolgatóknak 12 család, összesen 56-an mentek el október 20-án külföldre a Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat szerint. Váradi Gábor hozzátette, hogy az elmúlt 5-8 évben ez a szám 2-3 ezerre tehető. Azt azonban nem tudja, hogy a kivándorolt romák közül mennyi... (a47093 ::feltöltve: 2014-12-02 :: megszólalók: )
|
|
|
Veszélyes hulladékot égettek a belvárosban Ronggyal, gumival és más veszélyes hulladékkal fűtött egy lakó a Toronyalja utcai MIK-es lakásában. Ezt a környéken élők jelezték a terület képviselőjének. A bérlőre ma lecsaptak a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai és a polgárőrök. Az elkö... (a47098 ::feltöltve: 2014-12-02 :: megszólalók: )
|
|
|
Változások a felvételiben 2020-tól emelt szintű érettségivel és középfokú nyelvvizsgával lehet a felsőoktatásba jelentkezni. 2016 január elsejétől pedig megszűnik a papír alapú jelentkezés, kizárólag elektronikusan lehet majd egyetemekre, főiskolákra jelentkezni. A Felsőoktat... (a47096 ::feltöltve: 2014-12-02 :: megszólalók: Pap Áron,,;Dezsőfi György,igazgatóhelyettes,Herman Ottó Gimnázium;Óváriné Balajti Zsuzsanna,tanulmányi rektorhelyettes,Miskolci Egyetem )
|
|
|
Már gyűjtik az adományokat Megkezdték a karácsonyi adománygyűjtést a segítő szervezetek. Idén is főként tartós élelmiszereket, ruhaneműket, játékokat és könyveket várnak, amit rászoruló családokhoz juttatnak el. A felajánlásokat a nagyobb bevásárlóközpontokban gyűjtik. ... (a47095 ::feltöltve: 2014-12-02 :: megszólalók: Zupics Lászlóné,,;Tóthné Vladár Ildikó,munkatárs,Baptista Szeretetszolgálat;Grubert Roland,igazgató,Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezete;Szabóné Diószegi Erzsébet,vezető,Nyilas Misi Adománybolt )
|
|
|
Adventi villamos Miskolcon Újra sínen az adventi villamos Miskolcon. Idén még szebb, még elegánsabb és még ünnepibb hangulatban várja az utasokat a miskolci tematikus villamos. Sokan kifejezetten csak ezt a villamost várják.... (a47100 ::feltöltve: 2014-12-02 :: megszólalók: Kovács Lászlóné,,;Kádár Bence,, )
|
|
|
Helló, Miskolc - új formában Megújult a hellómiskolc.hu. Új köntöst kapott a város turisztikai oldala, amely elérhető mobilról és tabletről is. A hellómiskolc.hu nyitólapján látványos képek fogadják a böngészőt. A megújulás egyik célja az volt, hogy maximálisan kiszolgáljon mind... (a47094 ::feltöltve: 2014-12-02 :: megszólalók: )
|
|
|
Egressy Béni élete Egressy Béni élete és munkássága elevenedett meg a Művészetek Házában megnyílt kiállításon. A tabló-tárlat korszakonként mutatja be az egyik legnagyobb magyar zeneszerzőt. A személyes adatok mellett korabeli iratok, plakátok és ismertetők számolnak b... (a47097 ::feltöltve: 2014-12-02 :: megszólalók: )
|
|
2014-12-01 19:00 Hétfő |
Miskolc Ma (híradó :: Ismétlés ) |
|
|
Influenza elleni védőoltás - még érdemes beadatni Az influenza szezon már elkezdődött, de járvány még nincs. A védőoltást így most érdemes beadni a szakemberek szerint, ugyanis így elkerülhetőek a későbbi megbetegedések. A veszélyeztetettek számára az állam továbbra is ingyen biztosítja a védőoltást... (a47076 ::feltöltve: 2014-12-01 :: megszólalók: Frikton Józsefné,,;Török Lajos,házi gyermekorvos,;Asztalos Ágnes,megyei tisztifőorvos,B.-A.-Z.Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi szerve )
|
|
|
Ipari parkok - a régió előnyös helyzetben van A válság átrendezte az ipari-logisztikai ingatlanpiacot. Amíg a főváros régiójában 160 ezer négyzetméter fejlesztés történt négy év alatt, Kelet-Magyarországon csak idén több mint 230 ezer négyzetméterrel növekedett az ipari ingatlanállomány - közölt... (a47092 ::feltöltve: 2014-12-01 :: megszólalók: )
|
|
|
Biztosítóváltás - éjfélkor lejár a határidő Ma éjfélig lehet felmondaniuk az autósoknak a december végi évfordulós szerződéseiket. A jogszabály szerint, aki biztosítót vált, annak az új szerződést elég megkötnie december utolsó napjáig. Az alkuszok adatai szerint eddigi 150 ezren váltottak köt... (a47091 ::feltöltve: 2014-12-01 :: megszólalók: )
|
|
|
Esővel érkezett a december Esővel érkezett a december Miskolcra, de helyenként ónos esőre és hóra is lehet számítani. A napokban akár 30 milliméter csapadék is hullhat. A meteorológus szerint azonban nem lesz fehér a Mikulás ünnepe, mert ha havazik is, nem marad majd meg.... (a47077 ::feltöltve: 2014-12-01 :: megszólalók: Kovács Attila,meteorológus,Országos Meteorológiai Állomás;A riporter: Kóródi Tímea,, )
|
|
|
Kamasziránytű a digitális világhoz Az internet veszélyeire hívják fel a figyelmet a mobil doktorok. "A kamasziránytű a digitális világhoz" programban egy fél évig a netfüggőség veszélyeiről és a biztonságos internet használatáról tartottak előadásokat diákoknak, szülőknek és pedagógus... (a47061 ::feltöltve: 2014-12-01 :: megszólalók: Gombos Gréta,,;Szalay Zita,programfelelős,Kamasziránytű a Digitális Világhoz )
|
|
|
Első adventi gyertyagyújtás Vasárnap délután felgyulladtak az ünnepi fények Miskolc belvárosában. Advent első vasárnapján meggyújtották az első gyertyát is a Szent István téren és elindult a feldíszített adventi villamos is.... (a47059 ::feltöltve: 2014-12-01 :: megszólalók: Kiss Gábor,alpolgármester,;Szabó Sándorné,, )
|
|
|
Ünnepi gyertyagyújtás a Miskolc Televízióban Az adventi gyertyagyújtás vasárnapi ünnepségét teljes hosszában megtekinthetik a Miskolc Televízió műsorán 20 óra 20 perces kezdettel.... (a47090 ::feltöltve: 2014-12-01 :: megszólalók: )
|
|
|
Adventi Családi Nap a Nyilas Misi Házban Sütöttek és kézműveskedtek a remény vasárnapján a Nyilas Misi Házban. A bensőséges hangulatú, karácsonyváró rendezvényre egyre nagyobb az érdeklődés. Így Advent első vasárnapján már egész nap együtt lehettek a családok a Kossuth utcai épületben.... (a47058 ::feltöltve: 2014-12-01 :: megszólalók: Csögör Orsolya,beosztott lelkipásztor,Nyilás Misi Ház;Piplák Zsombor Hunor,, )
|
|
|
10 éves a Kisharang együttes 10 éves jubileumi koncertet tartott a Kisharang együttes a Zenepalota-Bartók termében. A Miskolci Egressy Béni Zeneiskola Ütőhangszeres növendékeiből alakult együttes a kisméretű csengettyűkről kapta a nevét. Az egyedi és különleges hangzású csengett... (a47060 ::feltöltve: 2014-12-01 :: megszólalók: )
|
|
|
Bemutatták a Rigolettot Verdi Rigolettóját mutatták be hétvégén a miskolci nemzeti Nagyszínházában. A három felvonásos operában László Boldizsár mellett több Liszt-díjas művész is fellép.... (a47085 ::feltöltve: 2014-12-01 :: megszólalók: Szőcs Artur,rendező,Miskolci Nemzeti Színház )
|
|
|
Bemutatták a Drága Elzát Miskolcra érkezett a Drága Elza. A hollywoodi látványelemekben is bővelkedő második világháborús film a magyar filmgyártásban úttörőnek számít. Látvány és téma tekintetében is eltér az eddig megszokottól. A rendező szerint a Drága Elza mondanivalója... (a47078 ::feltöltve: 2014-12-01 :: megszólalók: )
|
|
2014-11-29 20:00 Szombat |
Miskolc Ma (híradó :: Ismétlés ) |
|
2014-11-29 19:00 Szombat |
Miskolc Ma (híradó :: Ismétlés ) |
|
|
Lerövidül a kormányablakok nyitva tartása Hétfőtől változik a Kormányablakok nyitva tartása. Hétfőn és csütörtökön 7 és 17, illetve 8 és 18 óra között tartanak nyitva a kormányablakok. A többi hétköznapokon továbbra is este 8-ig lehet ügyeket intézni. A módosítás az Okmányirodát nem érinti.... (a47031 ::feltöltve: 2014-11-29 :: megszólalók: Plesovszki Péter,,;Ménes Alexandra,, )
|
|
|
Egyre több a térfigyelő kamera Felkonf.: Az elmúlt egy hónapban nyolc új térfigyelő kamerát helyeztek ki a városba, így Miskolcon már több mint 150 van. Emellett a villamosmegállókat is több mint 130 kamera figyeli. Új kamerák kerültek például a Tiszai pályaudvarra és a Balázs Győ... (a47045 ::feltöltve: 2014-11-29 :: megszólalók: )
|
|
|
III.Országos Vendéglátó Emlékverseny A jeles éttermi szakember Schnitta Sámuel emléke előtt tisztelegve harmadik alkalommal rendeznek országos versenyt három alapszakma - cukrász, szakács és pincér - képviselőinek részvételével. A területi megmérettetésen öt iskola diákjai vetélkedtek e... (a47036 ::feltöltve: 2014-11-29 :: megszólalók: Kohári Boglárka,tanuló,Berzeviczy Gergely Szakközépiskola )
|
|
|
Jótékony célra ajánlották fel a kimaradt kupakokat 55 ezer kupakot gyűjtött tavasszal a hatalmas méretű Shakespeare-mozaikhoz a Miskolci Nemzeti Színház, am több zsáknyi megmaradt, amiket most jótékony célra ajánlottak fel. Miskolcon már mindenki hallott Zsófiról, a kislányról, akinél tüdőrákot diagn... (a47056 ::feltöltve: 2014-11-29 :: megszólalók: )
|
|
|
Az Élelmiszerbank Egyesület idén is gyűjtést szervezett Idén ismét megszervezte karácsonyi gyűjtését a Magyar Élelmiszerbank Egyesület tegnap és ma országszerte fogadta a lakosság élelmiszeradományait. Miskolcon hét helyszínen lehetett adakozni. A szervezet célja, hogy Karácsony előtt a korábbi évekhez ha... (a47057 ::feltöltve: 2014-11-29 :: megszólalók: Májer Anikó,, )
|
|
|
Mikulás verseny az MVSC-nél A Miskolci Egyesített Szociális Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény rászoruló ellátottjai kapják azokat az adományokat, amelyeket az MVSC és a MISI dzsúdós szakágainak kezdeményezésére gyűjtöttek. A ma délelőtti Mikulás versenyen ennek jegyében k... (a47052 ::feltöltve: 2014-11-29 :: megszólalók: )
|
|
|
Több százan utaznak naponta a Mikulásvonaton Ludas Matyi, Gombóc Artúr, a Százholdas Pagony lakói és a Mikulás is - várja már a gyerekeket a lillafüredi mesebirodalomban. A Diósgyőri Mikulásvonat december 17-éig naponta, négyszer szállítja utasait a mesehősökhöz. A népszerű járaton idén is azé... (a47054 ::feltöltve: 2014-11-29 :: megszólalók: atm (nincs kiírás),, )
|
|
|
Téli szünetre megy a zoo járat December 1-jétől jövő év április közepéig téli pihenőre vonul a zoo járat. Tavasztól az igényeknek megfelelően újra közlekedni fog. A Zoo járatot az MVK indította másfél évvel ezelőtt, mivel az állatkert, különösen tavasztól télig, nagyon népszerű a ... (a47055 ::feltöltve: 2014-11-29 :: megszólalók: )
|
|
|
Kaláka adventi koncert a Diósgyőri Várban A legendás Kaláka együttes 45 éves jubileumi nagykoncertjével kezdődött el a Diósgyőri vár adventi időszaka pénteken. Az esten több százan vettek részt. Mint Gryllus Dániel zenekarvezetőtől megtudtuk a több évtizedes hagyományú Kaláka Folkfesztivál &... (a47037 ::feltöltve: 2014-11-29 :: megszólalók: )
|
|
2014-11-28 20:00 Péntek |
Miskolc Ma (híradó :: Ismétlés ) |
|
2014-11-28 19:00 Péntek |
Miskolc Ma (híradó :: Ismétlés ) |
|
|
Agrártámogatások Az 1240 milliárd forint uniós forrás nagy része a mezőgazdaságban tevékenykedő kis és közepes vállalkozásokhoz kerülhet a 2014-től 2020-ig tartó időszakban – erről Kis Miklós Zsolt beszélt Miskolcon. Az agrár és vidékfejlesztésért felelős állam... (a47051 ::feltöltve: 2014-11-28 :: megszólalók: )
|
|
|
Egyetemisták tanulnak a Boschban A maximumot kihozni a minimális befektetéssel - így foglalható össze annak a gondolkodásnak a lényege amit a Miskolci Egyetemen választható új szakirányon tanítanak. Az úgynevezett Lean menedzsment képzést az intézmény a Bosch-val közösen indította.... (a47043 ::feltöltve: 2014-11-28 :: megszólalók: Páll Liliána,hallgató,Miskolci Egyetem; Bereczki Csaba,titkár,Lean Enterprise Institute;Veresné Somosi Mariann,dékán,GTK, ME )
|
|
|
20 éves a BOKIK Alapításának 20. évfordulóját ünnepelte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a kamara napjáról pedig küldöttgyűléssel emlékeztek meg. A sajóbábonyi rendezvényen kitüntetéseket, díjakat és elismeréseket adtak át. A meghívottakat a... (a47039 ::feltöltve: 2014-11-28 :: megszólalók: Bihall Tamás,elnök,BOKIK )
|
|
|
Befejeződött az Okos Pont Projekt Még kényelmesebbé vált a közösségi közlekedés Miskolcon. Új villamosok érkeztek és érkeznek, több mint 100 helyszínen helyeztek ki LED- kijelzőket, amik valós idejű információkkal látják el a miskolciakat és applikációt fejlesztettek okostelefonra. M... (a47049 ::feltöltve: 2014-11-28 :: megszólalók: )
|
|
|
Középkorú nő szegült a rabló ellen Egy középkorú nő szállt szembe a miskolci takarékszövetkezet fegyveres rablójával. Még a maszkot is letépte a fejéről. A biztonsági szakember szerint azonban csak a szerencsének köszönhető, hogy senkinek sem lett baja. Dulakodás közben ugyanis a rabl... (a47044 ::feltöltve: 2014-11-28 :: megszólalók: )
|
|
|
Egymilliós nyomravezetői díj a nemi erőszak elkövetőjére A nemi erőszak elkövetőjére egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség. A Miskolci Rendőrkapitányság arra kéri a lakosságot, hogy aki a bűncselekménnyel vagy az elkövető személyével kapcsolatban információval rendelkezik, az hívja a ... (a47042 ::feltöltve: 2014-11-28 :: megszólalók: )
|
|
|
Véradók Napi Ünnepség Az önzetlenségnek az adakozásnak egy nagyon különleges, fontos és személyes formája a véradás- mondta a Véradók Napja alkalmából a Megyeházán megrendezett ünnepségen Kiss Gábor alpolgármester. 1988. óta november 27. a Véradók Napja Magyarországon. Eb... (a47017 ::feltöltve: 2014-11-28 :: megszólalók: Tóth János,véradó,;Kiss Gábor,alpolgármester,;Grubert Roland,megyei igazgató,Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezet )
|
|
|
Operett ünnep a Gárdonyiban Első alkalommal, de hagyományteremtő céllal rendeztek Operett ünnepet a Gárdonyi művelődési házban, csütörtökön. Az estre minden jegy elkelt, így szombaton újra színpadra állnak a profi előadóművészek és a műkedvelő civilek. A Kálmán Imre születésnap... (a47038 ::feltöltve: 2014-11-28 :: megszólalók: )
|
|
|
Kulturális fesztivált rendeztek Fogyatékkal élők léptek fel az Ady művelődési házban. A Kulturális fesztivált az Értelmi Fogyatékkal Élők megyei érdekvédelmi egyesülete szervezte. Az egyesület tagjai mellett megmutatták tehetségüket miskolci és a megye intézményeinek tanulói, l... (a47046 ::feltöltve: 2014-11-28 :: megszólalók: )
|
|
|