Ice-T, a hős?

2011-01-05 00:00szepesis Szerzők listája

A médiahatóság figyelmeztette a Tilos Rádiót, hogy valószínűleg törvényt sértett, amikor előzetes jelzés nélkül, fő műsoridőben játszotta Ice-T amerikai rapper egyik „erőszakra, illetve szexualitásra utaló” nótáját. Mivel újra a honi médiaháború kellős közepén tartunk, természetesen egyből sikerült hetet-havat összehordani - belekeverni a dologba a sajtószabadságot (?), az egyetemes emberi szabadságjogokat, meg még tán a márciusi ifjak 12 pontját is – csak éppen a lényeg látszik elsikkadni.

Mármint a józan ész. Tudniillik sajtószabadság ide, politikai csatározások oda: a drogos stricik, örömlányok, valamint az összes elképzelhető gettósöpredék emblematikus „szószólójaként” ismeretes Ice-T talán mégsem a legalkalmasabb személy rá, hogy főműsoridőben szexuális, illetve életmódbeli felvilágosítást tartson a magyar tinédzsereknek. (Gyanítható egyébként, hogy a bűnözés, illetve a devianciák reklámozása nagyon liberális körökben is csak addig számít ennyire megengedettnek, míg valami Ice-T nótákon, filmeken szocializálódott, tahó kölyök esetleg nem épp őket rúgja majd fejbe a pénztárcájukért.)

Aztán arra is emlékezhetünk még, amikor néhány évvel ezelőtt karácsonykor (amely erre nyilván a legalkalmasabb időpont), a Tilos Rádió tökrészeg, „Barangó” fedőnevű zavarkeltője a mikrofon előtt azon véleményének adott hangot, hogy ő a maga részéről kiirtaná az összes keresztényt.

Ez a Barangó – aki nem mellékesen a punk zeneirodalomban is letette már névjegyét – egyik alkotásában úgy véli, hogy „Petőfinek butasága / verseiből égbe kiált / Ebben kissé lepipálja / Csokonai Vitéz Mihályt”. Majd miután ugyanitt „sült parasztnak" titulálja Arany Jánost, zöngeménye végén azon óhajának ad hangot, hogy az „Összes magyar poétába / az isten nyila vágjon belé!"

Imígyen barangol Barangó úr a költészet ösvényein, valószínűleg azon méltányolható álláspontból kiindulva, hogy ha minden magyar poétába belecsap az istennyila, mindjárt nagyobb tér marad őneki. S ha figyelembe vesszük, hogy az istennyila ilyetén látogatása általában nemigen szokott kedvező befolyást gyakorolni az érintett fizikális állapotára, mindjárt kiderül, hogy Barangó urat akkoriban, karácsonykor tulajdonképpen egyfajta megvilágosodás érte. Némi kannás bor elfogyasztása után ugyanis rájöhetett, hogy minek ezt elaprózni, s a poétákra szűkíteni? Vesszen, ahogy van, az egész kereszténység, s mindjárt biztosabb a dolog, ha az istennyila csalogatása helyett, enmaga veszi kezébe az ügy intézését.

Az, hogy ezt az embert alkoholos befolyásoltság alatt (tökrészegen) karácsonykor a mikrofon elé ültették, nyilvánvaló provokáció volt – nem az első, és vélhetően nem is az utolsó a Tilos Rádió történetében. Így hát a magam részéről – úgy is, mint egy keresztény, aki kifejezetten zokon veszi a kiirtására irányuló törekvéseket – nemigen érzem veszélyben az egyetemes emberi jogokat, ha a nevezett médiumot néha megdorgálják egy kicsit.
Szepesi Sándor