MiNap Online

Volt a kilencvenes években egy pozitívuma a mi sétálóutcánknak itt Miskolcon. Vagy inkább úgyis mondhatnám, hogy csupán egy pozitívuma volt a Széchenyinek, Forintnak, vagy nevezzük, aminek akarjuk. Ez pedig nem volt más, mint az, hogy akkor már sétálóutca volt. Akkoriban ugyanis nem igen volt még más környező nagyvárosnak ilyen. Nekünk viszont volt, és akkor ez számított (?)

Mára persze nemhogy a nagyvárosoknak, de még a kisebbeknek is van sétatere, s ráadásul legtöbb sajnos alaposan kenterbe is veri a miskolcit. Pedig nem volt annak idején halva született ötlet sétálóutcát kialakítani a Széchenyin, ennek ellenére mégis ezer sebből vérzik az, ami létrejött és ezt érzik az ottani (még megmaradt) kereskedők, érzik a miskolciak, de talán még a turisták is. Mint mindig, most is több válasz van a miért-re. Sokan azt mondják, hogy sétálóutcára nem való villamos, ebben látják tehát a problémát. Azonban erre azért akad példa a világon, sőt még hazánkban is – lásd ugye Debrecent, ahol csak jóval a miskolci után jött létre hasonló, és milyen érdekes, ott működik. Akkor tehát a villamos problémát (talán) ki is húzhatjuk.

Aztán van, aki úgy vélekedik, hogy a Széchenyi található épületek lerobbant állapota miatt érezzük jobban magunkat más városok sétaterén. Azonban ha kicsit jobban belegondolunk, ez a vélekedés sem állja meg a helyét. Lerobbant épületek ugyanis mindenhol vannak és lesznek is és máshol mégsem zavar minket, vagy legalábbis nem annyira. Ráadásul Miskolcon az elmúlt években azért szép számban váltottak arculatot – s teszik ezt a hírek szerint a jövőben is – épületek a „sétálón”. Ily formán pedig még azokkal sem tudok egyet érteni, akik az egykori Avas Szállóra mutogatnak bőszen, mely leginkább az elmúlt években bemutatott „Rém rom” magyar címen futó animációs filmet juttatja eszembe. Bűnös az a szerencsétlen épület is csak részben lehet.

A miskolci sétálóutcával a legalapvetőbb probléma az, hogy az ember nem tudja jól érezni magát rajta. No de hogyan lehet így tenni egy hatalmas díszburkolat tengeren? Hiszen a Széchenyi tervezésekor csak egy dolgot felejtettek ki a tervezőasztal mellett: nevezetesen a növényzetet. És most nem beton, meg faládákra gondolok, sőt nem is virágfákra, amiket nyáron a padok közé teszünk, nem! Földre, fára, bokorra, szigetekre sok növénnyel, az ember fiának ugyanis olyan helyre nagyobb kedve van bemenni, ami élhető, ebben pedig tetszik, nem tetszik, a növényzet sokat segít. És akkor még a szépérzékről nem beszéltem… Nézzünk csak szét Debrecenben, Egerben, de akár csak Miskolc újabb tervezésű terein is! A növényzet sehonnan sem hiányzik, egyedül a miskolci Széchenyi utcáról. Ez lehet talán az alapvető hiba, ahol már születésekor torz volt az első miskolci sétálóutca, amin persze nem segített az évek óta tartó kopás, kőpótlás sem, az elkészült amúgy igen tetszetős villamospálya melletti gányolásról nem is beszélve. Az alap gond azonban már a tervezőasztalon is létezett.

Bizonyára nem én vagyok az első, s nem is az utolsó ember, akinek ez feltűnik, sőt bizonyosan feltűnt már olyanoknak is, akik tenni tudnak majd ez ellen. Kimondani azonban időről-időre mindenkinek fontos, aki ráeszmél. Hátha még valakinek feltűnik. Hátha más valaki elmondja egy harmadik valakinek. Hátha az megtervezi, hátha a sokadik valaki kitalálja, hogy lehet megvalósítani. Hátha így egyszer mégis csinálunk magunknak együtt, egy élhető Széchenyi utcát, ahova idővel hátha még az emberek, s még több idővel az üzletek is visszatérnek majd…

Tajthy Ákos