MiNap Online

A magyar dopping lassan része lesz a világörökségnek, ami sportéletünk múltjához, jelenéhez egyaránt méltatlan. Az athéni olimpia óta – amikor tartósan sikerült felkerülnünk az ezzel kapcsolatos szégyentábla második helyére - különösen érzékeny területévé vált mindez a hazai sportnak. Ezért is keltett szinte azonnal nemzetközi visszhangot, a cselgáncsozóink körül kirobbant, legújabb botrány: az ügyben állítólag a rendőrség is nyomoz, és több hazánkba szervezett edzőtábort lemondtak emiatt.

Mint ismeretes, a világranglista ötödik helyén álló Ungvári Attila szervezetében több esetben is tiltott szereket találtak. A sportoló és edzője tagad, állításuk szerint valaki belecsempészte Attila frissítőjébe a tiltott szereket, az esetnek már gyanúsítottja is van. Akárhogy is végződjön az ügy, a magyar versenysport (híre) ebből megint nem jöhet ki valami fényesen. Csakúgy, mint 2004-es olimpia idején, amikor hónapokig két nagydarab magyar atléta – Fazekas Róbert, Annus Adrián – „vizelettartási problémáitól” – zengett a nemzetközi sajtó.

Tényleg feledhetetlen epizódokkal gazdagodott ez idő tájt a magyar sporttörténet. Komoly, nyakkendős úriemberek sportdiplomaták értekeztek róla – Fazekas Róbert védelmében – hogy egy férfiembernek bizony okozhat olyan pszichés stresszt, ha 30 cm-ről figyelik a micsodáját, hogy nem sikerül a csurrantás! Annus Adriánt ellenben szó szerint hazáig üldözték a WADA-ellenőrök a lombikkal egy kis pótvizeletért, s szabályos lesállást foglaltak el az atléta jáki lakása előtt, mikor tudják őt fülön – vagy akármicsodán – csípni. Aztán néhány helybeli megkérdezte őket, mi a nyavalyát csinálnak ott, mire ijedtükben elkotortak az osztrák határig, onnan üzengettek Annusnak, hogy menjen utánuk vizelni, ha jót akar!

Az ügy minden újabb fejezete csak nevetségesebbé tette a szereplőket, s ami még rosszabb, általában a sportot is. Talán mégsem kellett volna ennyire részletesen szembesíteni vele a közönséget, hogy a délceg sportolóknak, a dicső olimpiai versenyek előtt anyaszült meztelenül kell bóklászniuk egy erre a célra rendszeresített konténerben… Ahol szigorú ellenőrök, 30 centiről figyelik a nemi szerveiket, sikerül-e közös erővel, csalás nélkül összehozni a dopping-vizsgálathoz szükséges, 75 milliliter vizeletet. Nemigen kellett volna ennyire markánsan közhírré tenni, hogy ez a némileg szerencsefüggő aktus bizony fontosabb lehet, mint a tudás, a rutin, a több évig tartó felkészülés – mert ha nincs vizelet, akkor nincs aranyérem sem!

Ha visszaemlékszünk, szűkebb pátriánkban sem nagyon használt a nemzeti lelkesedésnek, amikor az olimpiai dobogó legfelső fokán álló bajnokainkról, a hírverés hatására elsőre ösztönösen az ugrott be, hogy „na, ezeknek összejött valahogy a 75 milliliter!” Mert a dolog már itt tartott, pedig ők ennél többet érdemeltek – s bizony többet érdemeltünk mi is!

S az árnyék azóta is kísért, sorolhatnánk az eseteket - egyszer még a szimpatikus úszólegenda, Kovács Ági is gyanúba került.  A magyar sportolók ezek után, ha a nagy megmérettetések előtt megkérdezték őket, mit várnak a versenyektől, valószínűleg jó ideig nem az esélyeket latolgatták, hanem azt kívánták, mint a Markos-Nádas-kabaré halhatatlan Józsi bácsija. (Hogy ti.: „Hagyjanak nyugodtan vizelni!”)

Pedig hát egyáltalán nem ér ez a dolog ennyit… már az egyszeri légy is megtanulhatta, mennyire vigyázni kell a vegyi serkentőkkel, amelyik pörgött a hátán, mint az őrült. Arra ment egy másik légy, és kérdezte:
- Mi ez öreg, break?
- Nem, Chemotox!
Szepesi Sándor