|
||||
Takata Jelenleg 450 ember dolgozik a Takatában, év végére azonban ez a szám elérheti a 7-800 főt is. Ez is elhangzott azon a bejáráson, ahol a cég vezetője mutatta meg a most folyó termelést a város vezetőinek. ... (a49485 ::feltöltve: 2015-05-12 :: megszólalók: Kersten Bachmann,ügyvezető,Takata Safety System Hungary Kft.;Kriza Ákos,polgármester, ) |
||
Rendkívüli megyei közgyűlés 93 milliárd forint uniós forrásból fejleszthetik Borsod-Abaúj-Zemplén 15 járásának településeit. A területfejlesztési programot április végén fogadta el a megyei közgyűlés. Egy apró módosítás után a stratégiai terveket a napokban küldik meg az irányí... (a49477 ::feltöltve: 2015-05-12 :: megszólalók: Török Dezső,elnök,B.A.Z Megyei Közgyűlés ) |
||
Újabb lépcsőházak készültek el az Otthonvédelmi Programban Felújították a fészekrakós lépcsőházakat. Április végéig 61 társasházban végeztek a munkások. Összesen 115 millió forintot költöttek a tönkre tett helységek rendbetételére. Az önkormányzat tavaly hozta létre az otthonvédelmi alapot. A programra azok ... (a49468 ::feltöltve: 2015-05-12 :: megszólalók: Kaluja Éva,,;Novák Józsefné,elnök,Váralja Lakásszövetkezet;Schweickhardt Gyula,polgármesteri biztos, ) |
||
Miskolcon is több a turista Megduplázódott a román vendégéjszakák száma, de Ukrajnából is csaknem kétszer annyi vendég jött Miskolcra idén, mint tavaly. A legnagyobb vonzerőt továbbra is a Barlangfürdő jelenti. Az idegenforgalmi főszezonban új attrakciók nyílnak a városban, így... (a49465 ::feltöltve: 2015-05-12 :: megszólalók: Lantos Zsuzsa,fürdővezető,Barlangfürdő;Mészáros László,társtulajdonos,Lévay Villa Hotel;Nagy Júlia,TDM menedzser,MIDMAR Nonprofit Kft. ) |
||
NAV-Ellenőrzés A mezőgazdasági és élelmiszeripari nagykereskedőket ellenőrzi a NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében. Leginkább azokat vizsgálják, akik az Európai Unió tagállamaiból hoznak be ilyen termékeket és itthon tovább értékesítik azokat. A revizorok leginkább a... (a49470 ::feltöltve: 2015-05-12 :: megszólalók: ) |
||
Csökken a benzin ára Olcsóbb lesz a tankolás szerdától. Igaz most csak a benzinnel hajtott kocsik tulajdonosai örülhetnek. A MOL 2 forinttal csökkenti a 95 benzin nagykereskedelmi árát. A gázolajé ugyanakkor nem változik. A mérséklés után a 95-ös benzin literenkénti átla... (a49473 ::feltöltve: 2015-05-12 :: megszólalók: ) |
||
Bevándorlási helyzet Borsodban Borsodban nincsenek illegális bevándorlók, a migrációs útvonalak elkerülik Észak-magyarországot. Többségében kínai és koszovói fiatalok érkeznek a megyébe dolgozni vagy tanulni. A Bevándorlási Hivatal tájékoztatása szerint a munkavállalók a kereskede... (a49467 ::feltöltve: 2015-05-12 :: megszólalók: Patriot Berisha,társtulajdonos,Toti Pékség Kft.;Lipusz Brigitta,igazgató,Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Észak-magyarországi Regionális Igazgatóság ) |
||
Megalakult az Esélyegyenlőségi Tanács Megalakult az Esélyegyenlőségi Tanács Miskolcon. 10 ezer fogyatékkal élő érdekeit képviseli majd a városban. Utcafórum, interaktív kiállítás és parabike felvonulás hívta fel a figyelmet a fogyatékkal élőkre a szakmai napon. ... (a49476 ::feltöltve: 2015-05-12 :: megszólalók: Jakubinyi László,elnök,Szimbiózis Alapítvány;Kiss Gábor,alpolgármester,;Kósa Ádám,Európa Parlamenti képviselő, ) |
||
Tehetségnap a Miskolci Egyetemen Fiatal kutatókat ünnepeltek a Miskolci Egyetemen. A Tehetségnapon a Tudományos Diákköri munkában és az Országos Tudományos Diákkonferencián kiemelkedően teljesítő hallgatókat tudását ismerték el. Róluk és TDK-sikereikről még kiállítás is nyílt a menz... (a49472 ::feltöltve: 2015-05-12 :: megszólalók: Dabasi Halász Zsuzsanna,titkár,TDT, Miskolci Egyetem ) |
||
Jótékonysági koncert egy tűzoltóért Jótékonysági koncerttel és árveréssel segítenek a bajbajutott miskolci tűzoltónak. Vass Tamás, aki 2006 óta a miskolci hivatásos tűzoltóság tagja idén márciusban kapott szívrohamot. Megműtötték, de a 31 éves fiatalember azóta is éber kómában van. A t... (a49474 ::feltöltve: 2015-05-12 :: megszólalók: ) |
||
Városnap - koncertek a Szent István téren Koncertekkel, kirakodóvásárral ünnepelte Miskolc a város napját. Estére több ezres tömeg töltötte meg a Szent István teret, ahol az idén 40 éves EDDA köszöntötte a 650 éves Miskolcot. ... (a49466 ::feltöltve: 2015-05-12 :: megszólalók: Pásztor Ferenc,,;Pataky Attila,, ) |
2015-05-11 18:30 Hétfő |
Miskolci Napló (közéleti magazin ) Új kormányablakok nyílnak - interjú a B-A-Z Megyei Kormányhivatal vezetőjével |
Új kormányablakok nyílnak - interjú a B-A-Z Megyei Kormányhivatal vezetőjével Új kormányablakok nyílnak Kazincbarcikán és Szikszón. Kiemelt beruházás lehet az új 1000 hektáros miskolci ipari park – interjú a B-A-Z Megyei Kormányhivatal vezetőjével.... (a49804 ::feltöltve: 2015-06-03 :: megszólalók: ) |
2015-05-11 18:23 Hétfő |
Programpont ( ) a Miskolc Televízió programajánlója :: ProgramPont 2015 május 11. hétfő |
ProgramPont 2015 május 11. hétfő -... (a49456 ::feltöltve: 2015-05-11 :: megszólalók: ) |
2015-05-11 18:18 Hétfő |
Sporthírek (sport ) Dunaújváros - DVTK 0-0 Újabb vízilabda siker Első Családi Sportnap |
Dunaújváros - DVTK 0-0 Pontszerzéssel zárta dunaújvárosi vendégjátékát a DVTK. A labdarúgó NB 1, huszonhetedik fordulójában játszott bajnoki volt Vitelki Zoltán irányításával a második DVTK mérkőzés. A közös munka eredménye eddig négy pont. ... (a49459 ::feltöltve: 2015-05-11 :: megszólalók: Vitelki Zoltán,vezetőedző,DVTK ) |
||
Újabb vízilabda siker Tovább menetel a férfi vízilabda OB 1 / B rájátszásában a PANNERGY Miskolci Vízilabda Club. Szombaton idegenben, a fővárosi Ybl Vízilabda Clubbal mérkőzött a miskolci csapat a play off második fordulójában. A helyszínre ellátogató szépszámú miskolc... (a49460 ::feltöltve: 2015-05-11 :: megszólalók: ) |
||
Első Családi Sportnap Minden érdeklődőt, de főként a kisgyermekes családokat várták az I. Miskolci Családi Sportnapra a Kemény Dénes uszodába. A Sportcentrum kft. egész napos rendezvényén a Miskolci Sportiskolával ismerkedhettek meg az érdeklődők. A gyerekek mindent ki is... (a49461 ::feltöltve: 2015-05-11 :: megszólalók: Mátyás Levente Gábor,,;Purda Réka,,;Siroki Győző,,;Illyés Miklós,ügyvezető,Sportcentrum kft. ) |
Ünnepi közgyűlés Miskolc város napján Május 11-e Miskolc város napja. A fennmaradt dokumentumok szerint ezen a napon, 1909-ben I. Ferenc József aláírásával hitelesítette a város címeres kiváltságlevelét. 1992 óta ezen a napon adják át Miskolc város kitüntető címeit. Idén 38 díjat osztott... (a49462 ::feltöltve: 2015-05-11 :: megszólalók: Kriza Ákos,polgármester,;Alakszainé Dr. Oláh Annamária,,;Dr. Nagy Kálmán,, ) |
||
Ünnepi koszorúzások A város ünnepe alkalmából Miskolc korábbi polgármestereinek és kiemelkedő polgárainak sírját koszorúzta meg Kriza Ákos polgármester, Somorjai Lehel, a megyei levéltár igazgatója és Papp Ferenc, a Kulturális és Idegenforgalmi Osztály vezetője. A Deszk... (a49458 ::feltöltve: 2015-05-11 :: megszólalók: ) |
||
Városnapi programok Színpadi műsorokkal folytatódtak a városnapi programok a Szent István téren. Kora délután a Crosscover zenekar koncertje nyitotta a zenés kavalkádot. A május 11-ei programok zárásaként este 8 órától az EDDA Műveké a színpad, koncertjük címe is az ünn... (a49464 ::feltöltve: 2015-05-11 :: megszólalók: ) |
||
Családi nap a Szent István téren Régi korok játékait is kipróbálhatták a Szent István téri családi nap résztvevői vasárnap. A kosár körhinta és az óriás kirakó mellett ügyességi játékok, népi vásár, a színpadon pedig bábszínház és egész napos programok várták a családokat.... (a49457 ::feltöltve: 2015-05-11 :: megszólalók: Barva Janka,,;Patenszky Lászlóné,, ) |
||
Egészségnap a Városházán Vércukorszint-mérés, egészségteszt, táplálkozási és mozgásszervi tanácsadás is várta vasárnap a Polgármesteri Hivatal aulájában az érdeklődőket. Az egészségfejlesztési program két évvel ezelőtt indult. Célja a térségben élők egészségi állapotának és... (a49453 ::feltöltve: 2015-05-11 :: megszólalók: Varga József,,;Nagy Szilvia,projektmenedzser,MISEK ) |
||
Madarak és Fák Napja a Szent István téren A Madarak és Fák Napján játékokkal, színes természet fotókkal és hasznos tanácsokkal várták az érdeklődőket a Magyar Madártani Egyesület a Szent István téren felállított standján. A vállalkozó kedvű gyerekek színezhettek, tesztet tölthettek, mindeköz... (a49450 ::feltöltve: 2015-05-11 :: megszólalók: Somoskői Péter,alelnök,Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Csoport ) |
||
Ismét kinyitottak az avasi pincék Nótaszó, ízletes sajtok és remek borok várták a vendégeket szombat délután a történelmi Avason, ahol 25 pince nyitotta ki kapuit a borbarátok előtt. A negyedik alkalommal megrendezett Borangoláson most is megtelt élettel az egykor szebb napokat látot... (a49452 ::feltöltve: 2015-05-11 :: megszólalók: Bacsó András,,;Nagy Ádám,,;Tóth Levente,, ) |
||
Vendéglátás a régi Miskolcon Év elején indult és a kezdetektől nagy az érdeklődés a miskolci TDM városfelfedező programsorozata iránt. A hétvégi túrán az érdeklődők megismerhették a régi miskolci vendéglátó egységeket, cukrászdákat, hoteleket és éttermeket is. ... (a49444 ::feltöltve: 2015-05-11 :: megszólalók: Gyarmati Zoltánné,,;Zabari Klára,,;Kupcsik Sarolta,munkatárs,TDM Miskolc ) |
||
Jótékonysági est a Művészetek Házában A kárpátaljai magyarok megsegítésére tartottak jótékonysági estet a Művészetek Házában. Az esten fellépett többek között Seres Ildikó, Jászai Mari-díjas színésznő és a Miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola kórusa is. Kiss János alpolgárm... (a49451 ::feltöltve: 2015-05-11 :: megszólalók: Kiss János,alpolgármester, ) |
||
Új ülőpad az Avason Üvegekből építettek padot az avasiak, az avasiaknak. A Dialóg Egyesület és önkéntesei fogtak össze. A pad az Avasi Közösségi Kávézó előtt található. De nem csak az ülőpadot adták át, hanem megrendezték az 1. szomszédságok közötti vetélkedőt is.... (a49442 ::feltöltve: 2015-05-11 :: megszólalók: Sélley Andrea,elnök,Dialóg Egyesület;Rostás László,főépítész, ) |
||
Könyvtári majális A könyvkötést is megtanulhatták a gyerekek a szombati könyvtári majálison. A megyei könyvtár előtt népi játszókert, kismesterség bemutató és zenei koncertek is várták a résztvevőket. A város ünnepéhez kapcsolódó szabadtéri program célja az olvasás né... (a49455 ::feltöltve: 2015-05-11 :: megszólalók: Juhász Bálint,,;Harmati Klaudia,,;Prókai Margit,igazgató,II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár ) |
||
Zeneexpressz Több, mint 2300 nyugdíjas regisztrált a szombat esti Zeneexpressz koncertre. A Salkaházi Program rendezvényét a Generali Arénában tartották. A szépkorúaknak szóló programok folytatódnak, augusztus végén Nyugdíjas Főzőverseny és Táncdalfesztivál lesz ... (a49454 ::feltöltve: 2015-05-11 :: megszólalók: Himmerné Szopkó Mariann,,;Dropka Gézáné,,;Fásy Ádám,,;Kriza Ákos,polgármester, ) |
Fészekrakók 15 millió forint közüzemi, és 9 millió hiteltartozást halmozott fel az a fészekrakós család, akiket kedden költöztettek ki a Klapka György utcából. Beköltözésük óta a vízért, és a fűtésért, egyetlen fillért nem fizettek, de a közös költséggel és a fe... (a49412 ::feltöltve: 2015-05-07 :: megszólalók: ) |
||
Ellenőrzés Lyukóban Visszatértek Lyukóvölgybe a rendészek. Legutóbb egy hónapja ellenőrizték a környéket. Akkor több illegális szemétlerakót és áramlopást is felderítettek. Ezúttal ilyen gondok nem voltak, de be nem jelentett lakóból hetet is találtak. Egy háznál a gyám... (a49384 ::feltöltve: 2015-05-07 :: megszólalók: Kecskésné Fenyvesi Mariann,,;Kovács László Csaba,közterület-felügyeleti és rendészeti vezető,MÖR ) |
||
Panaszos adósok-16 pénzintézet ellen indított pert az MNB Csalódtak a devizahitelesek a banki elszámolásban. Az értesítőkben szereplőnél jóval nagyobb összegre számítottak és a tartozásuk sem lesz kevesebb a forintosítás után. Egyre több a panaszos levél a Banki Hitelkárosultak Egyesületénél. Sok bíróságon ... (a49424 ::feltöltve: 2015-05-07 :: megszólalók: Stoff László,képviselő,Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete ) |
||
Hamarosan meghirdetik az új uniós pályázatokat 830 milliárd forint. Ennyi pénzt jelenthet az a csaknem 70 uniós pályázat, amit idén hirdetnek majd meg – erről is szó volt egy miskolci konferencián. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az egyik fő cél, hogy olyan fejlesztéseket támogassana... (a49420 ::feltöltve: 2015-05-07 :: megszólalók: Barkóczy Péter,kutatás-fejlesztési igazgató,Fux Zrt.;Milos Katalin,pályázatkezelési főosztályvezető,Nemzetgazdasági Minisztérium; Pfliegler Péter,alpolgármester, ) |
||
Nem kötelező a fólia a trafikokon ... (a49350 ::feltöltve: 2015-05-05 :: megszólalók: ) |
||
Aláírásgyűjtés a cementgyár ellen Több hátrányt jelentene, mint előnyt a hejőcsabai cementgyár működése az egyik civil munkacsoport szerint. Aláírásgyűjtést is kezdtek az üzem újraindítása ellen. A csoport tagjai szerint a cementgyártással járó hulladékégetéssel tovább nőne a légszen... (a49439 ::feltöltve: 2015-05-08 :: megszólalók: Ambrus Gyöngyi,polgármester,Kistokaj;Kálmán János,tulajdonos,HCM 1890 Kft. ) |
||
Épül a lillafüredi libegő Épül a Lillafüredi libegő. Az új turista attrakció júliusra készül el és a 606 méter magas Jávorhegyet köti majd össze az üdülőövezettel. Egy kilométer hosszan szállíthatja az utasokat, akik 11 percig élvezhetik majd a panorámát a két végállomás közö... (a49427 ::feltöltve: 2015-05-07 :: megszólalók: ) |
||
Folyamatosan kátyúznak Több, mint 1600 kátyút tömtek be februártól a Városgazda munkatársai Miskolcon. Elsősorban a nagyobb forgalmú, így balesetveszélyes szakaszokat javítják. A város idén is 200 millió forintot költ az utak javítására. Ennek része a hamarosan kezdődő nyá... (a49428 ::feltöltve: 2015-05-08 :: megszólalók: szinkron:(autós)nincs felirat,,;szinkron:(autós)nincs felirat,,;Pásztor Imre,kommunikációs vezető,Miskolc Holding Zrt. ) |
Gyermekvédelmi Roadshow A családot semmi nem pótolhatja a gyermekek számára, ezt vallják a gyermekvédelmi szakemberek is. A családon kívül nevelkedő fiatalok számára fontos, hogy tisztában legyenek jogaikkal és kötelességeikkel egyaránt. Az Országos Betegjogi, Ellátottjogi,... (a49445 ::feltöltve: 2015-05-09 :: megszólalók: Kiss László,főigazgató-helyettes,Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ;Nyitráti-Nagy Adrienn,fejlesztőpedagógus,Miskolci Egyesített Szociális Gyermekvédelmi Intézmény;Kiss Gábor,alpolgármester, ) |
||
Koncert Zsófi gyógyulásáért Összegyűlt a pénz a csecsemőkori agybénulásban szenvedő Mátyás Zsófi műtétjére. A szeptemberi operáció költségeit részben adományokból és műanyagkupakok gyűjtéséből fedezik. A műtét utáni rehabilitációra viszont nincs elég pénze a családnak, ezért jó... (a49405 ::feltöltve: 2015-05-09 :: megszólalók: Barta Gábor,önkormányzati képviselő (Fidesz-KDNP), ) |
||
Beindultak a szökőkutak A szökőkutak több mint fele beindult ma. Nyár végéig minden nap délelőtt 11 és este 9 között működik a Szinva teraszon, a Hősök terén, a Széchenyin, az Erzsébet téren és a Népkertben a szökőkút, míg az Újgyőri főtéren, a Dél-Kiliánban, a Görgey-n és ... (a49449 ::feltöltve: 2015-05-09 :: megszólalók: ) |
||
Bükki borok mutatkoztak be a városházán Péntek este a borszalonnal folytatódtak az idei borangolás kísérőrendezvényei. A városháza aulájában rendezett zenész összejövetlen a bükki borvidék borászai és borai mutatkoztak be. ... (a49446 ::feltöltve: 2015-05-09 :: megszólalók: Virág Tamás,borász,;Némedi Varga Zoltán,elnök,Miskolci Borbarátok Társasága ) |
||
Máger Ágnes kiállítása Mitológia, zene, természet, szakrális témák és a Máger Univerzum festővásznon. A városnapi rendezvényekhez kapcsolódóan nyílt meg Máger Ágnes kiállítása a Miskolci Galériában. A festőművész csaknem 50 vászonra festett ismert és új képe elevenedik meg... (a49406 ::feltöltve: 2015-05-09 :: megszólalók: Jókai Anna,kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas író,;Máger Ágnes,Kondor Béla-díjas festőművész,;Kiss Gábor,alpolgármester, ) |
||
XXVI. Miskolci Nemzetközi Kamarakórus Fesztivál Olaszországból és a Felvidékről is érkeztek énekkarok a Miskolci Nemzetközi Kamarakórus Fesztiválra. A háromnapos rendezvényen 22 kórus lép fel, hét hangversenyen. Idén huszonhatodik alkalommal rendezik meg a fesztivált, aminek részeként lesz hangver... (a49443 ::feltöltve: 2015-05-09 :: megszólalók: Sándor Zoltán,kuratóriumi elnök,XXVI. Miskolci Nemzetközi Kamarakórus Fesztivál ) |
||
Ünnepi programok a város napján Vasárnap egész nap programok várják az érdeklődőket Miskolc város napja alkalmából. A Szent István téren délelőtt zenés programok lesznek, délben az Operafesztivál rendezvényét láthatja és hallhatja a közönség. Délután zenél a Mintha Zenekar, a Debre... (a49448 ::feltöltve: 2015-05-09 :: megszólalók: ) |
||
Nemzetközi Táncverseny Miskolc a testvérvárosokkal Idén is lesz Family Perfect Day, vagyis Tökéletes Családi Nap. Idén Miskolc testvérvárosait is meghívják a sportos hétvégére. Három ország, több mint 300 versenyzője mutatkozik be egy nemzetközi táncversenyen, ami szintén újdonság a 2015-ös programba... (a49410 ::feltöltve: 2015-05-09 :: megszólalók: Eszlári Zita,főszervező,Family Perfect Day ) |
||
Kingdom of Hegyalja Rock klasszikusokkal tér vissza a Hegyalja. A megújult Borsodi Kingdom of Hegyalja a hiphop, és elektronikus vonulatok mellett a "klasszikusokról" sem feledkezik meg idén, és olyan ütős bandákkal dübörög majd, mint a Truckfighters, az At the Gates va... (a49421 ::feltöltve: 2015-05-09 :: megszólalók: ) |
||
Madarak és Fák Napja a Vadasparkban Játékos vetélkedők, madárgyűrűzés és simogató is várta a Madarak és Fák Napja alkalmából a látogatókat a vadasparkban. 1902-ben az első ilyen jeles napot a párizsi európai madárvédelmi egyezmény alapján Chernel József ornitológus szervezte meg azzal ... (a49447 ::feltöltve: 2015-05-09 :: megszólalók: Kovács Petra Anett,,;Kövesdi Kinga,zoopedagógus,Miskolci Állatkert és Kultúrpark ) |
2015-05-08 18:30 Péntek |
Egészségpercek (életmód magazin ) Lemondás a dohányzásról Tavaszi feltöltődés vitaminokkal Tavaszi napfürdő Gyógynövénytár |
Lemondás a dohányzásról A dohányzás káros a szervezetre. Mégis sokan rágyújtanak. Ma már az állam is küzd ellene. Az dohányosan azonban lemondani csak akkor tudnak róla, ha elhatározták ezt.... (a42369 ::feltöltve: 2014-03-08 :: megszólalók: Szabó Miklós,tüdőgyógyász szakorvos,Tüdőgyógyászati Osztály, MISEK ) |
||
Tavaszi feltöltődés vitaminokkal Szervezetünk megfelelő működéséhez, és jó közérzetünkhöz többek között a megfelelő vitaminszint is szükséges. Tavasszal ezek pótlása sokkal egyszerűbb. A mesterséges készítményeket felváltják a zöldségek, gyümölcsök, a vitaminok természetes forrásai.... (a43148 ::feltöltve: 2014-04-18 :: megszólalók: ) |
||
Tavaszi napfürdő A tavasz az abszolút megújulás évszaka. Megújul a természet, a test és a lélek, a napsütés pedig új lendületet ad a mindennapokhoz. Ilyenkor ösztönösen vágyunk a természetbe és a nap életet adó energiáira. És ha engedünk neki, egy új világ nyílhat me... (a42771 ::feltöltve: 2014-04-07 :: megszólalók: Lengyel Enikő,bőrgyógyász szakorvos,Erzsébetfürdő Egészségmegőrző Központ;Lubinszki Mária,pszichológus, ) |
||
Gyógynövénytár A kecskerágó, a kökény, a leánykökörcsin, a fekete üröm és a fekete bodza.... (a43155 ::feltöltve: 2014-04-18 :: megszólalók: ) |
2015-05-08 18:18 Péntek |
Sporthírek (sport ) Dunaújváros - DVTK előzetes A kosárlabda válogatott miskolci edzőtáboráról |
Dunaújváros - DVTK előzetes Idegenben is tovább folytatná a pontgyűjtést a DVTK. A labdarúgó NB1, huszonhetedik fordulójában a kiesés ellen küzdő Dunaújvároshoz látogatnak a miskolci piros-fehérek, akik sok sérültjük ellenére is győzni szeretnének. ... (a49440 ::feltöltve: 2015-05-08 :: megszólalók: Vitelki Zoltán,vezetőedző,DVTK;Antal Botond,,DVTK;Bognár István,,DVTK ) |
||
A kosárlabda válogatott miskolci edzőtáboráról Szombaton délelőtt befejeződik a magyar női kosárlabda válogatott felkészülésének első állomása, a miskolci edzőtábor. A nemzeti csapat élére visszatérő Stefan Svitek szövetségi kapitány elégedett az eddig elvégzett munkával, Célja, egy erőteljes tám... (a49437 ::feltöltve: 2015-05-08 :: megszólalók: Stefan Svitek,szövetségi kapitány,Magyar Kosárlabda Válogatott;Czank Tímea,,Magyar Kosárlabda Válogatott ) |
Aláírásgyűjtés a cementgyár ellen Több hátrányt jelentene, mint előnyt a hejőcsabai cementgyár működése az egyik civil munkacsoport szerint. Aláírásgyűjtést is kezdtek az üzem újraindítása ellen. A csoport tagjai szerint a cementgyártással járó hulladékégetéssel tovább nőne a légszen... (a49439 ::feltöltve: 2015-05-08 :: megszólalók: Ambrus Gyöngyi,polgármester,Kistokaj;Kálmán János,tulajdonos,HCM 1890 Kft. ) |
||
Megkezdődött a IV. Avasi Borangolás A történelmi avas fejlesztéseiről is szó volt a IV. Avasi Borangolás szakmai konferenciáján. Miskolc alpolgármestere szerint a 35 milliárdos kormányzati támogatással mindez meg is valósítható. A borangolás holnap kezdődik. 25 pincében, 35 borászat t... (a49441 ::feltöltve: 2015-05-08 :: megszólalók: Pfliegler Péter,alpolgármester,;Gál Péter,eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár,Földművelésügyi Minisztérium;Némedi-Varga Zoltán,elnök,Miskolczi Borbarátok Társasága ) |
||
Távhő a kórházakban A Semmelweis és Szent Ferenc kórház is rákapcsolódott a távhőre. A Miskolci Hőszolgáltató Kft. pályázati támogatásból bővíti távhőszolgáltatását. Ennek része az avasi hőkörzet „szomszédságában” elhelyezkedő Szent Ferenc és Semmelweis Kór... (a49433 ::feltöltve: 2015-05-08 :: megszólalók: ) |
||
Folyamatosan kátyúznak Több, mint 1600 kátyút tömtek be februártól a Városgazda munkatársai Miskolcon. Elsősorban a nagyobb forgalmú, így balesetveszélyes szakaszokat javítják. A város idén is 200 millió forintot költ az utak javítására. Ennek része a hamarosan kezdődő nyá... (a49428 ::feltöltve: 2015-05-08 :: megszólalók: szinkron:(autós)nincs felirat,,;szinkron:(autós)nincs felirat,,;Pásztor Imre,kommunikációs vezető,Miskolc Holding Zrt. ) |
||
Drogterjesztőket fogtak el Drogterjesztőkre csaptak le a rendőrök Miskolcon. A 23 és 25 éves férfiak az Ötödik utcai lakásukban árulták az új pszichoaktív anyagot, az úgynevezett „herbált”. A rendőrök szerdán fogták el őket. A gyanúsítottaknál lakásában kész... (a49435 ::feltöltve: 2015-05-08 :: megszólalók: Miskolci Rendőrkapitányság felvételei,, ) |
||
Virágot oszt Deák-Bárdos Mihály A Szentpéteri kapu és Diósgyőr után a bulgárföldi lakótelepen osztott virágot a képviselő. Tegnap délután Deák- Bárdos Mihály jóvoltából jutottak 3-3 tő muskátlihoz a választókerület lakói. A cél, ahogy másutt a Bulgárföldön is az, hogy az itt élők... (a49403 ::feltöltve: 2015-05-08 :: megszólalók: Deák-Bárdos Mihály,önkormányzati képviselő (Fidesz-KDNP), ) |
||
Salkaházi Program – Zene Expressz Minden jegy elkelt a holnap esti koncertre. A Salkaházi Program Generali Arénába szervezett rendezvényére több, mint 2300 nyugdíjas regisztrált. Idén 400 millió forintot különítenek el a város költségvetéséből az időskorúak és a rokkant nyugdíjasok t... (a49436 ::feltöltve: 2015-05-08 :: megszólalók: Vas Lajosné,,;Juhász Zsuzsa,,;Hollósy András,önkormányzati képviselő,(Fidesz-KDNP) ) |
||
Mr és Mrs - jubileumi előadás Miskolcon Miskolcon lép századik alkalommal együtt színpadra Pindroch Csaba és Verebes Linda. A Mr és Mrs című előadás jövő héten, pénteken lesz a Művészetek Házában. A jubileum alkalmából a színészházaspár ma is Miskolcra látogatott. A Városház téren olyan pá... (a49430 ::feltöltve: 2015-05-08 :: megszólalók: Hegedűs Orsolya,,;Verebes Linda,színművész,;Pindroch Csaba,színművész, ) |
||
Jótékonysági koncert a perecesi templomért Csaknem 50 millió forintra lenne szükség a perecesi római katolikus templom felújításához. Az összeg egy részét jótékonysági koncerten gyűjtenék össze az Erkel Ferenc Zeneiskola és a Perecesi Bányász Fúvószenekar közreműködésével. A hangversenyt a Jo... (a49404 ::feltöltve: 2015-05-08 :: megszólalók: Pakusza Zoltán,önkornányzati képviselő (Jobbik), ) |
||
Féláron fagyiztak Misklolcon Csokis keksz eper vagy éppen rumos megy. Megszámolni is képtelenség, hogy hányfajta fagylalt szerepel a hazai cukrászdák és fagyizók kínálatában. A mennyiség mellett azonban a minőség is fontos, erre akarja felhívni a figyelmet a Magyar Kézműves Fagy... (a49438 ::feltöltve: 2015-05-08 :: megszólalók: Kertész Tünde,,;File Judit,óvodapedagógus,;Szűcs Attila,cukrász,Kisgergely Cukrászda ) |
2015-05-07 18:30 Csütörtök |
Promenád (kulturális magazin ) a Miskolc Televízió kulturális magazinműsora :: Két világhírű művésszel léptek egy színpadra a szimfonikusok Visszatekintő 05.07 Kiállítás nyílt Tondora Judit munkáiból Gondolatzárás a Miskolci Galériában |
Két világhírű művésszel léptek egy színpadra a szimfonikusok Világhírű művészekkel lépett egy színpadra a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Az Érzelmek labirintusa című koncerten Vásáry Tamás volt a karmester, a hegedűszólókat pedig egy fiatal brit hegedűművész, Tasmin Walley-Cohen játszotta. Már az első közös pró... (a49375 ::feltöltve: 2015-05-07 :: megszólalók: Tamsin Waley-Cohen,hegedűművész,;Soós Gábor,koncertmester,Miskolci Szimfonikus Zenekar;Tamsin Waley-Cohen,hegedűművész,;Vásáry Tamás,karmester, zongoraművész, ) |
||
Visszatekintő 05.07 -... (a49423 ::feltöltve: 2015-05-07 :: megszólalók: ) |
||
Kiállítás nyílt Tondora Judit munkáiból Amerikában az 1930-as években robbant be az irodalom és a képzőművészet sajátos keveréke a képregény. Méghozzá azért, mert már akkor képes volt arra, amire a filmvilág csak mostanság. A Vasember, Batmen kalandjai, vagy éppen a Bosszúállók legújabb ré... (a49383 ::feltöltve: 2015-05-07 :: megszólalók: Tondora Judit,grafikus, ) |
||
Gondolatzárás a Miskolci Galériában Lezárult a Gondolatmenet kiállítás a Miskolci Galériában. A Herman Ottó Múzeum tárlata január végétől több témával és programokkal várta a Rákóczi házba a felnőtteket és a gyerekeket. A záróünnepségen a Szemere Szakközépiskola tánctagozatos diákjai a... (a49246 ::feltöltve: 2015-05-07 :: megszólalók: Richvalszky Zsuzsa,tánctanár,Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium;Vinter Krisztina,,Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium;Kocsányné Guba Anna,,;Atmo: tánc korhű ruhában,,;Tóth Gyuláné,,;Pusztai Tamás,igazgató,Herman Ottó Múzeum ) |
2015-05-07 18:23 Csütörtök |
Programpont ( ) a Miskolc Televízió programajánlója :: ProgramPont 2015. május 07. csütörtök |
ProgramPont 2015. május 07. csütörtök -... (a49360 ::feltöltve: 2015-05-07 :: megszólalók: ) |
FRISS VIDEOHÍREK
Politikai, közéleti magazin
- Ombudsman: súlyosan sérti a szegregátumok lakóinak jogait a Miskolci Önkormányzat
- Menekültek: - félmillió menekült érkezhet Európába a nyáron. Magyarországon a Nemzeti konzultációt népszerűsítő plakátokat rongálják.
- Ausztria busszal és repülővel küldené vissza az illegális bevándorlókat abba az európai országba, ahol először regisztrálták őket.
- Magyarországra tavaly 45 ezer illegális bevándorló érkezett. Idén már az év elő öt hónapjában 50 ezren jöttek.
- Biszku-per: - kezdődik minden előrőlHelyzetkép 2015-06-10 (00:50:00)
videó feltöltve: 2015-06-10 19:00:15 |
16 csapatos lesz az OB I.
16 csapatos lesz ősztől az E.ON férfi ob I.-es bajnokság. Ezt korábban a Liga javasolta, tegnap pedig a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége rábólintott a tervre. A csapatok a 2016-os, januári belgrádi Európa-bajnokság, valamint az olimpiai felkészülés miatt dolgoztak az élvonalbeli bajnokság lebonyolításának átalakításán. Az új idényben két, nyolcas csoportot alakítanak ki, amik nagyjából azonos erősségűek lesznek. A változtatás már az újonc Miskolcot is érinti és érdekesség, hogy emiatt az a Tatabánya is indulhat az első osztályban, akiknek legyőzése a legfontosabb volt az MVLC-nek, a feljutásért folytatott küzdelmekben. Miskolc Ma 2015-06-10 (00:00:01)
videó feltöltve: 2015-06-10 18:52:05 |
Mindenkit érdekel az új vár
Négyszeresére nőtt a diósgyőri vár forgalma a felújítás óta. A miskolciak mellett az ország több pontjáról, és külföldről is érkeznek a várba. A legtöbben emléket is visznek haza az élmény mellett. Azt mondják, már maga az építmény is egyedülálló attrakció. Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:13)
videó feltöltve: 2015-06-10 18:51:41 megszólalók: Keresztes Edina,,;Veresné Tar Gabriella,tárlatvezető, |
Közbiztonsági fórum az Avason
Kábítószeres fiatalokra és részeg randalírozókra panaszkodnak az avasiak. Bár szinte már egyetlen fészekrakó sincs a lakótelepen, a hajléktalanok és a szemetelők még mindig gondot okoznak a környéken. Az Avas Délen tartottak közbiztonsági fórumot tegnap- ahol az is elhangzott, hogy éppen ezért több rendőr és rendész lesz a problémásabb területeken. Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:51)
videó feltöltve: 2015-06-10 18:51:38 megszólalók: Glatz Katalin,önkormányzati képviselő,Fidesz-KDNP;Kovács László Csaba,közterület felügyeleti és rendészeti vezető,MÖR;Kiss Gábor,alpolgármester,;06-80-46-00-46,, |
Szemétszedés Lyukóban
Lyukóban szerencsére olyanok is élnek, akik tenni is akarnak környezetükért. Ma több tonna szemetet szedtek össze a városrészben, de a saját portáikon is lomtalaníthattak a lakosok. A szemétszedést a terület önkormányzati képviselője szervezte. Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:15)
videó feltöltve: 2015-06-10 18:50:23 megszólalók: ATMO,,;ATMO,,;ATMO,,;Csikja Vanessza,,;Deák-Bárdos Mihály,,önkormányzati képviselő,, Fidesz-KDNP;ATMO,, |
Lyukóban ellenőrzött a hatóság
Elhagyott, feltört házak és áramlopások a Lyukóvölgyben- a rendészek és a társhatóságok folyamatosan visszatérnek a helyszínre. A környéken sokan örülnek a hatósági jelenlétnek, amit a miskolci rendészek folytatni is fognak. Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:56)
videó feltöltve: 2015-06-10 18:48:47 megszólalók: Atmo:Juhász Róber (nincs felirat)t,,;Juhász Róbert,,;Papp Ferenc,,;Kovács László Csaba,közterület felügyeleti és rendészeti vezető,Miskolci Önkormányzati Rendészet |
Nyári diákmunka
Sok diák vállal munkát a szünidő alatt. Idén is főként irodákba, hipermarketekbe és termelő cégekhez keresik a fiatal munkaerőt. Az órabérek a munka jellegével változnak. Az alap a minimálbér, de képzettségtől és tapasztalattól függően a diákok akár a minimálbér kétszeresét is megkereshetik. Munkát vállalni a diákmunka közvetítőn keresztül érdemes. Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:55)
videó feltöltve: 2015-06-10 18:47:54 megszólalók: Varga Viktória,,;Boros Jenifer,, |
Fecske gyűrűzés
Több fecskét, és fecske fiókát is meggyűrűztek ma a MIVÍZ telephelyén. A Magyar Madártani Egyesület Bükki csoportja szerint 5 év múlva teljesen eltűnhetnek a fecskék Magyarországról. A miskolci vízművek telephelyén azonban csaknem 30 fecskefészek található. De, egy egészen különleges madár is gyűrűt kapott.Miskolc Ma 2015-06-10 (00:02:06)
videó feltöltve: 2015-06-10 18:46:57 megszólalók: Pusztai Leó,,;Somoskői Péter,,alelnök,,Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bütkki helyi csopor;Szabó György,, stratégiai igazgató,,MIVÍZ Kft. |
Csődvédelmi törvényjavaslat a családokért
Több tízezer szegény sorsú családon segíthetne a KDNP törvényjavaslata, melyet ma tárgyalt az országgyűlés. A csődvédelem szerint az adós mentesítést kapna a végrehajtás alól, részleges moratórium kapcsolódik hozzá és az adósság egy részét is elengedhetik. Miskolcon a családsegítő szolgálat segített a kilátástalan helyzetbe került családokon. Az igazgató szerint az új törvény több szempontból is jobb lehet a réginél. Miskolc Ma 2015-06-10 (00:00:21)
videó feltöltve: 2015-06-10 18:45:45 megszólalók: Földessy Judit,igazgató,Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény |
Ezrek operája a Jégcsarnokban
A sport és a művészet tökéletesen megfér egymás mellett. Bizonyítja ezt az is, hogy a tavalyi operafesztivál egyik legnépszerűbb programjának, az Ezrek operájának a Jégcsarnok adott otthont. A tér akusztikája annyira optimális a műfajhoz, hogy az Aida után ismét ezt a helyszínt választották. Ezúttal pedig nem csak az Ezrek operája lakja majd be a csarnokot. Az operafesztivál pénteken kezdődikMiskolc Ma 2015-06-10 (00:00:23)
videó feltöltve: 2015-06-10 18:45:13 megszólalók: Kesselyák Gergely, fesztiváligazgató,BartókPlusz Miskolci Operafesztivál |
még több videohír... |
Miskolc TV mai műsora
2024-09-20 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!