Nem kétséges, a sport átszövi az életünket: most éppen annak kell örülni, hogy legutóbb csak 5-3-ra nyomtak le minket a hollandok az Eb-selejtezőn (ami mondjuk érthető, mert előtte meg itthon kaptunk tőlük négyet). Az a baj, hogy azokban az egész estés, koprodukciós fiestákban, amelyekkel a jelentős sportesemények – például a profi ökölvívómeccsek – közvetítéseit körítik, lassan épp a lényeg látszik elsikkadni. Mint ahogy az olimpiáknál is, melyeknek a „népek barátságára, szolidaritására” épülő rendezése, külsőségei, egyre inkább a béketábor hajdani világifjúsági találkozóinak komikus látszateseményeire emlékeztetik a szemlélőt.
Régen valahogy több volt a sport és kevesebb a cirkusz – s ha valaki, akkor mi magyarok igazán szívesen emlékezhetünk vissza erre az időszakra. Épp a napokban vetítettek egy archív filmet Papp Laciról, ami nem közönséges élmény volt az én Kokó-meccseken szocializálódott generációm számára. Általában Papp Laci is sasszézott párat a ringben (ha már annyian fizettek a jegyért) aztán kikacsintott a haverokra, bevitt két kőbányai parasztlengőt – szigorúan a népek barátsága és szolidaritása jegyében –, az ellenfél meg lefeküdt. Ez nagyon egyszerű módszernek tűnik, biztos nem ingyenélők hada kísérletezte ki számítógépeken, az esetek többségében mégis marhára hatékonynak bizonyult. Azon egyszerű oknál fogva, hogy Papp Laci tudott bunyózni.
Mert ez lenne itt a lényeg, nem a globális bohóckodás… Nekem például a 2004-es athéni olimpia máig alulmúlhatatlan ebben a műfajban, jó időre sokkolt az élmény.
Görögék, mintegy alanyi jogon, már a megnyitónak is úgy megadták a módját, hogy az ember csak azt várta, mikor szálla alá még a nagy Zeusz is, hogy (1000 drachma napidíjért), megborítsa egy kicsit a helyszínt tüzes istennyilával. Volt természetesen sok-sok felvonuló ország, sok-sok fajta gúnyában, a lelátókon meg vitustáncot jártak a díszvendégek, mert a franc sem tudta a görög ábécé sorrendjét, s nemigen értették, miért bolyong a felvonulás végén két Karib-tengeri rablóbanda között azon skandináv küldöttség, amelyet valahová az élre vártak. Emitt egy félszemű néger kalózvezér ropta a zászlóval a hutu-fejvadászok harci táncát (a kommentátor a bennfentesek biztonságával akadozta össze a noteszából – harmadszorra –, hogy az Kutukunga Kumumuba hosszútávfutó bajnok, aki a tuszi gerillák elő menekülve szokott edzeni), amott egy burnuszos arab terrorista sejtet próbáltak feltartóztatni a biztonsági erők, akikről utóbb kiderült, hogy palesztin sportolók, akik megszokásból ide is magukkal hozták a Kalasnyikovot.
Aztán, amikor mindenki benn volt már középen, az egész gyülekezetet körülfogták, és letakarták valami kék lepedővel, nyilvánvalóan azért, hogy el ne szökjenek, amikor egy helyi popdíva rázendít külön erre az alkalomra írt (elképesztően idétlen) ódájára. S beszélt még a NOB elnöke is – kezdvén görögül, folytatván angolul, végezvén franciául – ami azzal az egyenes következménnyel járt, hogy a beszédből összességében senki nem értett semmit, a tolmácsok meg kis híján idegösszeomlást kaptak.
Másnap aztán következett a verseny, a Nagy Erőpróba, s következett a felajzott sportriporter-group, akik mind maradandót akartak alkotni, mind részévé akartak válni a magyar sporttörténetnek. Beindult hát a hörgés, vinnyogás, üvöltés, nyíltszíni orgazmusba torkolló tutujgatás: „Gyerünk, Petikém, nyomjad, Esztikém, namégegykicsit, Jocókám, egyem a bögyörődet, hahahá, huhuhú, hihihí… Aggyad neki Koppány, ha Istvánt legyőzöd, nem pusztulnak a hősök, Árpád népe hejj…!!! (Nézői vélemény: fogd már be a pofád, hadd figyeljük a versenyt!)
Ha pedig összejött valami, végképp beindult a fiesta: a napidíjas szakértők a stúdióban hejehujáztak, a kiküldött kollegák a megfáradt sportolók körül járták a szirtakit – akik helyett egyúttal marha okosakat is nyilatkoztak, biztos, ami biztos.
Csak hát egyszer Nagy Tímea ránk nézett a dobogó legfelső fokáról, és pár millió magyar talán megértette, mi a különbség az igazi sportember, és a cirkuszi bohócok között. S innentől kezdve már kikérjük magunknak az egészet.
Az ő nevükben is.
Szepesi Sándor
Sport az életünkben
2011-04-04 00:00 – Szepesi Sándor
- Kategória: ROVATOK: > ZÁRÓJELBEN
Impresszum:
MiKom
Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft.
- 3525 Miskolc, Kis-Hunyad utca 9.
- http://www.minap.hu
- 48.1052820.77615
- worktel: 46 503 500
- faxfax: 46 358 200
- e-mail:
- Ügyvezető: Kovács Viktor
- Főszerkesztő: Molnár Péter
Reklámfelületeink kizárólagos értékesítője a
MIKOM Nonprofit Kft.
Elérhetőség: 3530 Miskolc, Széchenyi u. 40.;
Értékesítési vezető: Bartus Sándor
E-mail: bartus@mikom.hu
Hirdetésfelvétel:
telefon: 46/501-420
e-mail: info@mikom.hu
HU ISSN 2062-5642- Minden jog fenntartva!
- Felhasználási feltételek és adatvédelmi irányelvek