MiNap Online

A piacra járó emberek tudják, hogy a zöldséges standoknak mindig megvan a maguk sajátos szaga. Néha teljesen összekeveredik, de néha egyenként is megkülönböztethető ebben a hagyma, paprika, barack, sárgadinnye stb. természetes illata, kipárolgása, ahogy az kell. A szupermarketekben ilyen szagot valahogy még a legmonumentálisabb zöldséges pultoknál sem érezni soha – aki nem hiszi, próbálja ki! Volt, hogy kíváncsiságból egyenként is megszagoltam ezt-azt: nos, a messze földről érkezett zöldpaprikának például nem hogy zöldpaprika, de semmilyen szaga nem volt, a kajszibaracknak pedig volt ugyan valamilyen, de az leginkább a keserűmandulára emlékeztetett. (?) S ha az „illatuk” ilyen, milyen lehet az ízük?

Többször nekirugaszkodtam már – szerintem nem csak én – kiokosodni benne, hogyan fajulhatott idáig a helyzet az uniós csatlakozás után, hogyan szorulhat ilyen arányú zöldség-gyümölcs behozatalra (és milyen behozatalra!) egy ilyen egyedülálló mezőgazdasági adottságokkal rendelkező ország. Nézegettem a különböző elemzéseket, s valahogy egyre gyakrabban kezdtem kívánni a készítőiknek, hogy lehetőleg életük végéig ne egyenek mást, csak marokkói karalábét, portugál földieperrel!

- „A behozatalnak az uniós csatlakozással párhuzamos megugrásában (és általában az új feltételekhez történő lassú alkalmazkodásban) nagy szerepe volt a csatlakozás előtti elhibázott vám- és támogatáspolitikának, ami ahelyett, hogy enyhítette volna, tovább növelte a csatlakozási sokkot. Fokozatos átmenet helyett ugyanis gyakorlatilag 2004-ig fennmaradtak a bőkezű támogatások, illetve az importot korlátozó magas vámok” – áll például a Kopint-Tárki  magyar gyümölcs piaci helyzetével foglalkozó elemzésében.

Szóval nem most van gond, az a rendszer volt hibás, ami még védte és támogatta a hazai piacot. Mondják ők. De tovább is van, mert miközben az elemzésben kifejtik, hogy „számos gyümölcsféle behozatala három-ötszörösére nőtt 2008-ig – az őszibaracké több mint tízszeresére” – mintegy vigasztalásul hozzáteszik, hogy „az import aránya a hazai fogyasztásban így is csak néhány gyümölcs esetében haladja meg a 20 százalékot”, szóval az árusított gyümölcsöknek átlagban „csak” az ötöde külföldi.

Könyörgöm – még ha igaz is – hát nem elég az!? Magyarországon, amit régi időktől fogva Európa éléskamrájának neveztek? Persze a szakemberek is érzik a helyzet tarthatatlanságát, és történnek lépések a helyzet javítására. Ilyen például a magyar dinnye népszerűsítése, és ilyen a Magyar termék rendelet is, amely azt célozza, hogy a fogyasztók vásárláskor egyértelműen tisztában legyenek vele, mely élelmiszerek származnak Magyarországról. Borítékolható, hogy az EU emiatt megint egyszer kiátkoz majd minket a civilizált államok sorából – nyilvánvalóan sérti az „uniós versenyjogot” (magyarán a multik érdekeit), ha a hazai vevőt megfelelően tájékoztatják, magyar paprikát vásárol-e, vagy esetleg dioxinnal dúsított brazil készítménnyel ízesíti a gyerek tízóraiját – de hát majd csak kibírjuk ezt is valahogy.

S még mindig így járunk jobban.