{LOGO}
Véget értek a '80-as évek
Juhári Andrea, 2009-06-28 00:00
Hosszú éveken keresztül csak a botrányos, visszataszító bulvárhírekkel jutott címlapra Michael Jackson. Ez a celeb-mélyrepülés is megviselhette idegeit. Milliók imádják, azok is elismerik, hogy ikonszerű figurája volt a XX. századnak, akik finoman szólva nem szeretik ezt a zenei stílust. Van, akit megrázott halálhíre, de akad olyan is, aki közömbös maradt.
Olyan ember távozott a popéletből, aki legalább 10-20 slágerrel beírta nevét nagyszüleink és unokáink emlékezetébe is. Milliók siratják, a fél világ rajongott érte. Mi arra voltunk kíváncsiak milyen nyomott hagyott Jackson azokban, akik teljesen más zenei irányzatokat szeretnek. Újságírókat, költőt, kulturális menedzsert kérdeztünk arról, ki is volt Michael Jackson.
„Sohaország”
„Nem lehetett nem ismerni, és nem lehetett az ember teljesen közömbös, nekem más volt a zenei ízlésem, mint a pop, de Jackson nekem is a nyolcvanas éveket jelenti. Misztikus, dekadens: madárijesztő az Ózból, farkassá változó fiú, súlytalan holdjáró, utánozhatatlan koreográfiával, táncos az elnyújtott, üvöltő sötétben, a feketéknek fehér, a fehéreknek fekete és persze zseniális. Pán Péter, aki tényleg gyerek marad, privát Sohaországában. Amikor meghallottam a halálhírét, a 92-es bukaresti koncert vége jutott eszembe. Az énekes a színpad közepén szuperhős jelmezben jelenik meg, begyújtják a hátán levő hordozórakétákat, felemelkedik a levegőbe és elrepül az igazi Sohaország felé. Gondolom, valami ilyesmi történhetett."(Zemlényi Attila, költő)
„Megkerülhetetlen”
Tánczos Tamás, az Ifjúsági és Szabadidő Ház igazgatója a popzene megkerülhetetlen alakjának tartja Michael Jacksont. „Nem ezt az irányzatot szeretem, a progresszív rock, a jazz és blues megszállottja vagyok, de millióknak okozott örömöt a zenéjével, ha ilyen sokan rajonganak érte, kell, hogy legyen valami különös varázsa a dalainak. A pop koronázatlan királya, a szakmában mozgó embereknek példakép, viszonyítási alap, mérce. Sokan, sok stílusban dolgozták és dolgozzák még fel a dalait. Jackson slágerei ezer szálon visszaköszönnek. Emberi szempontból, korunk tipikus jelenségét látom Jackson sorsában. Villámgyorsan sztárt csináltak belőle, ideje sem jutott feldolgozni, képtelen volt megküzdeni a hírnév, a pénz, a sztárság átkaival.”(Tánczos Tamás, az Ifjúsági és Szabadidőház igazgatója)
„Csak” egy világsztár
„A sors iróniája, hogy jó pár évvel ezelőtt, mint médiában dolgozó ember, már „eltemettem” egy Jacksont, ráadásul földrajzilag és társadalmilag is jóval közelebb állt hozzám, hozzánk: a kilencvenes években sok miskolci által ismert és kedvelt szakállas, táncos kedvű, bolondos srácra gondolok, akiről senki sem tudta, hogy valójában Tibornak hívták, s Szondi telepen lakott. Az igazi nevét talán csak akkor ismerték meg az emberek, mikor tragikus módon, vasúti balesetben elhunyt. És sokan megsiratták. Szóval azért hozom fel ezt a korábbi esetet, mert akkor is látszott, hogy a ma embere könnyebben elérzékenyül s tömegesen fejezi ki szomorúságát valaki távoztakor, ha az illető nem közelálló személy volt, nem családtag, barát, munkatárs - hanem egy kvázi idegen. „Közéleti” ember. Valaki az utcáról, az újságból, a tévéből. Akit csak messziről látunk, csak hallunk róla valamit. És ha meghal, szinte súlyosabb csapásnak tűnik, mint az igazi ismerősök elvesztése. Mégis, számomra a „Dzsekszonok” esetében fordított a helyzet: az a bizonyos roma srác tényleg a „miénk” volt, kicsit nagyzolva: a modernkori miskolci kultúrtörténet része. Michael Jackson meg csak „nem lebecsülve ezzel szórakoztatóipari teljesítményét –, szóval „csak” egy világsztár. Egy távoli valaki. Sok hasonló alak egyike. Lehet, a legjobban látszóké, de akkor sem „lépcsőházunkbeli”. Sőt, szinte minden, amit sztársága, úgymond, második időszakában tett, illetve ami a nevéhez kötődött, csak még jobban eltávolította, talán azok számára is, akik korábban, zenéje rajongójaként, istenített barátként tekintettek rá.
Most alighanem azt írják majd emberünkről: olyan megkerülhetetlen „ikon” volt, akit „lehetett szeretni, lehetett gyűlölni, csak közömbösnek nem lehetett maradni iránta”, ahogy mondani szokás. Nos, szerintem nem én vagyok az egyetlen, akit a halálhíre sem különösebben meg nem ráz, sem perverz kárörömmel el nem tölt; majdhogynem hidegen hagy. Lényegében közömbös voltam iránta, mint egy jobb sorsra érdemes médiabohóc iránt. Semleges. (Egy száma tetszett, a többi nem.) Tehetséges ember volt, hozott létre értéket, közben és azután pedig elherdálta megszerzett nimbuszát. Talán a leglesújtóbb, amit most állíthatok erről az életútról: tipikus. Annyira... hogy az már egyedi."(Balogh Attila újságíró)
„A miskolcit jobban bírtam...”
„Soha se volt a kedvencem Jackson, más zenéken nevelkedtem, de mindig van az autómban néhány rocklemez, amelyen Jackson-feldolgozások is hallhatók. Tipikus XX. századi hős, ikonszerű figura, Elvishez mérhető. Minden könnyűzenei stílusban nyomot hagyott, átveszik, feldolgozzák, továbbviszik a dalait műfajtól függetlenül. Az utóbbi tíz év médiacirkusza biztos hozzásegítette a korai halálhoz. Ennyi lejárató hír minden embert tönkretenne. Persze, nem tudni, mi volt a valóság, de nem hiszem, hogy gyerekeket molesztált volna, szerintem a töredéke sem igaz az utóbbi évek szánalmasan gonosz bulvárhíreinek. A másik, a miskolci Jackson közelebb állt hozzám, ő hozzátartozott, a városhoz, az életünkhöz. Mindig feldobott, mikor breakelt a Széchenyin vagy odajött és azt mondta: Jó a nőd…. A sorsukban is van némi párhuzam, mind a ketten tragikus hirtelenséggel mentek el, és mindkettőt ismerte mindenki, igaz, a mienket csak itt, Miskolcon." (Petruskó Norbert, a Miskolc TV műsorigazgatója)
ez a tartalom innen van minap.hu | miskolci hírforrás
( http://old.minap.hu/plugins/content/content.php?content.2985 )
Juhári Andrea, 2009-06-28 00:00
Hosszú éveken keresztül csak a botrányos, visszataszító bulvárhírekkel jutott címlapra Michael Jackson. Ez a celeb-mélyrepülés is megviselhette idegeit. Milliók imádják, azok is elismerik, hogy ikonszerű figurája volt a XX. századnak, akik finoman szólva nem szeretik ezt a zenei stílust. Van, akit megrázott halálhíre, de akad olyan is, aki közömbös maradt.Olyan ember távozott a popéletből, aki legalább 10-20 slágerrel beírta nevét nagyszüleink és unokáink emlékezetébe is. Milliók siratják, a fél világ rajongott érte. Mi arra voltunk kíváncsiak milyen nyomott hagyott Jackson azokban, akik teljesen más zenei irányzatokat szeretnek. Újságírókat, költőt, kulturális menedzsert kérdeztünk arról, ki is volt Michael Jackson.
„Sohaország”
„Nem lehetett nem ismerni, és nem lehetett az ember teljesen közömbös, nekem más volt a zenei ízlésem, mint a pop, de Jackson nekem is a nyolcvanas éveket jelenti. Misztikus, dekadens: madárijesztő az Ózból, farkassá változó fiú, súlytalan holdjáró, utánozhatatlan koreográfiával, táncos az elnyújtott, üvöltő sötétben, a feketéknek fehér, a fehéreknek fekete és persze zseniális. Pán Péter, aki tényleg gyerek marad, privát Sohaországában. Amikor meghallottam a halálhírét, a 92-es bukaresti koncert vége jutott eszembe. Az énekes a színpad közepén szuperhős jelmezben jelenik meg, begyújtják a hátán levő hordozórakétákat, felemelkedik a levegőbe és elrepül az igazi Sohaország felé. Gondolom, valami ilyesmi történhetett."(Zemlényi Attila, költő)„Megkerülhetetlen”
Tánczos Tamás, az Ifjúsági és Szabadidő Ház igazgatója a popzene megkerülhetetlen alakjának tartja Michael Jacksont. „Nem ezt az irányzatot szeretem, a progresszív rock, a jazz és blues megszállottja vagyok, de millióknak okozott örömöt a zenéjével, ha ilyen sokan rajonganak érte, kell, hogy legyen valami különös varázsa a dalainak. A pop koronázatlan királya, a szakmában mozgó embereknek példakép, viszonyítási alap, mérce. Sokan, sok stílusban dolgozták és dolgozzák még fel a dalait. Jackson slágerei ezer szálon visszaköszönnek. Emberi szempontból, korunk tipikus jelenségét látom Jackson sorsában. Villámgyorsan sztárt csináltak belőle, ideje sem jutott feldolgozni, képtelen volt megküzdeni a hírnév, a pénz, a sztárság átkaival.”(Tánczos Tamás, az Ifjúsági és Szabadidőház igazgatója)„Csak” egy világsztár
„A sors iróniája, hogy jó pár évvel ezelőtt, mint médiában dolgozó ember, már „eltemettem” egy Jacksont, ráadásul földrajzilag és társadalmilag is jóval közelebb állt hozzám, hozzánk: a kilencvenes években sok miskolci által ismert és kedvelt szakállas, táncos kedvű, bolondos srácra gondolok, akiről senki sem tudta, hogy valójában Tibornak hívták, s Szondi telepen lakott. Az igazi nevét talán csak akkor ismerték meg az emberek, mikor tragikus módon, vasúti balesetben elhunyt. És sokan megsiratták. Szóval azért hozom fel ezt a korábbi esetet, mert akkor is látszott, hogy a ma embere könnyebben elérzékenyül s tömegesen fejezi ki szomorúságát valaki távoztakor, ha az illető nem közelálló személy volt, nem családtag, barát, munkatárs - hanem egy kvázi idegen. „Közéleti” ember. Valaki az utcáról, az újságból, a tévéből. Akit csak messziről látunk, csak hallunk róla valamit. És ha meghal, szinte súlyosabb csapásnak tűnik, mint az igazi ismerősök elvesztése. Mégis, számomra a „Dzsekszonok” esetében fordított a helyzet: az a bizonyos roma srác tényleg a „miénk” volt, kicsit nagyzolva: a modernkori miskolci kultúrtörténet része. Michael Jackson meg csak „nem lebecsülve ezzel szórakoztatóipari teljesítményét –, szóval „csak” egy világsztár. Egy távoli valaki. Sok hasonló alak egyike. Lehet, a legjobban látszóké, de akkor sem „lépcsőházunkbeli”. Sőt, szinte minden, amit sztársága, úgymond, második időszakában tett, illetve ami a nevéhez kötődött, csak még jobban eltávolította, talán azok számára is, akik korábban, zenéje rajongójaként, istenített barátként tekintettek rá.Most alighanem azt írják majd emberünkről: olyan megkerülhetetlen „ikon” volt, akit „lehetett szeretni, lehetett gyűlölni, csak közömbösnek nem lehetett maradni iránta”, ahogy mondani szokás. Nos, szerintem nem én vagyok az egyetlen, akit a halálhíre sem különösebben meg nem ráz, sem perverz kárörömmel el nem tölt; majdhogynem hidegen hagy. Lényegében közömbös voltam iránta, mint egy jobb sorsra érdemes médiabohóc iránt. Semleges. (Egy száma tetszett, a többi nem.) Tehetséges ember volt, hozott létre értéket, közben és azután pedig elherdálta megszerzett nimbuszát. Talán a leglesújtóbb, amit most állíthatok erről az életútról: tipikus. Annyira... hogy az már egyedi."(Balogh Attila újságíró)
„A miskolcit jobban bírtam...”
„Soha se volt a kedvencem Jackson, más zenéken nevelkedtem, de mindig van az autómban néhány rocklemez, amelyen Jackson-feldolgozások is hallhatók. Tipikus XX. századi hős, ikonszerű figura, Elvishez mérhető. Minden könnyűzenei stílusban nyomot hagyott, átveszik, feldolgozzák, továbbviszik a dalait műfajtól függetlenül. Az utóbbi tíz év médiacirkusza biztos hozzásegítette a korai halálhoz. Ennyi lejárató hír minden embert tönkretenne. Persze, nem tudni, mi volt a valóság, de nem hiszem, hogy gyerekeket molesztált volna, szerintem a töredéke sem igaz az utóbbi évek szánalmasan gonosz bulvárhíreinek. A másik, a miskolci Jackson közelebb állt hozzám, ő hozzátartozott, a városhoz, az életünkhöz. Mindig feldobott, mikor breakelt a Széchenyin vagy odajött és azt mondta: Jó a nőd…. A sorsukban is van némi párhuzam, mind a ketten tragikus hirtelenséggel mentek el, és mindkettőt ismerte mindenki, igaz, a mienket csak itt, Miskolcon." (Petruskó Norbert, a Miskolc TV műsorigazgatója)ez a tartalom innen van minap.hu | miskolci hírforrás
( http://old.minap.hu/plugins/content/content.php?content.2985 )