MiNap Online

Ültünk a baráti asztal mellett, és mély redőket gyűrt homlokunkra a kérdés: miként lehetne meggyőzni a szegedieket róla, hogy nem ildomos lenyúlni a másik város fesztiválját? Mert az a védekezés, hogy náluk nem csak kocsonyát, hanem disznótorost is kínálnak, a békáról pedig szó sem esik, ugyancsak gyenge. Legalábbis innen, Miskolcról nézve.
A szűk körű összejövetelnek – mondhatni: összeesküvésnek – egy avasi pince adott otthont. Így aztán nem kell különösebben magyaráznom, miért hágott egyre magasabbra bennünk a patrióta hevület, s hogyan jutottunk el odáig, hogy a vérmesebbje nem jogi lépést, anyagi kárpótlást, hanem visszavágást, ha úgy tetszik, nemes bosszút követelt. „Ha ők úgy, akkor mi is úgy” – jelszóval.
Van, aki példaként említette azt a regénybe szőtt, sőt meg is filmesített legendát, hogy egy alföldi város polgárai a török időkben fondorlatos módon ellopták a szomszéd településtől a beszélő köntöst. Azt a ruhadarabot (kaftánt), melyre a budai pasa ráhímeztette a parancsát: e város és szorgos polgárai az ő személyes védelme alatt állnak, mivel kötelességtudó adófizetők. Ezért aztán senki emberfia ne merjen errefelé rabolni, markecolni! A köntös tehát a szó szoros értelmében aranyat ért. A bosszú nem is maradt el…!
Hogy volt-e alapja a legendás lopásnak, azt nem lehet pontosan tudni. De annyi biztos, hogy a két szomszédvár (Kecskemét és Nagykőrös) sokat vetélkedett történelme során. Miskolcról és Szegedről ezt nem lehetett elmondani. Legalábbis eddig. Kár lenne tehát elrontani a szívélyes viszonyt, stílszerűen fogalmazva: a béka feneke alá szorítani a barátságot. Mert ugyan mit szólnának hozzá a szegedi patrióták, ha a kocsonyáért cserébe boszorkányszombatokkal színesítenénk a fesztiválunkat?!

Bekes Dezső