Emlékeztetve a vidéki színházak hajdani reklámfogására – kis jóakarattal – ezúttal is írhatnánk: „Budapesttel egy időben!” Mert Hanoch Levin izraeli író darabja a Pesti Színházban csak a múlt év őszén került színre. Előtte kicsit megfuttatták a Házi Színpadon, aminek sokféle oka lehet. Netán kipróbálták, hogy mennyire életképes? Nem csodálkoznék ezen, mert a szöveg angol fordításban (Orbán Eszter) került hozzánk, amit aztán Parti-Nagy Lajos magyarított – szabad kezet kérve és kapva. Nem tudom elhinni, hogy nincs Izraelben egy magyar anyanyelvű, s ott meghonosodott literátor, aki mindkét kultúrában otthonos. Tudniillik, így nem igazán derülhet ki számunkra, hogy mi is ennek a korán elhunyt izraeli írónak és színházművésznek a sajátos – a mindenki mással összetéveszthetetlen – értéke; a gondolkodásban és a nyelvben, amelyben élt, kifejtve, kifejezve az „életről mint olyanról” alkotott nézeteit. Persze, ha a rendező izraeli, mint Pesten volt, az nagy segítség…
Úgy érzem, olyan tükör ez a darab, melyben az ember groteszk formában, nevetséges képekben láthatja magát. És mennél sorsdöntőbb helyzetben, mennél fennköltebb igazságokat vél mondani – annál komikusabb, egyszersmind sírni valón tragikus is. (Mindezt látjuk, ha magunkba nézünk, s még inkább, ha a képernyőre vetjük tekintetünket.)
A miskolci Játékszínben nem a negyedik, hanem négy falon át tekinthetünk be egy idősödő házaspár szobájába. Ez létük fizikai ketrece. Bozóki Mara díszlete afféle kísérleti kamrának is felfogható. De még inkább be vannak az alanyok zárva önmaguk életébe, sorsába. Ha úgy tetszik, helyzetük hálójában vergődnek. Mindezt tulajdonképpen csak akkor észlelik, mikor egy éjszaka szívszorításra riad fel a férfi, s a vélt halál közelében rádöbben sivár, örömtelen életére. Természetesen azt kezdi hibáztatni, aki harminc éve a legközelebb van hozzá – vagyis a mellette alvó, álmodó feleséget.
Ez eddig nagyszerű, és – mint „otthonról is” tudhatjuk –, hiteles kép, képlet. Ám nem könnyű a változó helyzeteket, lélektani szituációkat szinte csak szöveggel megteremteni a tenyérnyi térben. Az izgalmas verbalizmushoz – ezt nem kis nosztalgiával mondom – a mi „magyar izraelitáink” (Karinthy Frigyes, Molnár Ferenc, Szomory Szép Ernő és persze Örkény) hiányoznak. Mert híven a tragikomikumhoz, egyre a pátosz és az irónia között imbolyogva kellene a két elszürkült sorsú ember életét vízióba lendíteni. De mintha az előadás létrehozói híjával volnának az irónia és az önirónia adományának.
A rendező (Lévay Adina) sajnos nem tud szabadulni a megfelelés kényszerétől. Minden nagyon jó, csak ne lenne annyira kimódolt. A megfelelés fontossága plántáltatik a színészekbe is. Ez aztán még a műfajra termett Máhr Ágit is valamiféle teljesítményre sarkallja; nem a „hogylétből” fakadó jelenlétre. Nem kellene ezt ennyire csinálni – mondá Somlay Artúr egykoron kollégájának. Én is ezt mondom Bősze Györgynek – teljes tisztelettel. Áron László a magányos ember szerepében viszont helyi értékének megfelelően volt jelen. A zenei effektek – hegedűn élőben – igényességről, ízlésről tanúskodnak. A darab végén – mint reminiszcencia – elhangzik Poe hollójának kísérteties refrénje: „Soha már…” Ezen érdemes elgondolkodni.
Gyarmati Béla
Az élet mint olyan
2008-04-18 00:00 – Gyarmati Béla
- Kategória: ROVATOK: > KATTANJ RÁNK!
- Hozzászólás: 0
- Megtekintés: 173
- -
Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Kovács Viktor
- Főszerkesztő: Molnár Péter
Reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a
MIKOM Nonprofit Kft.
Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Értékesítési vezető: Bartus Sándor
E-mail: bartus@mikom.hu
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: info@mikom.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.