MiNap Online

1956-ra emlékszik most hétvégén az egész ország, és talán nincs is olyan emlékhely, ahol ne hangzott volna el annak legfontosabb üzenete: ’56 októberében egy hazug rendszer ellen, a magyar nemzet szabadságának biztosítása érdekében indult el a forradalom. Az akkori események 33 évvel később meg is hozták a szabadságot, erre emlékszünk minden évben. Vagyis megemlékszik az, aki tudja, érti, miért szól a zene, verselnek a diákok, és helyezik el a koszorúkat azoknál a szobroknál, tábláknál…
Merthogy úgy tűnt – legalábbis nekem és legalábbis Misley Emese emléktáblájánál –, hogy nem mindenki tudja, hogy azokra az emberekre emlékszünk, akik vérüket, életüket adták a mi szabadságunkért, azokra, akik mártírhalált haltak, akiket orvul lőttek agyon ÁVH-sok golyói, nem tudták hogy magyarok ezrei haltak meg a forradalomban és azt követően, sőt gyermekek úgymond „véletlenül”, iskolából hazamenet. Nem tudták, vagy legalábbis nem érdekelte őket.

Péntek délután persze nagy a forgalom a belvárosban, mindenki siet a gyerekért, siet haza, siet intézni a dolgait, hogy együtt lehessen a családjával, szeretteivel a hétvégén. Mindeközben pedig elfeledkeznek, hogy azokra emlékszik a tömeg – mely éppen őt, esetleg pillanatnyilag akadályozza célja elérésében –, akiknek meg kellene köszönjük mindannyiunknak, hogy ma szabad országban élünk. Több szónok fogalmazott úgy, hogy a forradalmat követően történelmet hamisítottak az akkori vezetők, nem volt szabad beszélni arról, ami akkor történt, az iskolában sem taníthatták a valóságot, – ahogy Várhegyi Zoltán mondta a Hősök temetőjében – a nemzeti öntudatot akarták módszeresen kiirtani a magyarokból.

Talán mindennek köszönhető, hogy ma sok ember nem is tudja, mire emlékezik októberben az a tömeg évről évre. Hiszen az öntudat kiirtására határozott törekvések voltak, a szabadság közben mégis eljött, hiszen éppen az ’56-os forradalom és szabadságharc után ingott meg először a Szovjetunió, majd 33 év múlva össze is omlott. Húsz év alatt pedig született, fel is nőtt egy nemzedék, akiknek a szabadság már természetes, nem tudnak elképzelni egy világot anélkül. Márai Sándor szavaival: „És kérdik, egyre többen kérdik, Hebegve, mert végképp nem értik – Ők, akik örökségbe kapták –: Ilyen nagy dolog a Szabadság?”

De tömeg emlékszik még így is azokra az emberekre, akik ’56-ban megindultak a hazugság és a félelem ellen, ez pedig azt mutatja, hogy nincs még veszve semmi. Ha mi, akik tudjuk, értjük ’56 üzenetét, szellemiségét, azt átadjuk a következő generációnak, gyermekeinknek, hitem szerint az emlékező tömeg nőni és nőni fog, mert megértik, hogy a mi népünk nem örökségbe kapta, hanem kivívta a szabadságát. Így pedig – ha ötven, akkor ötven, ha száz, akkor száz év múltán, de elér minden magyarhoz 1956 üzenete, és egy emberként fogjuk ünnepelni a múlt évszázad legtisztább forradalmát, s egyúttal megbecsülni és vigyázni szabadságunkat.

Tajthy Ákos