|
||||
2015-06-02 18:30 Kedd |
Sportpercek (sport ) a Miskolc Televízió sportműsora :: DVTK - MTK 1-0, bajnoki összefoglaló Feljutott a vízilabda OB 1-be a PANNERGY MVLC Hazai győzelemmel kezdte a rájátszást a MEAFC |
DVTK - MTK 1-0, bajnoki összefoglaló Győzelemmel búcsúzott a szezontól és közönségétől a DVTK. A 2014 – 15-ös bajnoki utolsó fordulójában az MTK érkezett Diósgyőrbe. A szervezetten, ötletesen játszó piros – fehérek 1-0 arányban győzték le az Európa Ligában induló MTK csapat... (a49781 ::feltöltve: 2015-06-02 :: megszólalók: ) |
||
Feljutott a vízilabda OB 1-be a PANNERGY MVLC Az Ybl együttese ellen elért győzelmének köszönhetően hazai pályán, saját közönsége előtt ünnepelhette bajnoki aranyérmét a PANNERGY MVLC. A szombati bajnoki siker pedig azt is jelentette, hogy a következő szezonban már az olimpiai és Világbajnokok s... (a49782 ::feltöltve: 2015-06-02 :: megszólalók: ) |
||
Hazai győzelemmel kezdte a rájátszást a MEAFC Nagykőrös csapatát 91 – 76 arányban legyőzve kezdte a rájátszást a MEAFC. Az NB 2 –es férfi kosárlabda bajnokság legfontosabb szakaszát tehát jól kezdte a hazai pályán szereplő miskolci csapat. Amennyiben a szombati visszavágó után a MEAF... (a49783 ::feltöltve: 2015-06-02 :: megszólalók: ) |
2015-06-02 18:23 Kedd |
Programpont ( ) a Miskolc Televízió programajánlója :: Programpont 15-06-02 |
Programpont 15-06-02 Szerdán délután 3 órakor kezdődik a 86. ünnepi könyvhét az Erzsébet téren. Szombatig több helyszínen, számos program várja az olvasni szerető közönséget. A megnyitón lesz versvillamos, és énekelnek a Miskolci Musical és Dalszínház tehetségei is. Azok... (a49778 ::feltöltve: 2015-06-03 :: megszólalók: ) |
2015-06-02 18:18 Kedd |
Sporthírek (sport ) MEAFC győzelemmel indult a kosárlabda rájátszás Hazai pályán győztek a Renegátok Fekvenyomó verseny Miskolcon |
MEAFC győzelemmel indult a kosárlabda rájátszás 91 – 76 arányban legyőzteNagykőrös csapatát.Így kezdte a rájátszást a MEAFC. Az NB 2 –es férfi kosárlabda bajnokság legfontosabb szakasza jól indult a hazai pályán szereplő miskolci csapatnak. Ha a szombati visszavágó után a MEAFC jut tov... (a49785 ::feltöltve: 2015-06-02 :: megszólalók: Drahos Gábor,,MEAFC ) |
||
Hazai pályán győztek a Renegátok Otthonában tartotta a győzelemért járó pontokat a Miskolc Renegades. A Győri kapui Ifjúsági pályán, vasárnap délután a Budapest Cowbells második csapata volt az ellenfél, de a miskolci csapattal szemben nem volt esélyük. Remek védekezésüknek köszö... (a49786 ::feltöltve: 2015-06-02 :: megszólalók: ) |
||
Fekvenyomó verseny Miskolcon Világbajnokok sokaságát felvonultató fekvenyomó versenyt tartottak Miskolcon. 120-an jöttek el, hogy bizonyítsanak. Mészáros László világcsúcstartó és sokszoros Világbajnok szervezte az eseményt, ahol amatőrök is dobogóra léphettek. ... (a49784 ::feltöltve: 2015-06-02 :: megszólalók: Serfőző Enikő,,;Mészáros László,, ) |
Élénkül a gazdaság Négy év alatt 6 helyi beruházás és 2200 új miskolci munkahely létrejöttét segítette a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A szervezetnél jelenleg további 9 projekt van, ezek a jövőben akár újabb 2700 munkahelyet jelenthetnek – erről a Miskolci Egyet... (a49779 ::feltöltve: 2015-06-02 :: megszólalók: Szíjjártó Péter,külgazdasági és külügyminiszter,;Pana Petra,külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár, ) |
||
Cementgyár- még idén elindulhat a termelés Már toborozzák a munkásokat az újrainduló cementgyárba. Augusztusban kezdődik a dolgozók felvétele. Márciusra 350-en állhatnak majd munkába a hejőcsabai üzemben. Az egyik gyártósort még idén elindítanák. A felújítást már megkezdték a gyárban. Jelenle... (a49771 ::feltöltve: 2015-06-02 :: megszólalók: Repei Ernő,gyárigazgató,HCM 1890 Kft.;Kálmán János,ügyvezető,HCM 1890 Kft. ) |
||
Besurranó tolvaj bukott le a térfigyelő kamerák előtt 3 bűnözőt is lefüleltek az Önkormányzati Rendészet munkatársai egy héten belül Miskolcon. Mindhármukat a térfigyelő kamerák buktatták le. Legutóbb hétfőn délelőtt a Toronyalja utcában sikerült lencse végre kapni azt a besurranó tolvajt, aki a terepfe... (a49770 ::feltöltve: 2015-06-02 :: megszólalók: Kovács László Csaba,közterület felügyeleti és rendészeti vezető,Miskolci Önkormányzati Rendészet ) |
||
Közbiztonság - Kriza Ákos a HÍR TV-ben Hat év alatt csaknem kétharmadával csökkent a rablások száma Miskolcon. Míg 2007-ben 175, addig 2010-ben már csak 75 ilyen bűncselekmény történt a városban. A nyugdíjasok ennek ellenére azt mondják, mégsem érzik magukat biztonságban. Ezért döntött úg... (a49767 ::feltöltve: 2015-06-02 :: megszólalók: ) |
||
Felújítják a zsinagógákat Folytatja a zsinagógák felújítását a kormány. Eddig 15 épület rekonstrukcióját kezdték meg. A kabinet 4,5 milliárd forintot ad az átfogó zsinagóga rekonstrukciós programba. Idén elkezdik Európa harmadik, Magyarország második legnagyobb zsinagógájának... (a49763 ::feltöltve: 2015-06-02 :: megszólalók: ) |
||
Az 1944 - es bombatámadásra emlékeztek A Miskolc bombázásában elesett hősi halottakra emlékeztek a Búza téri Görög Katolikus Székesegyházban. 71 évvel ezelőtt száznál is több harci gép szállt fel olaszországi repülőterekről, hogy 2000 tonna robbanóanyagot szórjon le Miskolc területére. A ... (a49772 ::feltöltve: 2015-06-02 :: megszólalók: ) |
||
Csütörtök délután kezdődnek a Nemzeti Össztartozás Napjának programjai 95 éve, hogy az első világháború lezárásaként aláírták a trianoni béke diktátumot. Ezzel Magyarország elveszítette területének nagy részét. Egyetlen tollvonással több millió magyar találta magát idegen államban. Július 4-ét 2010-ben a Magyar Országgy... (a49780 ::feltöltve: 2015-06-02 :: megszólalók: Rápoti-Fekete Mónika,elnök,Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége Mente Egyesület ) |
||
Tapolcai Strand - a vendégek örülnek a nyitásnak A strandnyitás után a kánikula is megjött. Napsütéssel, és csaknem 30 fokos meleggel köszönt be a nyár. Tíz év után, szombattól ismét lehet strandolni Miskolctapolcán. A nyitás óta több száz vendég fordult meg a fürdőben. A város legújabb fürdőjével ... (a49775 ::feltöltve: 2015-06-02 :: megszólalók: Scott Carleton,,;Ujj Sándor,,;Beke Tibor,ügyvezető,Miskolci Turisztikai Kft. ) |
||
Üzemelnek a szökőkutak, virágosítanak Az egynyári virágokat ültetik Miskolcon, a hétvégétől pedig már városszerte működnek a szökőkutak. A Városgazda munkatársai folyamatosan dolgoznak a köztéri parkokban: a kétnyári virágok helyett begóniát, muskátlit és dáliát ültetnek a virágágyakba. ... (a49750 ::feltöltve: 2015-06-02 :: megszólalók: ) |
||
Egészségnap a Baptista Iskolában Édesség helyett gyümölcs, és sok mozgás. Egészséges életmódra nevelik a diákokat a Baptista iskolában. Ezekre a programokra pályázaton nyertek pénzt. Kedden egészségnapot tartottak, ahol az egészséges ételek kóstolója mellett a mozgásra is jutott idő... (a49762 ::feltöltve: 2015-06-02 :: megszólalók: Gulyás Krisztián,,;Farkasné Karres Éva,igazgató,Nyitott Ajtó Általános Iskola, Óvoda és Szakképző Iskola ) |
||
A legrangosabb elismerést kapta a miskolci szakács Járcsics Emil mesterszakács, a Berzeviczy Gergely szakközépiskola oktatója kapta a gasztronómia területén legrangosabb elismerésnek számító Venesz József Díjat. A miskolci mesterszakács keze alatt már több mint ötmillió étel elkészült, és tudását töb... (a49774 ::feltöltve: 2015-06-02 :: megszólalók: Járcsics Emil,mesterszakács, ) |
||
Holnap kezdődik a könyvhét Szerdán nyit az Ünnepi Könyvhét. Ez lesz a 86. Miskolcon az Erzsébet téren, a MAB Székházban és a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban is lesznek programok. A Könyvtéren már kedd délelőtt építették a sátrakat és a színpadot. Az ünnepi megnyitó szerdán 15 ó... (a49777 ::feltöltve: 2015-06-02 :: megszólalók: Csörnök Mariann,PR-munkatárs,II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár ) |
||
Bartók Plusz - 10 nap múlva kezdődik Megkezdődött a visszaszámlálás, már csak 10 nap van hátra a Bartók Plusz Operafesztivál nyitányáig. Az európai fesztivál minősítést kapott miskolci Bartók Plusz idén is a hagyományos nyitóparádéval indul június 12-én, pénteken este 6 órakor. Kuriózum... (a49766 ::feltöltve: 2015-06-02 :: megszólalók: ) |
||
A HELYNEKEM a legjobb vidéki szórakozóhely 2014-ben 2014 legjobb vidéki klubja lett a Helynekem. Az elismerést a Music Hungary konferencián vette át a miskolci szórakozóhely. A zenei szakma és a fellépő művészek szavazatai alapján osztották ki a díjat, amit minden évben egy budapesti és egy vidéki szó... (a49768 ::feltöltve: 2015-06-02 :: megszólalók: ) |
2015-06-01 18:30 Hétfő |
Miskolci Napló (közéleti magazin ) Bartók Plusz Operafesztivál 2015 |
Bartók Plusz Operafesztivál 2015 Bartók Plusz Operafesztivál 2015 Június 12-én kezdődik a miskolci operafesztivál. Beszélgetés Keselyák Gergely, fesztiváligazgatóval... (a49760 ::feltöltve: 2015-06-03 :: megszólalók: ) |
2015-06-01 18:23 Hétfő |
Programpont ( ) a Miskolc Televízió programajánlója :: ProgramPont 2015. június 01. hétfő |
ProgramPont 2015. június 01. hétfő -... (a49755 ::feltöltve: 2015-06-01 :: megszólalók: ) |
2015-06-01 18:18 Hétfő |
Sporthírek (sport ) DVTK - MTK 1-0 Bajnok lett és feljutott az élvonalba a miskolci póló csapat |
DVTK - MTK 1-0 Győzelemmel búcsúzott a szezontól és közönségétől a DVTK. A 2014 – 15-ös bajnoki utolsó fordulójában az MTK érkezett Diósgyőrbe. A szervezetten, ötletesen játszó piros – fehérek 1-0 arányban győzték le az Európa Ligában induló MTK csapat... (a49759 ::feltöltve: 2015-06-01 :: megszólalók: Vitelki Zoltán,vezetőedző,DVTK;Bacsa Patrik,,DVTK ) |
||
Bajnok lett és feljutott az élvonalba a miskolci póló csapat Az Ybl együttese ellen elért győzelmének köszönhetően hazai pályán, saját közönsége előtt ünnepelhette bajnoki aranyérmét a PANNERGY MVLC. A szombati bajnoki siker pedig azt is jelentette, hogy a következő szezonban már az olimpiai és Világbajnokok s... (a49761 ::feltöltve: 2015-06-01 :: megszólalók: Szilágyi Péter,edző,PANNERGY MVLC;Keresztúri Márton,,PANNERGY MVLC;Kriza Ákos,polgármester, ) |
Személyi riasztót kapnak a miskolci nyugdíjasok Személyi riasztót és biztonsági ajtóéket kapnak, a nyugdíjasokat támogató Salkaházi-programba tartozó miskolci nyugdíjasok. A több mint 45 ezer darab eszközre az önkormányzat 23 millió forintot költ – ezt Kriza Ákos jelentette be mai sajtótájék... (a49758 ::feltöltve: 2015-06-01 :: megszólalók: Dudás Péter,bűnmegelőzési osztályvezető,B.-A.-Z. Megyei Rendőrfőkapitányság; Kriza Ákos,polgármester, ) |
||
Gazdaságfejlesztés uniós támogatásból Magasabb szintre léphet a gazdaságfejlesztésben Miskolc - mondta Kriza Ákos polgármester az egyetemen tartott rendezvényen. A város és az egyetem uniós pénzből támogathat olyan vállalkozásokat és fejlesztéseket, amik meghatározóak lehetnek a város jö... (a49757 ::feltöltve: 2015-06-01 :: megszólalók: Madarász Tamás,projektmenedzser,Miskolci Egyetem ) |
||
Szarvasmarha-telepeket avattak 870 millió forintból épült szarvasmarhatartó telep Felsőkelecsényben és Ragályban. A beruházást a vidékfejlesztési minisztérium is támogatta. Az ünnepélyes átadón Fazekas Sándor, a szaktárca minisztere is részt vett, aki hangsúlyozta: egyre többen ke... (a49744 ::feltöltve: 2015-06-01 :: megszólalók: Hercsik István,tulajdonos,Szuha- Fauna és Szuhamenti Agrár Kft.;Fazekas Sándor,földművelésügyi miniszter, ) |
||
MSZP költségvetési javaslatai A 2016-os központi költségvetés módosításához több Miskolcot és Borsod megyét érintő témában nyújtott be törvényjavaslatot Varga László és Gúr Nándor. Az MSZP-s országgyűlési képviselők a Lillafüredről Bánkútra vezető út helyreállítására 200 milliót,... (a49748 ::feltöltve: 2015-06-01 :: megszólalók: Varga László,országgyűlési képviselő, ) |
||
A RECIK szolgáltatásai kiválóak a munkaerő-piacon Az álláskeresés technikájában, az önéletrajz írásában és az interjúra való felkészülésben is segít a Regionális Civil Központ Alapítvány. Tavaly több mint 19 ezer álláskeresőnek adtak tanácsot az alapítvány munkatársai. Idén el is nyerték az Észak-ma... (a49720 ::feltöltve: 2015-06-01 :: megszólalók: Szendrák Dóra,ügyvezető,Regionális Civil Központ Alapítvány ) |
||
Megemlékezés a világháborús hősökről Május utolsó vasárnapján országszerte a hősi halottakra emlékeztek. Ebből az alkalomból Miskolcon is koszorúzási ünnepségeket tartottak. Azokra az elesett hősökre emlékeztek, akik életüket adták a családjukért, a haza védelméért és a szabadságért har... (a49754 ::feltöltve: 2015-06-01 :: megszólalók: ) |
||
Koszorúzás a Doni kopjafánál A Hősök napja alkalmából ma folytatódtak a megemlékezések a Szemere kertben lévő doni emlékhely kopjafájánál. A koszorúzást a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség miskolci csoportja szervezte. A megemlékezésen részt vett a 97 éves Stubner Ferenc is, ... (a49749 ::feltöltve: 2015-06-01 :: megszólalók: ) |
||
Gyereknap városszerte Mindenki gyerekké változhatott május utolsó napján, Miskolcon. A legkisebbek mellett a felnőttek is számos program közül választhattak. A Repülőtéren, a hagyományos repülőnap várta a családokat, a stadionban a foci szerelmesei szórakozhattak, a termé... (a49752 ::feltöltve: 2015-06-01 :: megszólalók: Péntek Gábor,,;Fányi Botond András,,;Krajnyák Zoltán,zoopedagógus,Miskolci Állatkert és Kultúrpark ) |
||
Ezer lámpás éjszakája Tízezernél is több gyerek tűnik el évente Magyarországon, akik közül körülbelül 80 sosem kerül elő. A sajnálatos adatra hívja fel a figyelmet, és a csellengőknek igyekszik üzenni az Ezer lámpás éjszakája országos programsorozat, amihez idén Miskolc i... (a49753 ::feltöltve: 2015-06-01 :: megszólalók: Misik Luca,,;Berta Zsolt,,;Kriza Ákos,polgármester, ) |
||
Reneszánsz kavalkád a várban Reneszánsz kavalkád volt a diósgyőri várban hétvégén. A rendezvényen megidézték, hogy milyen is lehetett az erődítmény élete a 17. században. A várárokban egész napos reneszánsz játszótér várta a látogatókat, míg a felső várudvaron korabeli zenészek,... (a49751 ::feltöltve: 2015-06-01 :: megszólalók: Keresztes Edina,,;Fülöp Róbert,, ) |
||
Divatkongresszus és modellverseny Több mint ötven különleges ruha, cipő, smink és hajköltemény - először rendeztek divatkongresszussal egybekötött modellversenyt szombaton Miskolcon. A Takács Modell Stúdió a Laurus Alapítvánnyal közösen szervezte a programot, ezzel támogatva a kiemel... (a49756 ::feltöltve: 2015-06-01 :: megszólalók: ) |
2015-05-27 18:30 Szerda |
Úton-Útfélen (autós magazin ) Mentős nap - Befejező rész |
Mentős nap - Befejező rész Mentős nap - Befejező rész... (a49677 ::feltöltve: 2015-05-27 :: megszólalók: ) |
Közgyűlés: zárszámadás, területfejlesztés Míg az ellenzék szerint feléli vagyonát, és adósságot halmoz fel, addig a várost vezető Fidesz és KDNP úgy látja 2,5 évtized után Miskolc végre saját útját járja. A látványberuházások helyett pedig olyan fejlesztésekre költenek, melyek megtérülnek. M... (a49617 ::feltöltve: 2015-05-22 :: megszólalók: ) |
||
Nincs pardon.Tovább halad a telepfelszámolás Nincs pardon. Folytatják a nyomortelepek felszámolását Miskolcon. A Kúria döntése után sem állnak le a buldózerek, mondta el a Fidesz frakció szóvivője. Hollósy András szerint független roma szakértők nyilatkozataiból is kiderült, hogy a nyomort fel ... (a49574 ::feltöltve: 2015-05-19 :: megszólalók: Dorogházi László,,;Béres Péterné,,;Palota István,,;Hollósy András,szóvivő,Fidesz-KDNP képviselőcsoport ) |
||
Jövőhéten nyit a Tapolcai strand Rakják a gyeptéglákat, fugázzák a családi medencét. Az újjáépített úszómedencét pedig már megtöltötték vízzel. Több, mint 10 év után újra lesz strand Miskolctapolcán. Már csak egy hetet kell várni a nyitásig. Jövő szombattól új wellness rész is várja... (a49572 ::feltöltve: 2015-05-19 :: megszólalók: Magyariné Gyetvai Ágnes,ügyvezető,Gerixon Kft.;Beke Tibor,ügyvezető,Miskolci Turisztikai Kft. ) |
||
Erős a Takata pénzügyi helyzete A tervek szerint halad a Takata miskolci gyárában a termelés. A dolgozói létszám a 2015 májusára vállalt 200 helyett, már most 450. A vállalat szerint a Takata pénzügyi helyzete erős, és teljes mértékben képes kezelni a jelenlegi helyzetet. A hibás ... (a49638 ::feltöltve: 2015-05-22 :: megszólalók: ) |
||
Brüsszeli díj a miskolci Bosch-nak Minden idők legjobb magyar helyezését érte el a miskolci Bosch kéziszerszámgyára egy nemzetközi versenyen. Áprilisban Brüsszelben rendezték az Európai Logisztikai Szövetség kongresszusát, ahonnan a miskolci csoport a 2. helyezéssel tért haza. Egy új ... (a49554 ::feltöltve: 2015-05-18 :: megszólalók: Kiss Rita,lean osztályvezető,Bosch;Kóródi Tímea,, ) |
||
Tovább bővül a gyed extra Tovább bővül jövőre a gyed extra. Így már fél évvel a szülés után munkába állhatnak a kismamák. Ugyanúgy járna a gyermekgondozási díj is. Novák Katalin, családügyi államtitkár szerint, ez a döntés 500-600 ezer forint többletet is jelenthet a családok... (a49573 ::feltöltve: 2015-05-19 :: megszólalók: Péter Nikolett,,;Barta Mária Viola,,;Novák Katalin,családügyi államtitkár,EMMI ) |
||
Cédrus-net program Magyarországon minden negyedik ember 60 év feletti. A szenior korúak 70 százaléka felső vagy középfokú végzettségű, foglalkoztatottságuk mégsem éri el az 5 százalékot. Az idősödő szakemberek tapasztalatát, tudását hasznosítaná külföldi mintára a Cédr... (a49625 ::feltöltve: 2015-05-22 :: megszólalók: ) |
||
Már irtják a szúnyogot Miskolcon Megkezdték a szúnyoglárvák irtását Miskolcon. A szakemberek most a vizes területeknél irtanak. Miskolcon ilyen például az egyetemvárosi tó, a miskolctapolcai Csónakázó tó valamint a Görömböly, Pece, Lyukó és Pereces patak. A hétvégén összesen 171 he... (a49637 ::feltöltve: 2015-05-22 :: megszólalók: ) |
Autista mosoda nyílt Miskolcon Nehéz helyzetben vannak a hazai autistákat ellátó intézmények. A szervezetek kapnak ugyan állami támogatást, de ez legtöbbször csak a dolgozók és a lakók képzésére elég, a működésre és az autisták foglalkoztatására sokszor nem jut a pénzből. Az orszá... (a49649 ::feltöltve: 2015-05-23 :: megszólalók: Orosz Tímea,,; Szalkainé Haraszti Krisztina,intézményvezető,Miskolci Autista Alapítvány ) |
||
Idei adótörvény változások Ötezer forintos adókedvezményben részesülhetnek két évig az első házasok, a két gyermeket nevelők családi kedvezménye jövőre 2500 forinttal nő, 2019-ig pedig a kedvezmény mértéke megduplázódik. Az adóváltozásokról rendeztek konferenciát Miskolcon, ah... (a49632 ::feltöltve: 2015-05-23 :: megszólalók: ) |
||
Kerítés épül a Búza téri templom körül Márciusban újraszentelték a több mint száz éves Búza téri görög katolikus székesegyházat, holnap pedig, pünkösd vasárnapján az azt körülölelő falat és a belső udvart is megáldják. A fal nem csak tompítja majd a Búza tér zaját, de a belső oldalon kial... (a49633 ::feltöltve: 2015-05-23 :: megszólalók: ) |
||
Vasárnap pünkösd Vasárnap és hétfőn lesz pünkösd, ami a karácsony és a húsvét után a keresztény egyház legnagyobb ünnepe. A húsvét utáni 7. vasárnapot és hétfőt az egyház születésnapjaként is emlegetik. Egészen pontosan mozgó ünnepként mindig a húsvétot követő ötvene... (a49647 ::feltöltve: 2015-05-23 :: megszólalók: Hofher József,jezsuita szerzetes, ) |
||
Pünkösdi majális a Csanyikban Szabadtéri szentmise, arcfestés és koncertek várták az érdeklődőket a Csanyikban, ahol második alkalommal szervezett pünkösdi programokat a Diósgyőri plébánia. Az esemény egyfajta lelki bekapcsolódás a Csíksomlyói zarándoklatba, de Miskolc két Pálos ... (a49652 ::feltöltve: 2015-05-23 :: megszólalók: Farkas Márton,,;Daruka Mihály,vezető,Vizsolyi Biblia Nyomda Múzeum;Mikolai Vince,plébános Diósgyőri Római Katolikus Plébánia, ) |
||
Újabb újszülött park az Avason 59 fát ültettek el ma az Avason. Tavaly óta pontosan ennyi gyermek született a városrészben. Az ő tiszteletükre ültették a fákat, de az újszülöttek nevét emléktáblán is megörökítik majd. Ez már a negyedik ilyen park, amit a terület önkormányzati kép... (a49648 ::feltöltve: 2015-05-23 :: megszólalók: Balogh Ildikó,,;Csicsek Viktória,,;Fodor Zoltán,önkormányzati képviselő,MSZP ) |
||
Diósgyőrbe utazott a Complementum kiállítás Kortárs képző és népi iparművészek fogtak össze, hogy egy ma már kevésbé használatos edényt ismét a köztudatba hozzanak. Huszonhárom alkotó festett népi tájedényeket, hogy felhívja a figyelmet a köcsög eredeti jelentésére.... (a49650 ::feltöltve: 2015-05-23 :: megszólalók: ) |
||
Szentiván éji álommal ért véget a Shakespeare-évad Véget ért a Shakespeare-évad a miskolci színházban. Az elmúlt egy évben változatos programokat kínáltak a szervezők a kortárs képzőművészektől kezdve az iskolásokig. Voltak kiállítások, találkozók, és diákszínjátszás is. A 2014/15-ös évadot a Szentiv... (a49634 ::feltöltve: 2015-05-23 :: megszólalók: ) |
||
15. Zsongó Lillafüred Az esős időjárás ellenére is koncertekkel, előadásokkal és mint egy 20 sportág bemutatójával várta az érdeklődőket a 15. Zsongó Lillafüred. Az egészséges életmód és a sport fontosságát hangsúlyozó rendezvényen Miskolc kiemelt turisztikai területén, a... (a49651 ::feltöltve: 2015-05-23 :: megszólalók: Hubay György,szervezőbizottsági elnök,Zsongó Lillafüred ) |
2015-05-19 18:30 Kedd |
Sportpercek (sport ) a Miskolc Televízió sportműsora :: DVTK - Győri ETO 4-1, összefoglaló Miskolci győzelem a vízilabda rangadón Miskolci győzelem a kézilabdás szezonzárón |
DVTK - Győri ETO 4-1, összefoglaló Hazai pályán ért el 4-1 arányú győzelmet, a labdarúgó NB 1, 28. fordulójában a DVTK. A miskolci piros – fehérek szinte azonnal megszerezték a vezetést, majd a második félidőben emberhátrányba kerülő Győri ETO ellen végül 4-1 arányú hazai siker ... (a49577 ::feltöltve: 2015-05-19 :: megszólalók: ) |
||
Miskolci győzelem a vízilabda rangadón Nagyarányú győzelemmel zárta a szezon legfontosabb találkozóját, a miskolci vízilabda csapat. Az OB 1 / B rangadóján, tatabánya csapata látogatott a Kemény Dénes uszodába és a szoros első félidőt követően, 11-5-ös miskolci siker lett a rájátszás rang... (a49578 ::feltöltve: 2015-05-19 :: megszólalók: ) |
||
Miskolci győzelem a kézilabdás szezonzárón Győzelemmel zárta a vasárnap befejeződő NB 2-es bajnokságot a Rádió M Miskolc csapata. Az utolsó fordulóban az a Mátészalka érkezett miskolci vendégjátékára, akik a találkozó végeredményétől függetlenül, az utolsó előtti helyen végeztek, így búcsúzta... (a49579 ::feltöltve: 2015-05-19 :: megszólalók: ) |
FRISS VIDEOHÍREK
Politikai, közéleti magazin
- Ombudsman: súlyosan sérti a szegregátumok lakóinak jogait a Miskolci Önkormányzat
- Menekültek: - félmillió menekült érkezhet Európába a nyáron. Magyarországon a Nemzeti konzultációt népszerűsítő plakátokat rongálják.
- Ausztria busszal és repülővel küldené vissza az illegális bevándorlókat abba az európai országba, ahol először regisztrálták őket.
- Magyarországra tavaly 45 ezer illegális bevándorló érkezett. Idén már az év elő öt hónapjában 50 ezren jöttek.
- Biszku-per: - kezdődik minden előrőlHelyzetkép 2015-06-10 (00:50:00)
videó feltöltve: 2015-06-10 19:00:15 |
16 csapatos lesz az OB I.
16 csapatos lesz ősztől az E.ON férfi ob I.-es bajnokság. Ezt korábban a Liga javasolta, tegnap pedig a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége rábólintott a tervre. A csapatok a 2016-os, januári belgrádi Európa-bajnokság, valamint az olimpiai felkészülés miatt dolgoztak az élvonalbeli bajnokság lebonyolításának átalakításán. Az új idényben két, nyolcas csoportot alakítanak ki, amik nagyjából azonos erősségűek lesznek. A változtatás már az újonc Miskolcot is érinti és érdekesség, hogy emiatt az a Tatabánya is indulhat az első osztályban, akiknek legyőzése a legfontosabb volt az MVLC-nek, a feljutásért folytatott küzdelmekben. Miskolc Ma 2015-06-10 (00:00:01)
videó feltöltve: 2015-06-10 18:52:05 |
Mindenkit érdekel az új vár
Négyszeresére nőtt a diósgyőri vár forgalma a felújítás óta. A miskolciak mellett az ország több pontjáról, és külföldről is érkeznek a várba. A legtöbben emléket is visznek haza az élmény mellett. Azt mondják, már maga az építmény is egyedülálló attrakció. Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:13)
videó feltöltve: 2015-06-10 18:51:41 megszólalók: Keresztes Edina,,;Veresné Tar Gabriella,tárlatvezető, |
Közbiztonsági fórum az Avason
Kábítószeres fiatalokra és részeg randalírozókra panaszkodnak az avasiak. Bár szinte már egyetlen fészekrakó sincs a lakótelepen, a hajléktalanok és a szemetelők még mindig gondot okoznak a környéken. Az Avas Délen tartottak közbiztonsági fórumot tegnap- ahol az is elhangzott, hogy éppen ezért több rendőr és rendész lesz a problémásabb területeken. Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:51)
videó feltöltve: 2015-06-10 18:51:38 megszólalók: Glatz Katalin,önkormányzati képviselő,Fidesz-KDNP;Kovács László Csaba,közterület felügyeleti és rendészeti vezető,MÖR;Kiss Gábor,alpolgármester,;06-80-46-00-46,, |
Szemétszedés Lyukóban
Lyukóban szerencsére olyanok is élnek, akik tenni is akarnak környezetükért. Ma több tonna szemetet szedtek össze a városrészben, de a saját portáikon is lomtalaníthattak a lakosok. A szemétszedést a terület önkormányzati képviselője szervezte. Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:15)
videó feltöltve: 2015-06-10 18:50:23 megszólalók: ATMO,,;ATMO,,;ATMO,,;Csikja Vanessza,,;Deák-Bárdos Mihály,,önkormányzati képviselő,, Fidesz-KDNP;ATMO,, |
Lyukóban ellenőrzött a hatóság
Elhagyott, feltört házak és áramlopások a Lyukóvölgyben- a rendészek és a társhatóságok folyamatosan visszatérnek a helyszínre. A környéken sokan örülnek a hatósági jelenlétnek, amit a miskolci rendészek folytatni is fognak. Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:56)
videó feltöltve: 2015-06-10 18:48:47 megszólalók: Atmo:Juhász Róber (nincs felirat)t,,;Juhász Róbert,,;Papp Ferenc,,;Kovács László Csaba,közterület felügyeleti és rendészeti vezető,Miskolci Önkormányzati Rendészet |
Nyári diákmunka
Sok diák vállal munkát a szünidő alatt. Idén is főként irodákba, hipermarketekbe és termelő cégekhez keresik a fiatal munkaerőt. Az órabérek a munka jellegével változnak. Az alap a minimálbér, de képzettségtől és tapasztalattól függően a diákok akár a minimálbér kétszeresét is megkereshetik. Munkát vállalni a diákmunka közvetítőn keresztül érdemes. Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:55)
videó feltöltve: 2015-06-10 18:47:54 megszólalók: Varga Viktória,,;Boros Jenifer,, |
Fecske gyűrűzés
Több fecskét, és fecske fiókát is meggyűrűztek ma a MIVÍZ telephelyén. A Magyar Madártani Egyesület Bükki csoportja szerint 5 év múlva teljesen eltűnhetnek a fecskék Magyarországról. A miskolci vízművek telephelyén azonban csaknem 30 fecskefészek található. De, egy egészen különleges madár is gyűrűt kapott.Miskolc Ma 2015-06-10 (00:02:06)
videó feltöltve: 2015-06-10 18:46:57 megszólalók: Pusztai Leó,,;Somoskői Péter,,alelnök,,Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bütkki helyi csopor;Szabó György,, stratégiai igazgató,,MIVÍZ Kft. |
Csődvédelmi törvényjavaslat a családokért
Több tízezer szegény sorsú családon segíthetne a KDNP törvényjavaslata, melyet ma tárgyalt az országgyűlés. A csődvédelem szerint az adós mentesítést kapna a végrehajtás alól, részleges moratórium kapcsolódik hozzá és az adósság egy részét is elengedhetik. Miskolcon a családsegítő szolgálat segített a kilátástalan helyzetbe került családokon. Az igazgató szerint az új törvény több szempontból is jobb lehet a réginél. Miskolc Ma 2015-06-10 (00:00:21)
videó feltöltve: 2015-06-10 18:45:45 megszólalók: Földessy Judit,igazgató,Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény |
Ezrek operája a Jégcsarnokban
A sport és a művészet tökéletesen megfér egymás mellett. Bizonyítja ezt az is, hogy a tavalyi operafesztivál egyik legnépszerűbb programjának, az Ezrek operájának a Jégcsarnok adott otthont. A tér akusztikája annyira optimális a műfajhoz, hogy az Aida után ismét ezt a helyszínt választották. Ezúttal pedig nem csak az Ezrek operája lakja majd be a csarnokot. Az operafesztivál pénteken kezdődikMiskolc Ma 2015-06-10 (00:00:23)
videó feltöltve: 2015-06-10 18:45:13 megszólalók: Kesselyák Gergely, fesztiváligazgató,BartókPlusz Miskolci Operafesztivál |
még több videohír... |
Miskolc TV mai műsora
2024-09-20 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!