Sok szó esik mostanság a közbiztonságról – teljes joggal – az emberek ma is szeretnék biztonságban tudni értékeiket, önmaguk, szeretteik testi épségét. A bűnüldözésnek nagyon gazdag irodalma van, az emberiség történetének szerves részét képezi, ahogyan egy-egy adott korban, a társadalommá szerveződő közösségek megpróbáltak fellépni azok ellen, akik megszegték szabályaikat, törvényeiket. Annak is megvan az irodalma, ahogyan az idők folyamán, a bibliai „szemet szemért” elvétől, a megtorlás jogától sikerült eljutni a liberális „ejnye-bejnyéig”, a nyilvános elrettentéstől „prevencióig”, „rehabilitációig”.
Tapasztalatai alapján ki-ki eldöntheti, melyik lehet a hatásosabb, annyi azonban bizonyos, hogy manapság maga a társadalom is ellentmondásos helyzetbe került. Tévénézőként, hírfogyasztóként ugyanis kifejezetten szórakoztatja a bűn (rászoktatták) – emberi szabadságjogait érezné korlátozva, ha elzárnák az ilyen információktól. Egészen más azonban a helyzet, ha ő maga válik áldozattá. Ami bizony előfordulhat, mert a bűn nem válogat.
Most ott tartunk, hogy mindenki mindent a bűnüldöző szervektől, az igazságszolgáltatástól vár, ha szóba kerül a közbiztonság. Ők azonban egyedül nem boldogulnak a feladattal (nem is boldogulhatnak, nem lehet mindenki mellé rendőrt állítani) ha nem társul ehhez egyfajta társadalmi morál, közmegegyezés. Össztársadalmi szinten kell eldöntenünk, hogyan viszonyulunk a bűnhöz. Hogy élből, zsigerből, akár a napi közbeszédben is elutasítjuk-e, vagy afféle kellemes borzongással, elfogadjuk a mindennapok velejárójának.
Tízből nyolcan ma is a rendőröket kezdik el szidni, ha kirabolják, nem a rablót. A kegyetlen bűnözőt a közbeszédben nem senkiházi aljas patkánynak, a társadalom söpredékének szokás nevezi, hanem „nehéz fiú”-nak, „kemény fiú”-nak. (Amivel mintegy példának állítják a fiatalok elé, mert ki ne szeretne kemény fickónak tűnni, 30 éves kor alatt?) A sorozatrablót, lefülelt gyilkost nem köpik szembe, nem közösítik ki – semmiféle közmegvetést nem érezhetnek, sőt! Sorban állnak náluk a tévéstábok a börtönben, kalandjaikból könyvet, filmet csinálnak, nem egy közülük tömegével kapja a „rajongói” leveleket.
A vétlen áldozatra maga a hatóság szokta mondani, hogy „rossz helyen volt, rossz időben”. Ami azt sugallja, mintha ő tehetne a saját végzetéről, nem az a sz.házi, aki esetleg minden különösebb ok nélkül meggyilkolta. Az áldozatok személyazonosságát nem divat titkolni - Bándy Kata nevét mindenki ismeri – a gyilkosáét szinte senki. Mint ahogy a domonyvölgyi gyilkos sem domonyvölgyi gyilkosként szerepel a lakcímbejelentőben, mégis ez a jobb sorsra érdemes terület lett megbélyegezve.
Mondjuk ki: a társadalom ma a látens bűnpártolás állapotában van – ilyenné tették. Amíg ebben nem lesz változás, amíg nem kezdődik el egyfajta erkölcsi nevelés már a gyermekkorban (amire nagyon helyes törekvések vannak) addig nem létezhet igazi közbiztonság.
Ha olvasói érdeklődés hiányában nem lesz milliós üzlet a börtöntöltelékek emlékiratainak kiadása, akkor nem adnak ki ilyeneket. Ha elkapcsolunk arról a csatornáról, amelyiken a sztárolt, szadista gyilkos nyilatkozik a tettéről, akkor nem fognak ilyen interjúk készülni.
Mindenkiben tudatosulnia kell, hogy a bűn nem csak akkor üldözendő és elítélendő, ha esetleg mi vagyunk az áldozatok, hanem mindig, mert a társadalom egészséges működését, mindennapjaink biztonságát veszélyezteti.
Szepesi Sándor
Bűn az élet?
2012-10-07 00:00 – Szepesi Sándor
- Kategória: ROVATOK: > ZÁRÓJELBEN
Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Kovács Viktor
- Főszerkesztő: Molnár Péter
Reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a
MIKOM Nonprofit Kft.
Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Értékesítési vezető: Bartus Sándor
E-mail: bartus@mikom.hu
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: info@mikom.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek