MiNap Online

Nem tudom, ki hogyan viszonyul a Búza térhez, én, ha tehetem, kerülöm napi jártamban-keltemben. No, nem az egy főre jutó hajléktalanok, cigarettaárusok vagy épp zsebelések száma miatt (vagy legalábbis nem elsősorban azért), hanem, mert egyszerűen felidegesít már a látványa is…

A Búza tér a tipikus orvosi ló esete, vagyis: tanítani kellene azokat a hibákat, amiket itt elkövettek hosszú évtizedek alatt, azzal a céllal, hogy soha többet ilyet ne csináljanak, vagy ha mégis, akkor verjék el vonalzóval a tervező kezét alaposan. Ezt a térnek csúfolt közterületet ugyanis sok jelzővel lehet illetni, csak azzal az egyel nem, hogy élhető. Mióta én ismerem, soha nem volt élhető, márpedig vitathatatlanul Miskolc egyik csomópontjáról van szó, s mint ilyen, kellene rendelkezzen azzal a minimum tulajdonsággal, hogy az ember ne akarjon menekülni innen a szó szoros értelmében. Márpedig az emberek nagy része elintézi jelenleg, amit muszáj, aztán elhúz innen.

No, de miért is maradna bárki? Állandóan kosz, dugó és tömeg van, a teret megközelíteni – az aluljáró kivételével – körülményes, a levegő rossz, az épületek meg rondák, ami meg nem ronda, az romos (s a Búza téri piacra most szándékosan nem térek ki, az egy másik jegyzet témája lehetne).

Sokan azzal védik, hogy egy hely, ahonnan ennyi távolsági és helyi járat indul, nem is lehet más. Azonban, aki látta a budapesti Népligetet, az pontosan tudja, hogy ez nem igaz, meg lehet ezt igényesen is valósítani, úgy, hogy az ember fia ne hányjon már a gondolattól, ha véletlen oda kell menni. Tervekben, tervezgetésekben persze nem volt hiány az elmúlt években. Emlékszem, vagy tíz éve terveket is mutogattak, melyek szerint a kocsiállásokra mélygarázsból álltak volna be a buszok, és még legalább tucat tervről hallhatott bárki.

A valóságban azonban még mindig a hatvanas évek építészeti, és talán a nyolcvanas évek közlekedési megoldásait használjuk itt, ma 2010-ben is. Egy valamire azonban mégis jó a Búza tér: mutatja az ország elmúlt húsz évét, igaz helyben és kicsiben, de tökéletesen. Voltak ugyan jó elképzelések, azonban mire megvalósítási fázisba kerültek, még azokat is sikerült elrontani.

Ha innen nézzük, a Búza tér tulajdonképpen egy skanzen, ahol megörökítettük a tehetetlenséget, a „nemtörődömséget” a „mindig a másikra a hibás” mentalitást és persze a Pató Pál féle „ráérünk arra még” mondatokat. Ha pedig így van – remélem mindenki egyetért – ez lehet az első skanzen, amelyik lebontását együtt kell szorgalmaznunk, és könnycseppet pedig végképp nem szabad ejteni érte…

Tajthy Ákos