MiNap Online

Mindig nagyra értékeltem a Múzsa-díjhoz hasonló kezdeményezéseket, különösen jó érzés látni, ha fiatal tehetségeket jutalmaznak, mint a napokban történt. Biztató, hogy a mai világban is vannak családok, gyermekek, akik a sok, divatos kísértés közepette is fontosnak érzik, hogy időt áldozzanak a kultúrára, a művészetre - még akkor is, ha egy világ mesterkedik azon, hogy elvegye ettől a kedvüket. Egy anyagias, hamis értékekkel teli világ, amelyik csak azt a teljesítményt hajlandó elismerni, amelyik sok pénzt, látványos boldogulást eredményez.

Hadjárat folyik minden ellen, ami még szemben állhat ezzel a szemlélettel, a pénz kizárólagos hatalmával – legyen az kereszténység, nemzeti kultúra – s azok, akik ezt a világot létre hozták, nem válogatnak az eszközökben.

A történelem emberöltőnként egyszer, általában mindig megmutatja, mennyire egyedül vagyunk mi, magyarok. Egyedül örömeinkkel, bánatainkkal, céljainkkal, tehetségeinkkel. Csak a múlt században kétszer bíztunk a nagybetűs, Művelt Nyugat segítségében – 1920, 1956 - ígéretekben, házi labancokban akkor sem volt hiány. Az eredmény ismert, nem írom le újra.

A tanulságot viszont nem árt újra és újra elismételni. Csakis magunkra számíthatunk, és a múlt szombati Békemenet megmutatta, hogy az összehangolt ellenkampányok, nemzetközi támadások ellenére – vagy talán éppen azért – ennek most már nagyon sokan tudatában vannak. Egyszer volt Budán kutyavásár, a magyarok már nem akarnak grafikusnak tanulni Párizsban, vagy cukrászdát nyitni Bécsben – azt akarják, hogy hagyják őket békén a hazájukban.

Az 56-os egymásra találást idéző menet azt is megmutatta – ugyanúgy, mint akkor - milyen sokat tehetünk egymásért. Itt, a határokon belül nincs Brüsszel, nincs IMF, itt csak mi vagyunk egymásnak. Mi vagyunk a boltban, a rendőregyenruhában, az orvosi rendelőben, a tanári asztal mögött, a buszok vezetőfülkéiben vagy éppen az utasai között. Mi vagyunk a felelősek érte, hogy minden nehézség, külföldi nyomás ellenére, mennyire tudjuk élhetővé tenni egymás hétköznapjait, kibontakoztatni fiataljaink tehetségét – hogy mennyire engedjük magunkat megosztani, hiszterizálni.

Szombaton együtt vonult a boltos, a rendőr, az orvos, a tanár, a buszsofőr, a politikus, és még nagyon sokan mások. Hazájukért demonstráló, magyar emberek, akik talán érzik, talán már tudják is, hogy egymáson, az országunkon csakis mi tudunk segíteni, együttesen.

Mi magunk.

Szepesi Sándor