MiNap Online

Bámulatos, hogy mennyire hisznek az írott szó erejében az osztrák és német kereskedők. Kiteszik a boltba a táblát: „Magyar, ne lopj!” és azt képzelik, hogy ez hatékony óvintézkedés. Majd jön a sunyi magyar, és már dugná az inge alá a márkás cuccot, a csizmaszárba meg az ékszert, de akkor hirtelen szemébe ötlik a tiltás, elszégyelli magát, fülig vörösen visszacsempészi a polcra a holmikat és kisomfordál az üzletből.
Ajaj, kedves sógorok és szomszédok! Jobb, ha tőlünk tudják, hogy ha ilyen egyszerű lenne a dolog, akkor már régen táblásítottuk volna erdeinket, a színesfémből készült szobrokat, jelzőkábeleket és a fejünk se fájna. De egyelőre nem foglalkozunk ezzel a módszerrel. Többek között azért nem, mert tudjuk, hogy a tolvajok zöme nehezen birkózik az olvasással, és mivel nem tudná kiböngészni, mi áll a táblán, nem is törődne vele.
Viccelődök itt, de azért azt is meg kell mondanom, hogy bosszant ám minket egy kicsit az osztrák és német kereskedők óvintézkedése. Főleg azért, mert általánosít, pedig mifelénk sem tolvaj minden turista. Valamivel többen vagyunk mi, akik se a határon túl, se innen nem nyúlunk ahhoz, ami a másé.
Így aztán ki is kérhetnénk magunknak a megalázó figyelmeztetéseket, sőt még azt is elkövethetnénk, hogy a boltinál is nagyobb méretű táblákkal tűzdelnénk tele a határunkat. Mondjuk, az lenne ráírva az egyikre, hogy „Ne habozz a más vizébe, osztrák!”, a másikra meg az, hogy „Háztartási hulladékod hord a saját kukádba, német!”

Bekes Dezső