Forrongó Közel-Kelet

2011-02-21 00:00 – szepesis Szerzők listája

Forrong az arab világ, a háttérben minden bizonnyal jól szervezett, profi módon kivitelezett titkosszolgálati akciók állnak. A Wikileaks kiszivárogtatásai után várható volt, hogy a folyamat nem áll meg: nyilván nem viccből, illetve a közönség szórakoztatása okán szerezték meg és tették fel az internetre "valakik" olyan titkos amerikai diplomáciai és egyéb jelentések tömkelegét, amelyeket még hírszerzői körökben is diszkréten illik kezelni.

Egyelőre még nem tudni, kik mozgatják a szálakat a háttérben, az viszont bizonyosnak tűnik, hogy a dolgok jelen állása szerint a közel-keleti "status quo" felborulásának legnagyobb vesztese az USA lehet. Márpedig ő nem egykönnyen fog beletörődni, hogy így vagy úgy, csökkenjen a befolyása a térségben. Láttunk már ilyet: legvégső esetben megint elindul majd "békefenntartani", márpedig ha az amerikaiak mennek, akkor a "szövetségesi hűség" jegyében nekünk is menni kell. S ez az, ami nagyon nem hiányzik.

Mindannyian emlékezhetünk még rá, amikor 2003-ban hasonló céllal kimarsoltatták a félelmetes magyar szállító kontingenst Irakba, s röhögés nélkül nyilatkoztak olyanokat, hogy a helyi gerillák majd nem fogják őket bántani, mert megismerik a kb. 7x3 cm-es felségjelzésről, hogy ők magyarok. A magyar állami televízió rendszeres nézőiként, az irakiak nyilván azzal is tisztában voltak, hogy mi teljesen jó szándékkal vagyunk ottan jelen, s a lövedékek el lettek igazítva, hogy harc közben kerüljék ki derék hazánkfiait. Az aknákat meg nyilván eleve úgy rakták le, hogy csak az amerikaiak alatt robbanjanak. Ha magyar katona lép rájuk, rózsaszínű lufikat kellett volna eregetniük, valentinos kis szívecskékkel.

Az élet sajnos sem itt, sem Afganisztánban nem igazolta ezt a derűs optimizmust, s annak a napóleoni stratégiának sem keletkezett valami sok létjogosultsága, amikor az egész bohózat csúcspontjaként Juhász Ferenc akkori hadügyér együttműködésre kérte az ügyben a magyarországi Iszlám Közösséget. Ennek jegyében azt tanácsolták, hogy ha valamelyik magyar katona fogságba esne a sivatagban, térjen át az iszlám vallásra, és akkor aztán biztos nem fogják bántani!

Hát persze. Képzeljük el az életszerű szitut: Kovács János őrmester hősiesen szállít valamit valamit teherautójával Irakban, a nemzetközi béke és biztonság jegyében. Hirtelen körbefogja néhány kimondottan idegesnek tűnő arab gerilla, akik véletlenül nem látták az m1 tévécsatornán Juhász Ferenc nyilatkozatát, hogy minket szeretni kell. Kovács őrm. azonban nem esik pánikba, kiugrik az autóból, végez néhány derékhajlítást Mekka irányába, s "Allahu akhbar" kurjantások közepette tudatja a türelmesen várakozó irakiakkal, hogy ő mostantól muzulmánnak számít, következésképp, a lehetőségekhez mérten szíveskedjenek eltekinteni a lemészárlásától... Uff, én beszéltem.

Az USA az ENSZ-felhatalmazása nélkül támadta meg Irakot, s a veszett fejsze nyeleként, legalább a békefenntarásba próbálta bevonni, akit lehetett. Ha jól emlékszem, akkoriban nagyjából 70 államot invitáltak meg, amelyek közül 24 mondott igent. Zömmel olyan nagyhatalmak mint Litvánia, Salvador, Honduras, Dominika, Azerbajdzsán meg Mongólia... sőt, még az óriási globális befolyással rendelkező Albánia is küldött néhány katonát, tehát nyilvánvaló volt, hogy nekünk is ott a helyünk.
Itthon meg kitört a terror- illetve lépfene-frász: az éttermekben már sót sem mertek tenni az asztalra, mert ha valaki fehér port látott, rögtön riasztotta a katasztrófavédelmet.

Summa summarum: egyáltalán nem vagyunk mi felkészülve rá, hogy minden különösebb ok, hazai érdek nélkül beleszóljunk a "nagyok" játékaiba, s nem is nagyon kellünk másra, mint hogy adott esetben eggyel többen vigyék a balhét. Jártunk már így néhányszor a történelem folyamán, s a Kárpát-medence közepére trianonosított magyar honvéd élete túl drága ahhoz, hogy gyalogként tologassák a nagyhatalmi játszmák sakktábláján. Szövetségek tagjaiként, amelyek - elvileg - olyan bajoktól véde(né)nek meg minket, amelyekbe nélkülük bele sem keverednénk.

Annyira hiányzik nekünk a NATO is, mint az egyszeri ember nyakába a harminckilós vasdarab, amit rogyadozva cipelt, míg a barátja meg nem szólította:
- Hát te miért viszed ezt a súlyt?
- Önvédelemből! - jött a válasz
- Önvédelemből? Hiszen meg sem bírod mozdítani!
- Azt nem, de ha megtámad valaki, eldobom, és harminc kilótól megkönnyebbülve, úgy elfutok mint a szél!
Szepesi Sándor