Édes élet

2010-12-19 00:00 – szepesis Szerzők listája

A karácsonyi bevásárlások, előkészületek, békés ünnepi kérődzések során jóval több édesség fogy, mint máskor, és ma már kimondott nosztalgiával emlékezhetünk vissza azokra az időkre, amikor egy-egy szelet csokoládé elmajszolásakor csupán fogazatunk arányos romlásától kellett tartanunk – nem a munkanélküliségi ráta alakulásától. Ha pedig túl sokat fogyasztottunk a hizlaló finomságokból, az legfeljebb hascsikarással járt, nem a multinacionális vállalatok „profitmaximalizálását” segítette elő.

A termékek csomagolását böngésző, vásárolgató sorstársaim láttán jutott eszembe, hogy már a 90-es évek végén rebesgették egyes „szélsőséges” hangok: a privatizáló világcégek többsége bizony nem azért jön Magyarországra, hogy elősegítse a gazdaság fellendülését – egyszerűen piacot vásárol. Megveszi azt a vállalatot, amelyik konkurenciát jelentett neki idehaza, majd „átszervezi”, „összevonja”, „racionalizálja a működését”, stb. Amik ugyebár virágnyelven mind az ellehetetlenítést, a hazai gyártás felszámolását jelentették.

A honi édesiparban is hamarosan megkezdődtek ezek a folyamatok, nyomták a reklámokban a lila tehenes, meg mindenféle új márkákat. A magyar közönség azonban nemigen akart elpártolni a megszokott ízektől, így megkezdődött a hazai termékek nemzetköziesítése. Például a hamisítatlan retro Sport szeletnél, amelyet annak idején a Népstadion átadásának tiszteletére vezettek be, s azóta is töretlenül őrzi a népszerűségét. A csoki reklámjában feltűnt egy rasztafrizurás AFRIKAI fiatalember, amint maffiózók és balfék horgászok társaságában bóklászik az OLASZ tengerparton, kezében a MAGYAR (eredetű) Sport szelettel. S noha a történet ilyen módon kissé zavarosra sikeredett, a reklám üzenete nyilvánvaló volt: tegyük nemzetközivé a Sport szeletet (ha már a világot nem sikerült)!

Bizony, elkezdtek érlelődni a jövő multinacionális jelszavai, úgy mint: „Piros mogyoróssal az egységesülő európai piacért”, vagy „A Sport szelet a jövő fegyvere…”!

A jelzett csokoládé ugyanis elkezdett Pozsonyban készülni, csakúgy, mint a hasonlóan tradícionális múltú Piros mogyorós. A Győri keksz és a jó öreg Boci szeletek több terméke Cseh- illetve Lengyelországba, Bulgáriába meg még a jó ég, hová disszidált: hogy most éppen hol készülnek, az gyakorlatilag követhetetlen, merthogy a hivatalos magyarázat szerint a multik nem országonként, hanem régiónként állítják fel a gyártóközpontjaikat. Máshol készítik a finomságokat, s megint máshol csomagolják őket – sok esetben csak ez utóbbi történik Magyarországon, mégis hazai gyártásúnak van feltüntetve a termék.

S mindez, sajnos, nem csak az édesiparban zajlott, zajlik így, hanem sok más területen is. Úgy vannak a multik a magyar termékekkel (meg velünk) mint az egyszeri család, amikor vendégeket várt, s mondta a férj a feleségének, hogy tegye el a kerékpárt az előszobából.
– Dehát miért, drágám? – kérdezte az asszony, – Tóthék nem lopnak…
– Az igaz, de lehet, hogy felismerik!
Szepesi Sándor