Megjelent a Fociévkönyv 2010

2010-12-16 14:59Doros László Szerzők listája

Mező László 1997-ben vette a fejébe, hogy megjelenteti Borsod-Abaúj-Zemplén megye labdarúgó krónikáját. Az elhatározást tettek követték, és a kiadvány el is készült. Hiába azonban az ügybuzgalom, a nyitányt hosszas pauza követte. Jó hír viszont, hogy a folytatás 2005-től immáron folyamatos.

A szerzőnek erőt adott a csapatok és a szurkolók berkeiből érkező biztatás. A jó visszhang arra ösztönözte, hogy minden évben megjelentesse a sok érdekességet kínáló könyvet. Mező László egyébként termékeny szerző: ezt jól példázza, hogy ez a mostani a harminckilencedik kiadványa, amelyet jegyez!
- Egyedül nem sikerülhetett volna, de szerencsés helyzetben vagyok, hiszen elmondhatom, hogy rengeteg támogatást kaptam a Megyei Közgyűlés vezetőitől. Ugyancsak sokat köszönhetek a megyei labdarúgó szövetség elnökének, valamint több cégnek, amely felkarolta az ötletet és hozzájárult a könyv megszületéséhez – mondta érdeklődésünkre a szerző.

evkonyv.jpg

És hogy miért érdemes megvásárolni a mostani kiadványt? Nos, aki élénken érdeklődik megyénk futball élete iránt, az gyakorlatilag mindent megtalál benne. A fociévkönyv hagyományosan összefoglalja a megye klubjainak elmúlt idényben elért mérlegét. Széles a paletta, hiszen az NB I-től egészen a női kispályás bajnokságig minden megtalálható benne.

A könyv a korábbiakhoz képest gazdagodott is: a sportág rövid történeti áttekintését is felvonultatja, és olyan fotókat lehet látni, amelyek érdekes archívumnak felelnek meg. A megye futballrajongó közönsége mindenképpen megérdemel egy ilyen nagy gonddal összeállított kiadványt. Borítékolható, hogy a sportbarátok találnak benne színes, érdekes olvasnivalót. A csapatok szereplését összesítő rész után olvashatunk az utóbbi húsz esztendő gólkirályairól, majd az utánpótlás korosztály táblázatai következnek. Szó esik a DVTK labdarúgásának aranylapjairól, majd a 75 éves Nemzeti Bajnokságról, illetve a 100 éves nemzeti kupaküzdelmekről.

Régi képek és emlékek felidézése teszi karakteresebbé a könyvet, és a kortársak bizonyára szívesen olvassák azt a visszapillantót, amely a 60 éves Miskolci Honvédra emlékezik. Megtudhatjuk, miért volt futball láz Edelényben, és azt is, hogy miért tért vissza Amerikából egy ismert ember. Szerencsés a könyv megjelenésének az időzítése, hiszen karácsonykor ez szép és hasznos ajándékot jelent. A kiadvány könyvárusi forgalomban nem kapható. Akit érdekel e-mailben közvetlenül a szerzőtől  rendelhető meg. a laszlomezo©freemail.hu címen.

Doros László