Azok a miskolciak, akik rendszeres színházlátogatók és már nem éppen fiatalok, 1961-től mostanáig, immár harmadszor láthatják, miként keresi nyolc nő a bűnöst – aki nyilván köztük van – egy havas karácsonyon, mikor oly hirtelen foszlik szét a lelkekben az áhítat, s tűnik tova a szeretet – a távoli házból.
Robert Thomas – a francia szerző – színházi ember; természetesen szerepdarabokat ír. S hol szárnyalhat szabadabban fantáziája, mint egy bűnügyi vígjátékban, melynek bonyolítása közben a legszélsőségesebb (tragikus, komikus, groteszk etc.) szituációkat teremtheti.
A tér egy polgári otthon nappalija különböző járásokkal; s mindennek fölérendelve (vertikálisan építve) a ház urának hálószobája, ahol a férj, apa, testvér, sógor, vő illetve gazda most holtan fekszik. „Hosszú hegyes tőr… íme bizonyság Isten előtt, gyilkos erőszak ölte meg őt”. (Minek keressem a szavakat, mikor már Arany János megtalálta?) S ha már itt tartunk – a megváltoztatandók megváltoztatásával – akár valamiféle tetemrehívásnak is felfoghatjuk a történetet.
De ki ölte meg Marcellt családtagjai, vagy alkalmazottai közül? Ebben a közegben, ahol kölcsönös vonzásban és taszításban élnek együtt a különböző korú, és karakterű nők, mindenkinek van oka gyűlölni és szeretni.
Dramaturgiai patent, hogy senki sem menekülhet; mindenkinek a ház fogságában, és saját lelki kalodájában kell léteznie.
A szerepjátszás nagy lehetőségeit nyújtja a darab; számomra ezért nagyon izgalmas. Hisz – valljuk be – mindannyian szerepjátszásban élünk, vagy kényszerülünk élni. Nem is mindig mi választunk; megtalálnak bennünket az adekvát szerepek – a családban, a szakmában, a közéletben…A jó szereposztású, ritmusérzékeny(!) bemutató közben, valami azért nyugtalanít. Mintha nem fogalmazta volna meg igazán színészei számára szerepük sokrétűségét, lehetőségeit és lehetetlenségeit – a játékmesterként rutinos rendező? Úgy vélem Balikó Tamás túl sokat bízott a színészek intellektusára, gyakorlatára, ösztönére. Így aztán nem mindenki futhatta legjobb formáját, s sztereotípiák is előfordulnak. Jancsó Dóra (Suzon), Kertész Marcella (Pierette) Kerekes Valéria (Mamy), Szegő Adrien (Louse) több segítő elemzéssel, egyedibb, karakteresebb lehetett volna. Ezzel szemben Seres Ildikó disztingvált úriasszonyának sokrétű metamorfózisa, Máhr Ági vénlányának frusztráltsága, Péva Ibolya házvezetőnőjének szertelen szeretetéhsége, kinőhetetlen naivitása emlékezetes. Pap Lívia (Chaterine) kellemes meglepetés. Végig élvezhetjük intenzív a jelenlétét. Egy-két pótcselekvése, például mikor ujjára tekergeti haját, nagyon jellemző a bakfisra, s ugyanígy dacreakciói, csibészes húzásai, túlzásai. Végső tirádája azonban a színpadfenéken…? Hát, nem tudom. Azt azonban igen, hogy elkelne nekünk – a főrendező mellett – egy par excellence rendező is.
Gyarmati Béla
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.