Csodás nyitány

2011-07-18 00:00Soós Péter Szerzők listája

A legoptimistább szurkolók is talán csak álmukban gondolták, hogy ilyen magabiztosan, háromgólos győzelemmel tér vissza az élvonalba a DVTK. Az álom valóra vált, a CSAPAT közönségszórakoztató játékkal és gólokkal hálálta meg a sikerre éhes publikumnak a fantasztikus biztatást. Lehet bizakodni, de nem árt az óvatosság sem.

El kell ismerni, egy nem túl acélos Zalaegerszeget győztünk le, sokat hibázott az ellenfél, de lehetett volna akár öt gól is közte, és persze a dunántúliak tavaly az élvonalban a negyedik helyet szerezték meg. Két oldala van minden érmének…

A lényeg az, hogy megmutattuk, megmutatták a játékosok (és persze a stáb) az országnak – mint Lippai Ákos is mondta a meccs előtt –, hogy nem lehet leírni a Diósgyőrt. A szurkolók újra bizonyították, ilyen csodálatos hangulat talán csak itt van az országban, s ezt látták a televízió képernyője előtt ülők, és az országos sportnapilapot fellapozók is.

A csapat egy emberként teljesített szinte hibátlanul, de egy-egy dicsérő szót valamennyiükre lehet mondani egyenként. Radoš kevés munkája mellett emberségből vizsgázott jelesre, Vadász magabiztos védőmunkája mellett remek gólpasszt adott, Gal ismét óriási mentésekkel jelentkezett, Budovinszky sérülése után sallangmentes, biztos védőmunkával hozta a kötelezőt, Gohér hátul is olyan erős volt, mint lövése az utolsó percben. A középpálya szintén kitett magáért: Lippai Ákos labdáinak szeme van, Abdouraman a csapat(rész) oszlopa, Luque jobbal pazar gólt lőtt remek játéka mellett, Gallardo pedig csak azt a kékmezest nem cselezte ki legalább egyszer, aki a kispadon ült végig. Seydi kellemes meglepetés, Menougong pedig hozta a tőle megszokott lelkes, hajtós játékot.

Jellemző az összetartásra Radoš mérkőzés utáni tette: a horvát portás barátja, a sérült Raković mezét húzta magára, és Budovinszky is a védőnek ajánlotta a diadalt.

Az út azonban még nagyon hosszú. Magyar kupa, Ligakupa és NB III-as bajnokság, sok-sok nehéz, kellemetlen ellenféllel. Szóval nem szabad elbízni magunkat a parádés kezdéstől, de ahogy Benczés Miklóst ismerjük, nem áll fent ez a veszély.

Azért, ha így folytatják a fiúk, olyan nagy baj csak nem lehet…

Soós Péter

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.