További rezsicsökkentés

2013-10-14 17:08Tóth Gy. László Szerzők listája

Magyarországon, az elmúlt évtizedek elhibázott gazdaságpolitikája következtében rendkívüli módon megnövekedtek a lakások rezsiköltségei, miközben a bérek a nyugat-európai átlag töredékét teszik csak ki. Ugyanakkor az időközben külföldi kézbe került gáz és energetikai szolgáltató cégek sokszor extraprofitot realizáltak, amit nem egyszer a magyar állam szerződésben garantált az érintetteknek. Ezt a méltánytalan és lehetetlen helyzetet a rezsicsökkentés következetes végig vitelével igyekszik felszámolni az Orbán-kormány.

Kissé meglepő, hogy a multinacionális cégek a magyarországi szocialisták és a balliberálisok között találtak megértő társra.
Ráadásul az állam mellett néhány önkormányzat is aktivizálta magát. Miután Kriza Ákos Miskolc polgármestere és munkatársai megtalálták a gáz beszerzésének olcsóbb módját, a város vezetésének lehetősége nyílott arra, hogy olyan új szabályozást fogadjanak el, melynek keretében Miskolcon tovább csökkennek a családok terhei, és ez a jövőben Miskolcon az önkormányzati lakásokat is érinti majd. Ezzel újabb 317 lakás közterhei csökkentek, mivel kevesebbet kell majd fizetni a fűtésért és a meleg vízért.
Annak ellenére, hogy az úgynevezett „baloldali demokratikus ellenzék” szerint ezek csak megtévesztő manőverek a kormány részéről, a csekkeken egyre kisebb számok szerepelnek.

És ez a lényeg!