MiNap Online

A 85. Ünnepi Könyvhét zajlik a napokban. Ezúttal nem a könyv és az olvasás (sok évtizedes) válságáról fogok írni, nem is a rendszerváltás utáni furcsa kivirágzásáról, erről minden évben olvashatunk így június 12. körül, hanem Szabó Dezsőről, akitől ezúttal egy novelláskötet jelent meg. Ma már a gimnáziumi tanterv része, művei szabadon megvásárolhatók, de a 20. századi magyar kultúra egyik meghatározó alakjának, Szabó Dezsőnek a neve a szocializmus 46 éve alatt teljesen ismeretlen maradt a gimnáziumi tanulók előtt, műveit nem adták ki a kiadók, a könyvtárakban pedig eldugták, vagy eltüntették őket. (Ahogy pl. Márai, Wass Albert, Nyírő és Tormay Cecile műveivel is tették.) Így aztán Szabó Dezső alakja, és a legjelentősebb, legsikeresebb regénye, Az elsodort falu, igazi mítosszá vált ezeknek az évtizedeknek az értelmiségi köreiben.

Én magam először Nyugaton olvastam harminc évvel ezelőtt, és rendkívüli hatást tett rám, azóta többször is újraolvastam. Nyelvezete teljesen egyedülálló a magyar irodalomban, végtelenített mondatai rendkívüli erővel áradnak, magukkal ragadják az olvasót, a regényre valóban illik a közhely: nem lehet letenni. Szabó Dezső legnagyobb regényével a magyarságot akarta fölrázni, hogy nyissa ki a szemét, mert különben el fog tűnni a saját országában.

Érthető, hogy radikálisan megosztotta a magyar társadalmat. Fontos megjegyezni viszont, hogy a rasszizmussal, antiszemitizmussal vádolt Szabó Dezső a faj fogalmát nem biológiai, hanem szellemtörténeti értelemben használta, tehát egy adott történelmi és kulturális hovatartozást jelentett a számára. Így aztán érthetővé válik az is, hogy miért gyűlölte zsigerből a nácikat, és miért tartotta őt Szálasi az egyetlen méltó ellenfelének, és az is, hogy a zsidótörvényeket már egyértelműen elítélte (!). Az viszont innen nézve már érthetetlen, hogy miért volt indexen a szocializmusban. Az elsodort falu központi témája a Monarchia középosztályának a lesüllyedése, és ezen keresztül az egész magyarság pusztulása az első világháborúban. Szabó Dezső mindezért a szabadversenyes kapitalizmust, a pénzt teszi felelőssé, és lényegében forradalomra hívja föl a magyar középosztályt és a parasztságot. Ahogy Kassák Lajos fogalmazott 1919-ben: „Szabó Dezső nem forradalmár,  … hanem hatalmas forradalmasító erő.”               

A regényíró Szabó Dezső, ha lehet mondani, talán még nagyobb politikai gondolkodó volt, aki számtalan fontos tanulmányt, esszét hagyott hátra, amelyek tele vannak finomabbnál finomabb megfigyelésekkel, és eredeti gondolatokkal, iróniával, sokszor gyilkos kritikával. Mivel abszolút őszinteség, feltétlen szókimondás, és meg nem alkuvás jellemezte, előbb-utóbb szembe került mindennel és mindenkivel, azokkal is, akik korábban harcostársai voltak, erre talán a legjobb példa Bajcsy-Zsilinszky Endre. Fiatal tanár korában gyilkos kritikával illette Tisza István politikáját is, és ezért a Nyugatban tárt karokkal fogadták. Ebben az időszakban írta novelláit, amelyek sok műítész szerint a leginkább maradandó írásai, amelyeken talán a legkevesebbet fogott az idő.

A Lazi könyvkiadó Szabó Dezső novelláit fogja kiadni három kötetben, amelyből az első most jelent meg a könyvhétre. A címadó novella, az Éjszaka Erdélyben az 1918-19-es katasztrófát olyan hű, és kifejező módon írta le, mint senki más a magyar irodalomban. A román uralomátvételt „hegyekig lobogó mérhetetlen autodaféban” siratta. A főszereplő öreg birtokos közvetlenül a román csapatok megérkezése előtt még „tort ül”, aztán meghal, de előtte meghagyja, hogy egyetlen unokája gyújtsa föl az udvarházát, az ősi lakot. Kis ízelítő a Szabó Dezsői hangból: „Csinálj zajt, hejehujázz, tombold ki a ház oldalait. Oh, hogy nincs cigány, mikor a végső tort tartjuk. Az én torom és Erdély torát.”