MiNap Online

Két rendvédelmis tüntetés meg egy Wolf Kati-sirató között kicsit elsikkadni látszott a média főáramában a hír, amely több szempontból is korszakváltást jelent. Font Sándor és Ivanics Ferenc képviselők vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezték a hazai cukoripar helyzete miatt. Véleményük szerint ugyanis az elmúlt két évtizedben számos olyan intézkedés történt, amely nemzeti érdekeket sértve, az ágazat leépüléséhez vezetett. S itt kell most egy nagy levegőt venni, tudniillik ezeket a dolgokat nagyjából mindenki tudta – nem csak a cukoripart illetően – de valahogy nemigen volt divat beszélni róla.

A „PC” illetőleg „komilfó”közbeszéd első számú szabálya ugyebár: az Uniót akkor is szeretni kell, ha belegebedünk! Jól emlékezhetünk rá, a csatlakozást megelőző időszakban gyakorlatilag minden józan párbeszéd lehetetlen volt az EU-fóriásokkal. A kommunikációban megadták az irányvonalakat: a csatlakozás után mehetünk cukrásznak Bécsbe, illetve grafikus-tanulónak Párizsba - és azzal annyi. A nemzeti érdekek leghalványabb említésére, a legkisebb érvelési kísérletre – hogy ti. csak jó lenne tudni, hogyan működik majd ez az egész a gyakorlatban, mert vagyunk itt pár millióan, akik mégis itthon maradnánk, bármily vonzó a bécsi cukrász-pálya – visító, agresszív össztűz volt a válasz. S akit elért a külön erre az alkalomra kitalált „EU-szkeptikus” megbélyegzés, az jó időre kiírta magát a „szalonképes” körökből.

Mindennek már akkor sem örültünk valami nagyon, de annak meg aztán végképp nem, amikor alig egy hónappal szivárványos csatlakozásunk után már olyan szalagcímeket hoztak a hazai újságok, hogy „Mára uniós szintre drágult a cukor”, meg hogy „Romániába járunk bevásárolni”! Bizony: nem a huszonhárommillió román munkavállaló özönlött hozzánk, hanem mi özönlöttünk hozzájuk – ennivalóért. Büszke, EU-polgárokként rohamoztuk a határátkelőket, mentünk vásárolni meg tankolni a lenézett szomszédokhoz. Ahol még nem volt „uniós piacszabályozási rendszer”, így megfizethetőek voltak a termékek. (Egy ismerősöm mondta akkoriban: „Leesszük rajtuk Trianont, vagy mi van? Minden elszakított négyzetméter magyar földért hozunk két kiló cukrot, meg öt liter étolajat?)

Röpködtek a tiszteletre méltó delegációk Brüsszelbe, mint a fenéken durrantott vetési varjú, nekünk meg olyan kardinálisan fontos információk jutottak itt a végeken, hogy az Unióban megvonják a magyar uborkától a szabad görbülés jogát (hol voltak ilyenkor a jogvédők??), meg hogy nem ehetnek a disznók moslékot. Ezt meghagyták nekünk a multik… múlt héten látott napvilágot egy szakértői vizsgálat eredménye, mely szerint a kelet-európai országokba még a márkás üdítőkből, édességekből is silányabb minőséget szállítanak, mint Nyugatra. Ide még kólából is a fapados jut.

Aztán a nyakunk közé kaptuk a Happci, vagy HACCP vagy mifene rendszert is – hogy minden kis boltba háromféle rozsdamentes mosogató, meg pult, meg gumikesztyű, meg mittudomén mi kell még, hogy európai legyen a színvonal. Ezt valószínűleg megint nekünk találták ki, mert aki járt már pl. Szicíliában, az tudja, hogy egy ottani fogadós böllérkéssel kergetné meg azt, aki ilyeneket követelne rajta. Sok helyen – egyebek mellett Ausztriában – az állam komoly pénzekkel támogatja a gazdálkodókat, hogy a hagyományos, több száz éves módszerekkel, eszközökkel működjenek, állítsák elő az élelmiszereket (Happci nélkül) mert ezek iránt így óriási a kereslet. Nálunk viszont, a teljesíthetetlen feltételekkel sikerült bezáratni pár száz garázsboltot, hogy jöhessenek az áruházláncok.

Felháborodott francia képviselők falusi disznóölésekről készült felvételeket mutogattak, mondván, sehol máshol nem láttak ahhoz fogható brutalitást, ahogyan a magyarok a sertésállattal végeznek. (Persze, hogy nem, csókolom! A művelt Nyugaton bizonyára rábeszélik őket, hogy legyenek öngyilkosok. Külön-külön mindegyiket, talán még utolsó kívánság is van!) Mert az EU fellép ám az állatok védelmében – főleg ha azok Magyarországon vannak! Egy gittegylettel – állatvédelemre hivatkozva - rituálisan sikerült kivégeztetni a magyar libamáj-exportot, s mily furcsa, hogy ebben éppen Franciaország volt a legnagyobb konkurensünk. Akitől azidőtájt nem nagyon akartak rendelni, a madárinfluenzás esetek miatt.

Tovább is van, mondjam még? Figyelem a reakciókat, eufóriásék láthatóan bajt szimatolnak, Font Sándorék kezdeményezése nyomán (Felülvizsgálni a privatizációkat? Hűha!) s máris gőzerővel beindult a maszatolás az áfa tartalmakkal, a kvótarendszerrel, meg a többi gazdasági maszlaggal, amikről tudván tudják, hogy az átlagember egy árva szót sem ért belőle.

A kétszer kettő igazságát viszont értjük.

Tudjuk, hogy ha egy kiváló adottságú országot, bármilyen hivatkozással, teljesen képtelenné tesznek az önellátásra, az önvédelemre (erről majd máskor), akkor az kiszolgáltatottá válik.
Kiszolgáltatottnak lenni pedig nem jó. Az Unióban sem, s talán ezután egyre több olyan dolgot kimondanak majd ezzel kapcsolatban, amelyek eddig tabunak számítottak.
 
Dőlnek a dominók?
Szepesi Sándor