Ünnepi bevásárlás

2011-12-04 00:00 – Szepesi Sándor Szerzők listája

Már nem is tudom, mikor honosodott meg a köznyelvben az „ünnepi bevásárlás” kifejezés - mikor vált annyira kizárólagossá, hogy manapság már ez a mérce. Folyamatosan mutatják a sajtóban a statisztikát, hány kiló sonka, hurka, szaloncukor, műszaki ketyere, miegymás fogy – ha sok, akkor jó az ünnep, ha meg kevés, akkor rossz. A fontos hangulati elemnek számító „ünnepi forgatagok” igazából semmi másról nem szólnak, mint hogy költsük a pénzt. Ha nincs, akkor hitelből. Még mindig.

Azt mondják, nagyon sok mindent elárul, melyik nép hogy ünnepel. Hát úgy, hogy előtte (közben) megpróbál jól bevásárolni! Manapság ebben már nincs nagy különbség. 

Rég nem az ünnepeket ünnepeljük, hanem azt a kereskedelmi imázs-t – annak szeretnénk megfelelni - amit a multinacionális áruházláncok köréjük építettek. Csak hát az a gond (már akinek) hogy ez az imázs mindenhol a világon egyforma: legyen szó Coca Coláról, Valentin-napról, Húsvétról vagy éppen a Karácsonyról – éppen azért, mert a multik építették. Ők pedig nem tudnak máshogy, csak „multiul”.

Multiul? A Bikini együttes énekli: „A pénz az isten, az ördög örül. Jobb ha megtanulsz ördögül!”

New York-tól Hong Kong-ig, Párizstól Rómáig ugyanazokat a reklámokat, dekorációkat, termékkínálatot találjuk ilyenkor, adventkor is. Ha bemegyünk egy magyarországi plazába, legfeljebb a biztonsági őrök kulturális színvonala képvisel némi nemzeti sajátosságot, de annak sem örülünk valami nagyon.

Másik gond, hogy ezek a kereskedelmi imázs-ok a nyugati, jóléti társadalmak boldog korszakában, rájuk alkalmazva lettek kitalálva. Nekünk itt a keleti végeken jószerével a rendszerváltástól csak szánalmas, eladósodott erőlködésre futotta, hogy megpróbáljunk valahogy hasonlítani hozzájuk. Most viszont, hogy egész Európában kipukkadt a lufi, a végeken csattan igazából az ostor.

„Nem is olyan vidám, én elismerem. Ha itt élne zokogna Woody Allen” – szól tovább a Bikini-nóta.

Kultikussá emelt közhelyekkel csábítanak minket, mint például a „legalább Karácsonykor…” Legalább Karácsonykor legyen ez meg az… jó cucc, elit kaja, elegáns kirándulás, stb. Az a baj, hogy az általános életszínvonal, meg a családi büdzsé nemigen nézi a naptárt. Később is élni kell, és ha erejünkön felül túlköltekezünk „legalább Karácsonykor”, utána mi lesz? Várjuk a világvégét, vagy fizetjük a ránk tukmált fogyasztási hitelt, míg bele nem gebedünk? Hogy „legalább Karácsonykor” ott ciripeljen a gyereknél a legújabb okos-telefon?

A „várakozás időszaka…” - a kereskedők az ünnep előtt általában azt várják, hogy lehetőleg jó sok mindent el tudjanak adni, a vásárlók pedig azt, hogy lehetőleg jó sok mindent meg tudjanak venni. Mindez idén valószínűleg jóval szűkösebb keretek között zajlik majd – tisztelet persze a kivételnek - de a kereskedelmi „szűkösség”, az összes negatívuma mellett, kicsit talán hozzájárul, hogy rátaláljunk az ünnep igazi lényegére.

Szepesi Sándor