Telepfelszámolás

2014-06-27 00:00Mike György Szerzők listája

A miskolci cigány kisebbségi önkormányzat elnöke a május 8-i közgyűlésen azt mondta, hogy a cigánytelepek felszámolásáról már húsz éve szó van és ez a cigány emberek számára is fontos. Ennél hitelesebb hang nem is igazolhatta volna a Fidesz-KDNP városvezetésnek azt a programját, amelyet a nyomortelepek felszámolásáért indított el. Azóta persze a cigány kisebbségi önkormányzat elnöke is meggondolta magát, és tiltakozik. Az ellenzék szintén tiltakozik, mindkét oldalon, sőt, már maga Tamás Gáspár Miklós is tiltakozik. A szocialisták, amikor hatalmon voltak, hagyták a tömeges fészekrakást, és szótlanul nézték a telepeken élők nyomorát is, most pedig nem szűnnek meg kritizálni a városvezetés intézkedéseit.

Jó-jó, mondják, de mi lesz a Lyukóban lévő teleppel, ahol jellemzően nem önkormányzati, hanem magánlakásokban laknak az emberek. Jó-jó, de a Fidesz összekeveri a tisztességes és a tisztességtelen embereket, és mi lesz az előbbiekkel. Jó-jó, de nem lehet a bérleti jogviszony megszűnését feltételekhez kötni. Stb. stb. Mégis a szocialisták mai állapotaira jellemző módon a május 8-i szavazás során salamoni döntést hozva, tartózkodtak. Abból, talán, nem lehet semmi baj ... A Jobbik egészen más okból ellenzi a telepfelszámolást. Ők itt Miskolcon is folytatják az ösztönpolitizálást, és darálják azt, ami az embernek ösztönszinten, először az eszébe jut. Nekik nem elég „radikális” a városvezetés programja.

Ők minden egyes telepen lakót és a családjukat kipenderítenék az utcára, akkor is, ha van érvényes bérleti szerződésük, akkor is, ha nincs. Az, hogy mi törvényes és mi nem, az őket, cseppet sem zavarja. „A törvény mi vagyunk”, vallják kimondatlanul. Egyik nap felvonulást szerveznek, és jellemzően annak a Zagyva György Gyulának a vezetésével, aki nem a Jobbik tagja és ma már nem is országgyűlési képviselő. A másik nap pedig leülnek a szocialistákkal és a cigányszervezetekkel egy asztalhoz tárgyalni. Vajon miről?

A Jobbiknak, ugyanúgy, mint a szocialistáknak nem a miskolciak a fontosak, hanem az, hogy ők tűnjenek föl az egyetlen szépnek, okosnak, mindenki más pedig tehetetlennek. Kimondják a problémát, a megoldást azonban akadályozzák, hol tüntetéssel, hol ellenszavazatokkal, hol a tömeget heccelő sajtótájékoztatóval. Saját, érvényes megoldásuk viszont nincs, és ezt jó okkal mondom. Létezik ugyanis az országban olyan város, ahol a polgármester is jobbikos, és a Testület is jobbikos, ahol tehát a Jobbik programját valósítják meg, immár négy éve. Ez a város Tiszavasvári. Mindenki menjen el bátran Tiszavasváriba, és győződjön meg a saját szemével a Jobbikos „csodáról”. A cigánytelep még mindig ott van, a romák száma nőtt, amióta a jobbikosok vezetik a várost, és ami igazán szomorú: az ott lakók szerint szinte folyamatos hepatitis járvány van a patkányinvázió miatt. Kimondták, megoldották … Miért lenne más a helyzet itt Miskolcon, vagy bárhol másutt az országban jobbikos vezetés alatt?