Látványorgia a mozikban

2010-08-10 00:00Horváth Imre Szerzők listája

Zack Snyder olyan látványvilágú mozikat rendezett már, mint a Watchman és a 300. Újabb dobása a Sucker Punch, mely várhatóan áprilisban kerül a mozikba, ám kétséges, hogy itthon láthatjuk-e majd. Pedig már megjött az első hivatalos trailer is!

sucker_punch2.jpg
Persze, a látvány még semmit nem jelent egy mozinál, lásd a Sky kapitány és a holnap világa című mozit, amely akkorát bukott, mint Rottenbiller, de említhetnénk Shyamalan utolsó léghajlítóját is (kritikánkat lásd itt), mely szintén nem sikerült tökéletesre.
Azért Snyder mindent bedobott, amit csak tudott, sőt, a trailer láttán az embernek az az érzése támad, hogy körülbelül mindent bedobott, ami csak az eszébe jutott…
A kritikusok méla visszafogottsággal fogadták az előzetest, felróva a rendezőnek, hogy tini fiúk számára forgatott mozit, amiben szexisen öltözött lányok küzdenek meg az egész világgal. És nagyjából tényleg.

sucker_punch.jpg

A sztori szerint egy lányt (Emily Browning) gonosz mostohaapja (Jon Hamm) az elmegyógyintézetbe záratja. Az ottani borzalmak elől egy fantáziavilágba menekül, ahol meg kell szereznie öt dolgot a túléléshez. Ebben pedig szamurájok, második világháborús katonák, olasz maffiózók, démonok, óriások, sárkányok próbálják megakadályozni. Még szerencse, hogy csatlakozik hozzá néhány táncos lány (Abbie Cornish, Vanessa Hudgens, Jenna Malone, Jamie Chung), és előkerülnek a szamurájkardok, a 45-ös coltok és a tengerészgyalogos M15-ösök, lányaink pedig mindegyiket cefet jól használják.

sucker_punch3.jpg

Lepukkant város (Sin City feeling), hatalmas, porrá omló repülők, tűz és robbanások mindenhol, miközben lányaink összeszorított fogakkal darálnak le mindenkit, aki csak az útjukba kerül. Ha ez nem jó road movie, akkor mi? Szerkesztőségünk 4:3 arányban várja a filmet.

Horváth Imre 

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.